A jelentés a 2020. január 31-én lezajlott brexit következtében az EU jelenlegi 27 tagállamára vonatkozóan mutatja be az Unió mezőgazdasági piacainak változásaira vonatkozó középtávú, 2030-ig tartó kilátásokat, valamint azt, hogy az EU mezőgazdaságának várhatóan milyen kihívásokkal kell megbirkóznia, és milyen lehetőségek állnak majd rendelkezésre a következő évtizedben – írja a nak.hu.

A világjárvány következtében kialakult változó helyzetre, valamint az Egyesült Királyságnak az EU-ból történő távozása körüli bizonytalanságokra való tekintettel a középtávú előrejelzés összeállítása során az Európai Bizottság kiemelt figyelmet fordított a bizonytalanságok elemzésére.

Az állattenyésztési ágazatokban a fenntarthatósági célkitűzések várhatóan hangsúlyosabb szerepet fognak kapni az elkövetkezendő évtizedben mind a termelők, mind a fogyasztók körében. Ezen célkitűzések a termelés növekedésének szerves részét fogják képezni, melyekkel összhangban számos végrehajtandó intézkedéseket kell majd meghozni a teljes élelmiszerláncban.

A piaci helyzet alakulása az EU kiskérődző-ágazatában

Az EU húspiacain rövid távon a jelenlegi globális járványügyi helyzet ‒ humán vonatkozásban a COVID-19 járvány, állategészségügyi vonatkozásban pedig főként az afrikai sertéspestis sok bizonytalanságot okoz a hús globális keresletét illetően.

A fogyasztók táplálkozási és ételkészítési szokásainak változása, valamint a humán- és állategészségügyi kockázatoknak az eredményeképpen az egy főre eső uniós húsfogyasztás az előrejelzések szerint 2030-ra 1,1 kg-mal, 67,6 kg értékre fog mérséklődni.

Az EU juhhústermelése vonatkozásában elmondható azonban, hogy a 2013-ig tartó fokozatos csökkenése után stabilizálódott. A juhhústermelés legjelentősebb része továbbra is néhány EU-tagállamban összpontosul majd, várhatóan a későbbiekben is Spanyolország, Görögország, Franciaország és Írország fogja az EU teljes juhhústermelésének több mint 50%-át előállítani.

juhok

Várhatóan a későbbiekben is Spanyolország, Görögország, Franciaország és Írország fogja az EU teljes juhhústermelésének több mint 50%-át előállítani – fotó: Pixabay

Az előrejelzések szerint az EU juh- és kecskehús termelése mellet a juhhús fogyasztása is stabil marad. A fogyasztás a jelenlegi 1,3 kg/fő/év szinten alakulhat 2030-ig, amely azonban 1 kg/fő/év fogyasztási értékkel alacsonyabb, mint a 2000. évi érték, a 2010. évi értéktől pedig 0,4 kg/fő/év értékkel marad el.

Az EU-s juhhúsfogyasztás ‒ amelynek mértéke az egyéb húsok fogyasztásához viszonyítva alacsonyabb mértékű az unióban ‒ kevésbé érzékeny az árváltozásokra, azt inkább a vallási ünnepekhez kapcsolódó keresleti viszonyok alakulása befolyásolja.

Az élő állatok exportja az EU-ban várhatóan a jelenlegi 59 000 tonna értékről lassan 40 000 tonnás értékre fog csökkenni 2030-ig, mely a 2020. évi értékhez képest 32,2 %-os mérséklődést jelenthet. Az élő állatok exportjának várható visszaesését elsősorban a szállításokhoz kapcsolódó állatjóléti aggályok, valamint egyes kereskedelmi célpontok tekintetében fellépő pénzügyi kockázatok együttesen eredményezhetik.

A juhhús exportja tekintetében várhatóan erős nemzetközi versenyre lehet számítani, mivel Ausztrália és Új-Zéland ‒ amelyek együttesen a nemzetközi kereskedelem 80%-át képviselik ‒ várhatóan továbbra is megőrzik erőfölényüket a világpiacon. Annak ellenére, hogy az EU továbbra is jelentős exportcélpont marad, Ausztrália és Új-Zéland várhatóan inkább a közelebbi ázsiai piacokra fog összpontosítani. Összességében azonban az EU juhhúsbehozatala is stabil marad.

A főbb import partner országok mind az élő állat, mind pedig a hús tekintetében továbbra is a közel-keleti és észak-afrikai országok, valamint az Egyesült Királyság maradnak.

Az árak alakulása tekintetében elmondható, hogy a keresleti és kínálati ingadozások várhatóan jelentősen alacsonyabb húsárakat fognak eredményezni 2030-ig. A juhhús tekintetében a 2020-as csúcsot követően a többi ágazathoz viszonyítva alacsonyabb, mintegy 7,5%-os termelői árcsökkenés várható. A megközelítőleg 2025-ig tartó árcsökkenést követően azonban a 2025-2030. közötti időszakra az előrejelzés az EU-s árak helyreállását vetíti előre. Várhatóan továbbra is jelentős különbség marad azonban az EU és a világpiaci (Új-Zéland) ár között.

A juhágazatban továbbra is nagy bizonytalanságot okoz az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépése, hiszen az Egyesült Királyság nemcsak az EU legnagyobb termelője volt, hanem Óceánia és az EU legfontosabb importőre is. Ennek megfelelően az árak alakulására várhatóan jelentős hatást fognak gyakorolni a kivonulást követő új kereskedelmi kapcsolatoknak az alakulásai, valamint az egyes fő nemzetközi partnerek kereskedelmi forgalmának esetleges más desztinációk irányába történő átirányítása egyaránt.