A jelenlegi Szent István Egyetem került így alapítványi formába, miután augusztustól az intézmény a korábbi Szent István Egyetem Gödöllői és Budai Campusa, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa, a Kaposvári Egyetem és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával jött létre. Az intézmény 15 000 hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lett – írja a napi.hu.

A mostani határozat a fenntartói jog átruházásának költségére 670 millió forintot irányzott elő, az induló vagyont pedig 600 millió forintban állapította meg. Az alapítványi célok megvalósítására jövőre 366 millió, 2022-től pedig évi 400 millió forint fordítható.

A Szent István Egyetem, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hosszú távú gazdaságos és hatékony működésére az idei költségvetésből 3,6 milliárd forintot kapott, jövőre pedig 2 milliárd 696 millió forinthoz jut erre a célra.

egyetem

A kormány létrehozta az agrár egyetemi alapítványt.


Mivel a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 2021. január 31. napjával megszűnik, a kormány kijelölte a jogutódokat: az agrár-közgazdasági és agrárstatisztikai feladatait az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft., az Erdészeti Tudományos Intézet feladatait a Soproni Egyetem, a további feladatokat pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem veszi át.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet Újfehértói Kutatóállomása a Debreceni Egyetemhez, az Erdészeti Tudományos Intézet a Soproni Egyetemhez, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézet pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez kerül.