Hagyományteremtő céllal, második alkalommal tartott aratási országjáró körutat az AgroBékés Kft. osztrák CASE IH gyári kombájnspecialista szakemberekkel. A turné során olyan gazdaságokba látogatott el az Agro-Békés Kft. szakmai csapata, ahol új CASE IH rotoroskombájn-vásárlás után a gazdálkodó és a gépkezelő szívesen fogadta a specialistákat a gép még pontosabb beállítására és a finomhangolás elvégzésére.

Az aratási országjáró körút tanulságairól a CNH Industrial gyár CASE IH kombájnspecialista szakembere, Franz Steininger számolt be nekünk.

„Nagyon hasznos időszakot tudhatunk magunk mögött – és úgy gondolom, hogy ezzel a gazdálkodók is egyetértenek. A látogatásaink során a gépkezelők megmutatták a saját beállításaikat, mi pedig segítettünk abban, hogy a legoptimálisabban tudják beállítani a kombájnokat az adott kultúra és az adott tábla adottságaihoz mérten. A pontosabb beállításnak köszönhetően a gazdálkodók még több pénzt takaríthatnak meg az aratás során a CASE IH kombájnokkal.” – foglalata össze magyarországi tapasztalatait Franz Steininger.

"A felhasználóknak és nekünk is fontos ez az aratási körút, hiszen Ulrich Sommer kollégámmal közösen segíteni tudunk az új kombájntulajdonosoknak abban, hogy megismerjék és megtapasztalják a számukra még új Axial-Flow technológia előnyeit, és azt hogy, milyen nagy teljesítményre képesek ezek a gépek."

Arra a kérdésre, hogy mik voltak a legjellemzőbb változtatások és beállítási tanácsok a hazai gazdálkodók és kombájnosok számára, Franz Steininger így felelt:

"Én a nyitott kombájn híve vagyok, ami azt jelenti, hogy a rotor és a kosarak közötti hézagot annyira kinyitom, amennyire csak lehetséges és ez után, ehhez mérten változtatom a többi beállítást, tehát a rostákat, a rotor fordulatszámot és a szelelő ventilátor fordulatszámot. Majd ezek után még a termény minőségétől függően újra változtatom a rotor és a kosarak közötti hézagot, amennyiben szükséges.

Itt Magyarországon, több gazdaságban is azt tapasztaltam, hogy hiába van a termelőnek nagy teljesítményű kombájnja, ha viszonylag kicsi vágóasztalt választ hozzá.

Azt javaslom, hogy inkább dolgozzunk egy nagyobb vágóasztallal, amivel csak 6-7 km/h-val kell aratnunk.

Sokkal kímélőbb ez a gépkezelő számára, hiszen aki 11-12 km/h-val arat és folyamatosan a vágóasztalt figyeli, estére úgy elfárad, akár egy Forma-1-es pilóta. Fontos a kombájn egyenletes etetése, amelyet egy nagyobb vágóasztallal szintén könnyebben érhetünk el – közben pedig a kombájn kapacitását is a leggazdaságosabban tudjuk kihasználni."

A CASE IH Axial-Flow kombájnok tulajdonosai a nagy aratási sebesség mellett, a kiváló szemminőség miatt szeretik még a gépeiket a legjobban. A kiváló szemminőség eléréséhez is fontos a kombájn pontos beállítása.

A kombájn pontos beállítását szemminőség vizsgálattal is ellenőrizhetjük – illetve ennek az eredményéből következtethetünk arra, hogy szükség van-e további finomhangolásra. Íme egy videó a szemminőség-vizsgálat elvégzéséről – amelyet élő közvetítés formájában már korábban publikáltunk Facebook oldalunkon.