A kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.

A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. A küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület évről-évre több tenyészállatnak ad helyet. Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

Az állattenyésztés minden ágazata megjelenik a kiállításon és szakmai programokon – fotó: allattenyesztesinapok.hu

Szakmai programok három napon keresztül

A kiállítások rendezésénél a rendező csapat legfontosabb szempontja a szakmaiság! Ez határozza meg a kiállítás programját is. A nyilvános show-bírálatok, tenyészállat-árverések a mindenkori hazai állomány élvonalának aktuális képét tükrözik. Tükrözik a mindenkori piaci helyzetet is, hiszen az állattenyésztési ágazatok gazdaságossága kihat a kiállításon résztvevők arányára és számára.

Hol a sertéstartóknál, hol a szarvasmarhatartóknál okoz lényeges problémát, a kiállítás költségeinek megfinanszírozása, azonban az is megtapasztalható, hogy a tenyésztők mindent megtesznek azért, hogy részt vehessenek a hódmezővásárhelyi seregszemlén. Ebből adódóan szinte töretlenül fejlődik a kiállítás. Ennek a fejlődésnek köszönhetően az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztési gépek is egyre nagyobb számban kerülnek bemutatásra.

A hazai mezőgazdaság jelentős része megjelenik a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától a tartástechnológián át a takarmányozásig minden - az állattenyésztéshez szükséges - szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gép gyártókat, gépforgalmazókat, a különböző technikák és technológiák képviselőit meg lehet találni a seregszemlén.

Szaktanácsadóknak is fontos

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2017-ben is felvette a szaktanácsadók számára ajánlott szakmai rendezvények listájára a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. Ennek értelmében a szaktanácsadók számára javasolt a rendezvényen való részvétel.

A részletes program és még több tudnivaló a kiállításról megtalálható az allattenyesztesinapok.hu weboldalon.