Balogh József, a I. Nagydobos Expó társrendezője - a másik szervező a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település önkormányzata - a helyi EF-NA Bt. ügyvezető-igazgatója elmondta: a kiállítással bemutatkozási és üzletkötési lehetőséget kívánnak teremteni a térség mezőgazdasági ős- és kistermelőinek, ipari, valamint szolgáltatási mikro-, kis- és középvállalkozásainak. Az első nagydobosi expón az eddigi előzetes jelentkezések alapján több mint harminc kiállító vesz részt.

Az expónak a Mátészalkához közeli település 22 hektáros rendezvényközpontja ad otthont, amelyet 2009-ben európai uniós támogatással alakítottak ki. Az I. Nagydobosi Expón egész napos kulturális program is várja az érdeklődőket. Helyi és környékbeli együttesek lépnek színpadra, s a délutáni órákban három koncertet is rendeznek, és bemutatót tart a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának Főnix bevetési egysége is.

A nagydobosi rendezvényközpontban szeptember 14-15-én tartják majd a 13. Nemzetközi Sütőtök Fesztivált. Balogh József tájékoztatása szerint a jövő évtől a rendezvényközpontban és környező határrészeken ismét tartanak majd autóversenyeket is, közte országos rali és cross futamokat. A nagydobosi EF-NA Bt. - mint azt az ügyvezető-igazgató elmondta - a rendezvényközpontban évente legalább hat, tízezreket vonzó nagyrendezvényt kíván szervezni.

Illusztráció: Retro Rádió