A vírus terjedése a gazdaság minden szektorát befolyásolja, a hatások viszont nagymértékben eltérnek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a dokumentum elkészítése során a koronavírus agráriumot közvetlenül érintő várható hatásaira szentelt különös figyelmet, azonban nem szorítkozott kizárólag csak e szektor helyzetének felülvizsgálatára, hanem a közvetett hatások miatt a nemzetgazdaság egyéb ágazatainak szempontjából is körüljárta a témát. Az elemzés a március 16-án rendelkezésre állt információk alapján készült.

Álláspontuk szerint ez az időszak is jelentős negatív hatással bírhat a nemzetgazdaságra, azonban várhatóan visszafordíthatatlan globális hátrányokat nem fog okozni, amennyiben a problémák kezelése időben és a megfelelő eszközökkel megtörténik; egyes területeket azonban súlyosabban is érinthet a jelenlegi helyzet. A NAK azzal a feltételezéssel teszi meg a javaslatait, hogy a koronavírus legfeljebb körülbelül 2-3 hónapos időtávon követel meg érdemi kormányzati lépéseket – azaz addigra a terjedés megáll –, így ezt követően kezdhet el a gazdaság is újra a megszokott rend alapján működni.

Az elemzés itt érhető el.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén a NAK munkatársai készséggel állnak a rendelkezésükre a +36 1 803 6233-as telefonszámon!