Idén augusztusban csődeljárás indult a kisvárdai éticsigaüzemet működtető cég, a Bourgogne Gastronomie Kft. ellen – írja az Mfor nyomán a telex.hu.
Csigaüzem

Fűszervajas csiga a francia tulajdonú Bourgogne Gastronomie Kft. élő éticsiga feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó üzemében Kisvárdán 2021-ben – fotó: MTI/Balázs Attila

Csigaüzem

A hőkezelt csigaházakból kiszedik a csigahúst a francia tulajdonú Bourgogne Gastronomie Kft. élő éticsiga feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó üzemében Kisvárdán 2019-ben – fotó: MTI/Balázs Attila

A lap információi szerint 6,5 milliárd forintból épült a 2019-ben átadott üzem, amelyhez az állami Eximbank 4,8 milliárd forintos hitelt biztosított, de utána is további hitelekre volt szüksége. Ennek következtében a cégben még az indulás évében közel 7 milliárd forintnyit hitel halmozódott fel és az üzleti év 680 millió forintos veszteséggel zárult.

A tervek szerint a csigaüzem 300 munkahelyet teremtett volna. A lap értesülései szerint induláskor, azaz 2019-ben 298 alkalmazottja volt a cégnek, azonban 4 hónappal később 2020-ban már egyetlen egy sem. 2020-ban megint vettek fel munkatársakat, de 2021 nyarán újabb leépítés következett és több dolgozó a mai napig nem kapta meg a fizetését.

A lap kereste az ügyben a céget is, de az nem válaszolt a megkeresésre.