Az elmúlt napokban számos haltetemre bukkantak az emberek a Hortobágy folyón és látszólag sok hal a vízfelszín közelében „pipált”. Ez egyértelmű jele annak, hogy a folyóban kevés volt az oldott oxigén – írja a haon.hu.

A TIVIZIG és a Hortobágyi Horgászegyesület közösen távolították el a haltetemeket – fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Konyhás István, a Hortobágy közigazgatásához tartozó helyi védett területek kezelő szervezetének vezetője a hírportálnak elmondta, július 2-án tájékoztatták a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságot (TIVIZIG) a kialakult helyzetről és kérték a Borsósi zsilip megnyitását. Ez szinte azonnal megtörtént és frissítő víz érkezett a folyóba.

A lap információi szerint az elmúlt időszak csapadékos időjárása következtében megindult belvízi lefolyások miatt alakult ki az oxigénhiányos állapot a Hortobágy-főcsatorna egyes szakaszain.

A TIVIZIG mintavevő munkacsoportjának tagjai rendszeres méréseket végeznek a helyszínen. Kollégáik a haltetemeket a Hortobágyi Horgászegyesülettel közösen gyűjtötték be. A haon.hu megtudta, mintegy 6-7 mázsa döglött halat távolítottak el a folyóból.