Hazánkban idén Komárom-Esztergom, valamint Bács-Kiskun megyét érintette, illetve érinti a madárinfluenza járvány. Köszönhetően annak, hogy Komárom-Esztergom megyében január 6-a óta nem fordult elő újabb megbetegedés, a Nébih február 8-án elrendelte a védőkörzetek feloldását – olvasható a hivatal honlapján.

Óvatos lazítás Komárom-Esztergom megyében, Bács-Kiskunban kevésbé bíztató a helyzet (a kép illusztráció) – fotó: Pixabay

Mint írták, a megye járvány által sújtott baromfitelepein jelenleg is zajlanak a végfertőtlenítések, a munkálatok várhatóan a jövő hét elejére fejeződnek be. Amennyiben a járványügyi helyzet továbbra is kedvezően alakul, úgy február 17-én a megfigyelési körzetek feloldására is sor kerülhet, ezzel együtt pedig újraindulhatnak a belföldi és az Európai Unióba irányuló kereskedelmi szállítmányok.

Bács-Kiskun megyében sajnos kevésbé biztató a helyzet, ugyanis az elmúlt héten az elsődleges madárinfluenza kitörés 1 km-es körzetén belül újabb három másodlagos kitörést állapított meg a hatóság. Mindhárom esetben tojótyúktartó gazdaságban jelentkezett a megbetegedés, ahol összesen mintegy 110 000 állat leölésére került sor. Emiatt a védőkörzetek feloldása legkorábban február végén várható a megyében.