Amerikai elemzők szerint a sertéspestis által okozott kiesés pótlásához legalább öt évre lesz szükség – olvashatjuk az scmp.com angol hírportálon.

Kínában a sértéshúsárak néhány hónap alatt mintegy 50 százalékkal növekedtek (amit a szegényebb rétegek már alig tudnak megfizetni), a fogyasztói igényeket mégsem sikerül kielégíteni. Súlyosbítja a helyzetet az USA-val kialakult kereskedelmi háború is, amely ugyan elsősorban az amerikai felet sújtja a felhalmozódó eladatlan készletek révén (nemcsak sertéshúsból és szójából), de nagyon érzékenyen érinti a kínai ellátást is.

A kínai kormány több alkalommal gyors intézkedéseket ígért a sertéshúsellátás megoldására, egyelőre azonban ezt nem sikerült teljesíteni, sőt inkább a válság eszkalálódására utaló jelek mutatkoznak.

sertéshús

Kínában a sértéshúsárak néhány hónap alatt mintegy 50 százalékkal növekedtek – fotó: Pixabay

A feszültség egyre növekszik, mivel a kínai sajtó a kialakult helyzetért a kormányt teszi felelőssé. Ezért a kínai vezetés a közeli jövőben egy kereskedelmi delegációt szándékozik Washingtonba küldeni a kereskedelmi kapcsolatok újratárgyalása és a válság enyhítése érdekében, esetleg bizonyos kínai engedmények árán is. A kínai kormány békülékeny hangulatára utal, hogy Xi Jinping legutóbbi beszédében a „harc” szó negyvenszer, az amerikai elnök neve viszont egyszer sem fordult elő.