November óta zajló alkudozásra tett pontot a Magyar Pékszövetség (MPSZ) azzal, hogy a múlt hét elején egyoldalúan felmondta a több mint tíz éve fennálló ágazati kollektív szerződést. Dékány Jenő, a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára elmondta: a munkáltatók egy részét képviselő MPSZ javaslatai a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hozhatja az ágazat dolgozóit. Ilonka Boldizsár, az 550 munkáltatót tömörítő MPSZ elnöke viszont úgy véli: a régi szerződés elavult, és gátolta a vállalkozások versenyképességét, ezért döntöttek az egyoldalú felmondás mellett. Az általuk favorizált megoldás szerint a különféle - főként a műszak- és étkezési - pótlékokat a jelenlegi 20-40 százalékról a munka törvénykönyvében előírt 15-30 százalékra csökkentenék, és a különbözetet alapbéresítenék. Így a vállalkozók "versenyképesebb" nettó bért tudnának ajánlani dolgozóiknak.

Dékány viszont úgy tudja, a javaslat szerint a vállalkozóknak nem lesz kötelező a kompenzáció. Ilonka Boldizsár elismerte, hogy erre egyelőre nincs garancia, de hozzátette: továbbra is tárgyalni akarnak a szakszervezettel. Az MPSZ-n belül csütörtökön kezdődik az érdemi munka az új kollektív szerződésről. Ezen dől el, hogy az új javaslat is tartalmazza-e a vitatott kitételt.

A szakszervezet péntekig vár a másik három munkáltatói szervezet, elsősorban a Sütőipari Egyesülés állásfoglalására, és attól teszi függővé, milyen lépéseket tesz - mondta Dékány.

A törvény szerint a szerződés a felmondástól számított négy hónapig még él. Azonban ahogy 1992-ben nem volt precedens arra, hogyan kell egy ágazati kollektív szerződést létrehozni, megszüntetésre sem volt még példa. A szakszervezet szerint a 21 ezer dolgozót foglalkoztató ágazatban az utóbbi években a többi élelmiszer-ipari dolgozóhoz képest is romlottak a bérek. A bruttó átlagkereset 2005-ben nem érte el az élelmiszer-ipari keresetek 60 százalékát - túlmunkával, műszak- és egyéb pótlékokkal együtt havonta 89 ezer forint volt. A munkavállalók mintegy 70 százalékának alapbére éppen a minimálbér szintjén van.

Forrás: http://www.nol.hu/cikk/404852/