A bizottsági elnök, aki a szakmaiságot nevezte a bizottsági
munka fő jellemzőjének, kiemelte: a testület valamennyi megtartott
ülésén határozatképes volt. A politikus kiemelte a bizottság
tagjainak munkáját az élelmiszerbiztonság és az alternatív
energiaforrások felhasználásának szorgalmazása terén. Értékesnek
nevezte a testület külkapcsolatait, emlékeztetve arra, hogy az unió
10 tagállamának mezőgazdasági bizottsági elnökei Magyarországon
találkoztak. Utalt arra is, hogy számos külföldi delegációt fogadott
a bizottság és néhányszor a bizottság tagjainak is alkalma volt
külföldre látogatni.
    Az elnöki beszámolót megelőzően a testület ismertetőt hallgatott
meg a Tellus-programról, amely a fiatal európai gazdák
kezdeményezésére indult el 2002-ben az unió 15 régi tagállamában.
    Ehhez a programhoz csatlakozott 2004-ben az Agrya, a Fiatal
Gazdák Magyarországi Szövetsége. Így február 1-jétől kilenc
kiválasztott magyarországi iskolában, amelyek a Délalföldön,
Kelet-Magyarországon és a Dunántúlon találhatók, elkezdődött a
mezőgazdasági ismeretek oktatása fakultatív módon, a 10-14 éves
korosztály számára.
    A program kezdeményezői azt várják, hogy a mezőgazdasági
ismeretek szélesebb társadalmi kör számára válnak elérhetővé és a
fiatalok körében népszerűbb lesz a mezőgazdasági tevékenység.
    Az ülésen Süth Miklós országos főállatorvos tájékoztatást adott
a bizottság tagjainak az elmúlt napok állategészségügyi helyzetéről,
különös tekintettel a Belgiumban és Hollandiában kirobbant újabb
dioxin-botrányra.
    A főállatorvos közölte: hivatalos tájékoztatást még nem kapott
Magyarország az Európai Uniótól.
    A gyorsriasztási rendszerben sem érkezett olyan információ, hogy
Magyarországra a dioxinszennyezett takarmánnyal etetett állatokból,
vagy azok húsából érkezett volna hazánkba szállítmány.
    Az országos főállatorvos ugyanakkor jelezte, hogy megkezdődnek a
vizsgálatok annak kiderítésére, hogy nem érintett-e Magyarország az
ügyben. Süth Miklós utalt arra, hogy a dioxinszennyezés kimutatása
drága és hosszadalmas vizsgálatot igényel.
    Beszélt arról is, hogy az elhullott állatok húsának
fogyasztásával kapcsolatos kérdéseket ugyancsak vizsgálja az
állategészségügyi hatóság. Jelezte: az érintett cégnél az elsődleges
biztonsági intézkedések úgy tűnik, rendben voltak, azaz a cég
telephelye körül volt kerítve, az állati hullákat szintén
elkülönítve, zárható helyen tartották, és 24 órás portaszolgálat
volt a telepen. Emlékeztetett arra, hogy a vizsgálatot ez ügyben a
rendőrség folytatja.
    Süth Miklós elmondta, hogy a magyar fogyasztók védelme érdekében
már most megkezdi az állategészségügyi hatóság a húsvéti áruk, a
húsvéti sonka, csokoládé és pisztácia ellenőrzését is.

Forrás. MTI