Egyelőre csak minimális mennyiségű ilyen terméket sikerült előállítani, és az eljárás meglehetősen lassú, ugyanis egy grammnyi egysejtfehérje kinyeréséhez egy hétre van szükség – írja a lut.fiA finn Lappeenranta Egyetem és Finnország Műszaki Kutató Központjának felfedezése mégis forradalmi jelentőségű, mert lehetővé teszi, hogy vetőmag és termőtalaj igénybevétele nélkül élelmiszer alapanyagot állítsanak elő, sőt még a növények fejlődését elősegítő hőmérséklet sem szükséges hozzá.

Az előállítás történhet bárhol, azaz akár egy sivatagban vagy kopár hegyvidéken, áramforrásként pedig megújuló energia is felhasználható. Az előállítás helyét természetesen legcélszerűbb lesz az istállóhoz kapcsolt konténerben kijelölni. A folyamat energiafelhasználási hatékonysága a tízszerese lehet a normál fotoszintézisének.

kutatás

Az eljárással a jövőben termőtalaj nélkül lehetne élelmiszert előállítani – fotó: Shutterstock

Ez a felfedezés – megfelelően tovább fejlesztve – fontos eszköz lehet az éhínség leküzdésében. A módszer további előnye – a jelentős kiterjedésű földterület felszabadítása, illetve más célú hasznosítási lehetősége mellett – hogy a szóban forgó egysejtfehérjét műtrágyák és növényvédő szerek nélkül, azaz a környezet szennyezése nélkül képes előállítani. Az egyértelműen megállapítható, hogy az így nyert egysejtfehérje tápértéke magas, mivel 50 százalék fehérjét és mintegy 25 százaléknyi szénhidrátot tartalmaz.

A kutatók a közeli jövőben megkezdik a próbatermelést, amelynek során – a folyamat lényeges felgyorsításával – már olyan mennyiségű egysejtfehérjét nyernek ki, hogy azt etetési kísérletekben is fel lehet használni.