A hivatal szerint míg az utóbbi termékcsoport árváltozása az előző hónapok trendjeit követi, addig a növényi termékek esetében - elsősorban az előző évinél jobb terméseredmények miatt - az árnövekedés üteme jelentősen mérséklődött.

Az idén január-augusztus között az előző év azonos időszakához mérten a mezőgazdasági termékek árszínvonala 30,9 százalékkal nőtt. Az élő állatok és állati termékeknél 14,4, a növényi termékek esetén 40,6 százalékos az áremelkedés.

A KSH szerint 2010. júliustól kezdődően az akkori rossz terméseredmények miatt a növényi termékek árai jelentősen emelkedtek. A 2011. évi kedvezőbb terméseredmények, valamint a pozitív előrejelzések következtében a mostani árnövekedés ennél kisebb ütemű.

A gabonafélék termelői ára 2011 augusztusában 21,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A búzából már az idei betakarítású termést értékesítik tonnánként 48.900 forintos áron.

A kukorica aratása augusztusban még nem kezdődött meg, de az ára az előző hónaphoz képest tonnánként 14 százalékkal 49.200 forintra csökkent. Az árpa ára az elmúlt két hónapban nőtt, 2010 augusztusához viszonyítva 68 százalékkal. Az ipari növények termelői ára 18,9, ezen belül az olajnövényeké 30,5 százalékkal emelkedett a 2010. augusztusihoz mérten.

A burgonya termelői ára - a tavalyi jelentős emelkedés után - 42,7 százalékkal csökkent, így a 2009. augusztusi szint alá esett. A változás a fogyasztói árakban is jelentkezett. A zöldségfélék ára augusztusban 14,0 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva. 2010-ben alacsony volt az ipari feldolgozásra értékesített paradicsom volumene, az idén viszont visszaállt a két évvel ezelőtti szintre, ez jelentős árcsökkentést eredményezett. Augusztusban takarítják be a csemegekukoricát (amit azonnal értékesíteni kell, mert feldolgozás nélkül nem tárolható), ára a zöldségfélék általános árcsökkenésével szemben 30 százalékkal volt magasabb, mint tavaly augusztusban.

A gyümölcsök termelői ára augusztusban 18,3 százalékkal emelkedett. Ebben az időszakban az őszibarack és az alma értékesítési aránya a legnagyobb. Az előbbi ára 1,4, az utóbbié 38,8 százalékkal nőtt. A vágóállatok termelői ára 12,3 százalékkal volt magasabb a 2010. augusztusinál. Minden megfigyelt állatcsoport ára nőtt, a vágómarháé a legnagyobb (37,3 százalék), a vágósertésé a legkisebb (2,4 százalék) mértékben. 2011 augusztusában az állati termékek árai 12,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel azelőttinél, ezen belül a tyúktojás ára 3,9 százalékkal csökkent, a tejé 18,3 százalékkal emelkedett.

2011. január-augusztusban a gabonafélék ára 63,3 százalékkal haladta meg a 2010. azonos időszakit, míg ugyanebben az időszakban a zöldségfélék ára 13,3 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára az év első négy hónapjában - igen kis forgalom mellett - még növekedést mutatott, majd májusban a friss zöldségek termesztésének fellendülésével erős kínálati piac alakult ki, aminek következtében mérséklődtek az árak.

A burgonya ára 2011 első félévében még 41,8 százalékkal haladta meg az előző évit (a tavalyi gyenge termés eredményeként a piacon kis mennyiség volt és magas áron), ezt követően az idei, várhatóan jó terméseredmény miatt az árak jelentősen csökkentek, ezért az első 8 havi index már csak 9,5 százalékos növekedést mutatott. A gyümölcsök ára 35,4 százalékkal nőtt az előző év január-augusztusához képest. A vágóállatok termelői ára 13,4, az állati termékeké 16,6 százalékkal emelkedett.