Az elkövetkező, nem is távoli időszakban a rendszerváltáskor indult gazdaságok alapító generációja eléri azt az életkort, amikor természetes módon felmerül a gazdaság átadása a fiataloknak. A gazdaságon belüli nemzedékváltásnak nincsenek meg a hazai hagyományai, bejáratott rendje. Emellett az érintettek részéről nemritkán szemérmes hallgatás is körülveszi ezt a kérdést, kihívást.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) a magyar agrárium egyik kiemelt problémájának tartja a nemzedékváltást, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzedékváltás mint téma a napi szakmai közbeszéd része legyen és maradjon. Az ehhez szükséges helyzetértékelést szolgálja az AgroStratégával közös kérdőíves felmérés is, amely 2017. március és április hónapban zajlott. Az anonim módon kitölthető kérdőív eredményei segítséget jelenthetnek többek között a gazdaságátadást nehezítő körülmények azonosításához és kezeléséhez.

A kutatás első számú célcsoportját a mezőgazdasági nemzedékváltásban, gazdaságátadásban érdekelt fiatal gazdák köre képezte. A megkérdezettek döntő többsége (89%-a) érintett volt vagy lesz gazdaságátadásban, ezen belül 22%-uk átadóként, 67%-uk pedig átvevőként. Jellemzően, az esetek 90%-ában családon belül történik a gazdaság átadása-átvétele, általában szülő és gyermek között, és mindössze 10%-ban cserél gazdát a gazdaság nem családtagok között.

kutatás

A kérdőív kitöltése során a gazdák – többek között – rangsorolták a gazdaság átadás-átvétel nehezítő körülményeit, valamint szöveges megjegyzésekben egyéb nehezítő tényezőket is megnevezhettek. A megkérdezettek a gazdaságátadás során a legsúlyosabbnak az adminisztrációval kapcsolatos problémákat jelölték meg (hatósági engedélyek módosításának nehézségei; a gazdaság eszközeinek átírása; pályázatok, támogatások átadása-átvállalása). A bürokráciát a szöveges értékelésben is sokan nevezték meg mint olyan faktort, ami  nagymértékben rontja a helyzetüket, kiemelve a nehézkes ügyintézési folyamatokat.

Szintén a szöveges értékelések alapján az állam által elvégzendő feladatok közé sorolható a nyugdíjkérdés rendezése, mivel annak alacsony összege miatt sokan nem szívesen válnak meg a munkájuktól. Az adók, illetékek a negyedik helyre kerültek a nehezítő körülmények között, viszont sokan várják, hogy célzott pályázatokkal és hitelekkel segítsék a fiatal gazdákat az átadás-átvételben.

Megjelenik a felsoroltak között az emberi tényező is. Az üzleti partnerekkel való kapcsolattartást a 4., a gazdaságátadásra készülők személyiségét az 5., a családi vagyon megosztását a 6. helyre sorolták a megkérdezettek. A legkevésbé nehezítő körülménynek a tudatos felkészülés és a jó példák hiányát, valamint a gazdaságot átvevő felkészületlenségét tartják. Ugyanakkor többen hangsúlyozták, hogy sokszor egyszerűen nincs, aki a mezőgazdasági céget átvegye, mert sok fiatal más, kiszámíthatóbb pályán képzeli el a jövőjét. Ezen sokat segítene megfelelő jövőkép felmutatása. A gazdálkodók ráadásul szűkösnek érzik a rendelkezésre álló földterületet is, illetve rendezetlennek a tulajdoni viszonyokat.

Végül kíváncsiak voltunk arra, hogy mutatkozik-e érdeklődés egy esetleges gazdaságátadást segítő közös tréningre. A megkérdezettek 60%-a részt venne ilyenen, és a szöveges értékelésekben is sokszor megjelent, hogy a gazdák sokkal több információt, szakmai anyagot, programot szeretnének kézhez kapni a témában. Ezért javasoljuk, hogy szaktanácsadás szervezésével segítsék a döntéshozók az agrár-nemzedékváltást.

A kutatás eredményeit összefoglaló kiadvány szerves részét képezi „Az ügy, ami összeköt – Nemzeti minimum az agrár nemzedékváltásért” című szakmai anyagnak. Ebben a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége nemzedékváltást célzó intézkedéscsomagra tesz javaslatot, amely a földügyi, az adózási és az adminisztratív szabályozásra, illetve a kommunikációs és szervezeti kérdésekre is kiterjed. Az AGRYA célja az, hogy a szakmai anyag elkészítésével szakmai-politikai közmegegyezést alakítson ki az agrárgazdasági generációváltással kapcsolatban.

A javaslattervezet zártkörű konzultáció keretében került bemutatásra a parlamenti pártoknak, a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak, illetve meghatározó agrárpiaci szereplőknek és agrárszakértőknek. Az ő véleményük figyelembevételével készült el a végleges szakmai javaslatcsomag, amelyet az idei Fiatal Gazda Konferencia keretein belül hoztak nyilvánosságra.

agrostratéga

Az AGRYA-val végzett felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető az alábbi linkről.

Pólya Árpád – Varanka Mariann
www.agrostratega.blog.hu

agrostratéga