Több mint 2400 ha nagyságú új területre adott ki termőhelyi kataszterbe sorolási határozatokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az utolsó, 2020 novemberi frissítés és a 2021. december 31. közötti időszakban. Azoknak az igazolásoknak, hatósági bizonyítványoknak a száma is jelentős volt, amelyeket a korábbi években történt besorolások alapján állított ki a hivatal.

alma

Több mint 2400 ha nagyságú új területre adtak ki besorolási határozatot

A rendszer elősegíti, hogy a gyümölcsültetvények megfelelő termőhelyre kerüljenek

A gyümölcsültetvények telepítésére alkalmas termőhelyek hazai nyilvántartási rendszere elősegíti a gyümölcsültetvények megfelelő termőhelyre kerülését. A kataszter fenntartását és bővítését a MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutató Központ, a Nébih és a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) Újfehértói Kutatóintézet összehangolt munkája teszi lehetővé.

Az adatbázis 2021-ben jelentősen bővült, ami a gyümölcstelepítési és korszerűsítési pályázatnak köszönhető. A kiadott igazolások és az új besorolások által érintett területek nagyságát és a települések számát egy táblázatban foglalták össze a Nébih szakemberei.

Összesítés a 2020.november 24. és 2021.december 31. közötti gyümölcs termőhelyi kataszteri besorolásokról és kiadott igazolásokról

Megyék
Új THK 
besorolások 
(ha)
Érintett 
települések 
száma
Igazolás 
korábbi THK 
besorolásokról 
(ha)
Érintett települések 
száma
Összes terület 
(ha)
Baranya
210,97
12
33,64
1
244,61
Borsod-Abaúj-Zemplén
119,99
6
8
1
127,99
Békés
-
-
-
Bács-Kiskun
181,88
9
161,91
4
343,78
Csongrád
3,7
1
3,7
Fejér
72,86
3
48
1
120,86
Győr-Moson-Sopron
86,68
8
29,3
2
115,98
Hajdú-Bihar
99,42
5
3,5
1
102,92
Heves
68,01
2
29,7
1
97,71
Jász-Nagykun-Szolnok
-
-
-
Komárom-Esztergom
-
-
-
Nógrád
18,8
3
18,8
Pest
133,46
9
29,06
2
162,52
Somogy
115,23
8
13,52
2
128,75
Szabolcs-Szatmár-Bereg
914,57
50
843,1
31
1757,67
Tolna
52,36
6
2,49
1
54,85
Vas
58,87
3
58,87
Veszprém
27,78
34
1
61,78
Zala
257,84
4
208,17
5
466,01
Összesen
2418,71
128
1448,09
54

Az adatok annak ellenére is információt szolgáltatnak az ültetvénytelepítők szándékairól, hogy a termőhelyi kataszteri adatok nem fedik le teljesen a beadott vagy sikeres pályázatok, továbbá a közeljövőben megvalósuló beruházások körét.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hazai gyümölcstermesztésben elfoglalt helye és erős dominanciája a megyénkénti összesített adatokból egyértelműen kirajzolódik.

zöld alma

A szabolcsi gyümölcstermesztés dominanciája szépen kirajzolódik

Az adatok a gyümölcsfajonkénti pontos összesítésre nem alkalmasak

Az adatok a gyümölcsfajonkénti pontos feldolgozásra, összesítésre nem alkalmasak, mivel a termőhelyi kataszteri besorolások nagyobb része több fajra állapítja meg a termőhelyi alkalmasságot. Az viszont egyértelműen látható, hogy azokra a hagyományos fajokra kérnek besorolásokat, amelyekre az egyes termőtájakon nagyobb helyi termesztési tapasztalat áll rendelkezésre.

Az alma egyeduralkodó, a bodza feljövőben

Gyümölcsfajok közül főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Zalában a legnagyobb besorolási igény az almára volt. A bogyós gyümölcsűek közül a szamóca emelkedett ki. Bodzatermesztési alkalmasságra egyre többen soroltatták be a területüket, annak ellenére is, hogy ez utóbbi fajt a 2021-es telepítési pályázat nem érintette.

szamóca

A bogyósgyümölcsök közül kiemelkedik a szamóca

A mogyorótermesztés is elterjedőben van

Jelentős igény mutatkozott az olyan új, hazánkban eddig nagyobb területen nem termesztett fajokra is, mint pl. Somogyban és Baranyában a csipkebogyó vagy Somogy és Zala megyében a mogyoró.

A gyümölcs termőhelyi kataszter településenként, azon belül helyrajzi számonként tartalmazza a besorolt területeket. Az adatbázis elérhető az alábbi linken: https://portal.nebih.gov.hu/adatbazisok-noveny

A termőhelyi kataszterrel kapcsolatos kérdéseket az mgei@nebih.gov.hu címre küldhetik el.