Ahogyan arról az Agroinform.hu beszámol, júniusban 6,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak. „A legfrissebb mezőgazdasági árak adatai alapján az látható, hogy habár a mezőgazdasági árak és a termelői ráfordítások is csökkentek, a költségek mérséklődése nem tud lépést tartani az értékesítési árak esésével. Így az agrárolló, azaz a termelői árak és a ráfordítások aránya, újra nyílik. Ez arra figyelmeztet, hogy az ágazatban a költséghatékony termelés eléréséhez hatékonyságnövelő beruházásokra, fejlesztésekre van szükség” – mondtaTresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

takarmányA termelői költségek esetében az energiaárak, illetve a takarmányárak csökkenése döntő szerepet játszik. – fotó: Shutterstock

"Az energiafelhasználás átlagosan a termelői költségek 10-12, míg a takarmányárak a legjelentősebb tényezőként mintegy 70%-át teszik ki. A mezőgazdasági árak júniusi árváltozásában mindezek mellett azt is fontos figyelembe venni, hogy számos szezontermék, mint a meggy vagy az újburgonya, esetében a jelentős áremelkedés erősen torzító hatással van, így az egyszeri áremelkedés nem általánosítható a teljes termékcsoportra” – mondta el Tresó István.