Sajnos ez a tavasz is újra a csapadékhiánytól visszhangzott, ami még mindig kong, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve sem tud normálisan fejlődni. Évek óta ugyanez a tavaszi program!?

szalmabálák rács mögött

Vegye őrizetbe a vizet a talajban! – fotó: AGRO.bio Hungary Kft.

Mikor vet véget a folyamatos veszteségnek? 
Ugye ma?

A tudatos betakarítási folyamat során a szalmát a kombájnnal szecskázva érdemes elkezdeni szétteríteni.

Tudatos betakarítás, John Deere kombájn

Tudatos betakarítás a titok nyitja – fotó: AGRO.bio Hungary Kft.

Ezután tarlóhántáskor a szármaradványok megbecsülésével, a talajba való visszaforgatásával folytassuk, és az irányított mikrobiális lebontásával, majd a szerves alkotórészeinek hatékony beépítésével. Így jóval hosszabb ideig biztosítja – ha visszakerül – a megfelelő nedvességtartalmat, és az aszályhatás nem, vagy csak hetekkel, hónapokkal később jelentkezik.

Kérdezzék meg a több éve BactoFil® Technológiát alkalmazó gazdatársaikat, miért is érezték magukat nagyobb biztonságban csapadékhiány esetén ebben az évben is!

Szármaradványkezeléssel nyer vagy veszít?
Avagy a szalmában rejlő nyereségek és veszteségek

Magyarország 4,3 millió hektár szántóterületének több, mint 80%-án kalászosokat, kukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztenek, amelyek szervesanyag-produktuma átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként. Mindez jelentős és értékes tápelemtartalommal bír, amelynek egy részét a termésbetakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen maradóan, tarlóhántással visszakerül a talajba. Ha nem lopják el a talajoktól!

A talajban történő szervesanyag-lebontás során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makroelem kerül vissza a talajba.

Mindez forintokban is kifejezhető gazdasági nyereség, ha ezen melléktermékeket a talajba juttatjuk, ezzel az őszi műtrágyaköltség is mérséklődik. További nyereség a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége is.

A növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlás alapfogása, hogy a betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó szalma szervesanyag-tömegében (biomassza) felhalmozott ásványi anyagok hogyan kerülnek vissza a talajba.

A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén, foszfor, kálium és mikroelemek hiánypótlása valósul meg, így a fontos humuszképződés mellett a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem- és tápanyagellátást, így csökkentve a talaj anyagveszteségét.

A talaj és a termelő anyagi nyeresége vagy vesztesége (leegyszerűsítve)

Talaj és a Termelő
Növényi maradványok

NYERESÉGE

ha visszakerül a talajba a szalma

VESZTESÉGE

ha elkerül a szalma a talajról

Búza +24.000-30.000.- Ft/ha -24.000-30.000.- Ft/ha
Repce +20.000-30.000.-Ft/ha -20.000-30.000.- Ft/ha
Termőtalaj
Szervesanyag tartalma Növekszik csökken
Vízmegtartó képessége Növekszik csökken
A terület aszálytűrő képessége Növekszik csökken
Aszálykár esélye Csökken Évről évre növekszik
Műtrágyaköltség Csökken Évről évre növekszik

Felhasználási javaslat:

A Cell® cellulózbontót (1 l/ha 200-400 l/ha vízmennyiséggel) közvetlenül az egyenletes apróságúra felaprított szármaradványokra kell permetezni, majd azonnal a talajba kell dolgozni. Ha BactoFil T-Jet-el végezzük a munkát, akkor minimum 60 liter/ha lémennyiséggel dolgozzunk. A talajmunkára legalkalmasabb eszközök a tárcsa, a kultivátor és a grubber, amelyek a hatékony lebontást elősegítően egyenletesen keverik be a növényi maradványokat a talajba.

További információ: www.agrobio.hu

BactoFill Cell cellulózbontó

Bactofill Cell® cellulózbontó – fotó: AGRO.bio Hungary Kft.

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.