Ezen belül a növényi termékek ára 22,8 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatok és állati termékeké 4,7 százalékkal emelkedett.

Január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A termelői árindex és a ráfordítási költségek indexének hányadosa, az agrárolló értéke az idei első háromnegyedévben 95,6 százalékos volt, mert 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági ráfordítási árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a termelői árak. Az első félévben még a 106,0 százalékos értékkel a mezgazdasági termelők számára kedvezően alakult az agrárolló.

Szeptemberre erőteljesen felgyorsult a mezőgazdasági termelői árak éves csökkenése az augusztusi 7,6 százalékos és a júliusi 2,6 százalékos esést követően. Tavaly szeptemberben a növényi termékek ára 26,2 százalékkal, az állatoké és állati termékeké 10,9 százalékkal nőtt, összességében a mezőgazdasági termelői árak 20,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Illusztráció: mnvh.hu

Idén szeptemberben a gabonafélék ára 32,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A búza felvásárlási ára július óta lényegében nem változott, de az előző év szeptemberitől 32 százalékkal maradt el. A kukorica ára január óta folyamatosan csökken, szeptemberben az előző hónaphoz képest 13 százalékkal esett vissza. Így a búza ára 44 000 forint, a kukoricáé pedig 42 700 forint volt tonnánként.

Az ipari növények ára 21,7 százalékkal csökkent az előző év szeptemberihez mérten, ezen belül az olajos növényeké 24,6 százalékkal lett alacsonyabb. A napraforgó felvásárlási ára egy hónap alatt 22 százalékkal csökkent, szeptemberben már csak 96 600 forintba került tonnánként. A zöldségfélék ára 7,3 százalékkal, a burgonya ára 57,0 százalékkal nőtt előző év szeptemberéhez mérten, míg a gyümölcsök ára lényegében nem változott.

A vágóállatok termelői árszintje szeptemberben 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára 21,8 százalékkal csökkent. A vágósertés termelői ára egy év alatt 4,4 százalékkal emelkedett, így szeptemberben 435 forintba került kilogrammonként. A baromfi ára kisebb mértékben, 3,6 százalékkal nőtt. Az állati termékek ára 12,0 százalékkal volt magasabb, mint 2012 szeptemberében. A tej termelői ára 20,6 százalékkal nőtt, a tojásé 13,5 százalékkal csökkent.

Idén január-szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak összességében nem változtak. Az év első felében még kétszámjegyű (12,8 százalékos) volt a növekedés, de a növényi termékeknél az idei gabona és napraforgó értékesítése a göngyölt árakat nagymértékben csökkentette. A gabonánál 4,4 százalékos, az olajosoknál 13,4 százalékos mérséklődés tapasztalható az árakban. A burgonya ára, ugyanakkor, drasztikusan, 94,8 százalékkal, a zöldségeké kisebb mértékben, 8,8 százalékkal nőtt. Összességében a növények ára 2,6 százalékkal csökkent 2012 első kilenc hónapjához képest.

Az állatok és állati termékek felvásárlási ára 4,8 százalékkal nőtt január-szeptemberben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 9,7 százalékkal továbbra is a vágóbaromfi ára emelkedett, míg leginkább a vágómarhánál csökkentek az árak, 18,9 százalékkal. A tej árindexe folyamatosan, hónapról hónapra emelkedik, január-szeptemberben 10,4 százalékkal emelkedett.

Idén január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,6 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 5,1 százalékos és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,6 százalékos növekedéséből tevődött össze.


Ugyan a folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányok 13,5 százalékos árnövekedése volt meghatározó az első háromnegyed évben, de júliustól kezdődően az árak már csökkentek. A július-szeptemberi időszakban a takarmányok ára 2,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint a tavalyi harmadik negyedévben, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 10,0 százalékkal csökkent, míg a keveréktakarmányoké 3,1 százalékkal nőtt.

A műtrágyák ára 2013. január-szeptemberben 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés jelentősebb, 5 százalékos volt az összetett műtrágyáknál, az egyszerű műtrágyák ára 1,3 százalékkal volt alacsonyabb.
A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 1,7 százalékkal csökkent, míg a kenőanyagok ára 2,2 százalékkal emelkedett.

A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai nőttek: az előbbinél 4,0, az utóbbinál 5,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdasági gépberuházások ára 1,7, az épületberuházások ára 1,5 százalékkal emelkedett.