Azt tapasztaljuk, hogy nemcsak mi akarunk fejleszteni, hanem a termelők részéről is hatalmas az igény és az akarat: mindenki megértette, hogy most kell megvalósítani a versenyképességet javító beruházásokat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Mi lesz veled magyar alma...? című konferencián.

A tárcavezető a minisztérium sajtóközleményében rámutatott, hogy az elmúlt két-három év precedens nélküli terheket rótt a mezőgazdaságra, benne az almatermesztésre.

A miniszter elmondta, ebben a nehéz gazdasági helyzetben rendkívül fontos az együttműködés és a szakmaközi szervezetekhez való csatlakozás. Az összefogásban rejlő lehetőségek maximális kihasználása jelentheti most a vállalkozások továbbélésének lehetőségét.

Nagy István a Gonda István emlékkonferencián Debrecenben

Nagy István a Gonda István emlékkonferencián Debrecenben – Fotó: Pelsőczy Csaba

Összefogásban, közösségi fellépéssel teremthetők meg leghatékonyabban a piacra jutás feltételei, és ezáltal a zöldség-gyümölcs fogyasztás növekedése is fokozható – tette hozzá a miniszer a közleményben.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az ágazat érdekében a kormány az ország legnagyobb almatermesztő körzetében, az állami tulajdonú Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. újfehértói telephelyén megvalósította a Szabolcsi Alma Centrum beruházást.


Ez az állami szerepvállalással épülő modern posztharveszt, logisztikai és szolgáltató komplexum a térségben élő termelők, termelői csoportok terményét gyűjti össze, tárolja, csomagolja, majd egységes minőségben értékesíti a piac igényeinek megfelelően. A nagyságrendileg 10 ezer tonna befogadóképességű tároló és a hozzá kapcsolódó válogató-osztályozó infrastruktúrával, kutatás-fejlesztési és szaktanácsadási háttérrel jelentős piaci befolyás érhető el – áll a sajtóközleményben.

Ami az újfehértói almacentrumnál beválik, az az egész ágazat számára példaértékű lehet – húzta alá Nagy István.

Ez pedig nem más, mint a kutatás, a szaktanácsadás és a modern posztharveszt technológiák alkalmazásának hármas egysége.

Ez, illetve a folyamatos fejlesztés jelentheti az almatermesztés számára a jövőt. A siker kulcsa tehát a termelőkben rejlik – tette hozzá a közleményben.

Indexkép: Pixabay