Az osztatlan földek megszüntetésének hosszadalmas folyamata némiképp rövidíthető, ha minden érintett tulajdonos együttműködik és sikerül közös megegyezésre jutniuk a felosztással kapcsolatos kérdésekben. A teljes körű egyezség minden tulajdonos érdeke, hiszen ebben az esetben ügyük elsőbbséget élvez a szokásos hatósági folyamatok során.

A fentiek ellenére azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran a földrészlet tulajdonosok nehezítik meg az eljárás folyamatát, sok esetben amiatt, mert nincsenek tisztában az ügymenet lépéseivel. A tájékozódás megkönnyítésére az X-Agro földpiaci szakértői az alábbiakban részletezik az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének 5 lépéses folyamatát.

X-Agro

Jobb, ha az érintettek megegyeznek – fotó: X-Agro

A kérelemmel érintett osztatlan közös tulajdonú földrészletek esetében egy 5 lépésből álló folyamat megy végbe:

1. Mezőgazdászi helyszínelés, keretméretezés

Ebben az előkészítési fázisban a földmérő az ún. keretmérés során ellenőrzi, hogy az eljárásban résztvevő földrészletek térképezési és területszámítási adatai a valóságnak megfelelnek-e. Amennyiben eltérések adódnak, a Földhivatal összhangba hozza a terepi állapotot az ingatlan-nyilvántartás adataival. Az ebben érintett földrészlet tulajdonosait hatósági határozatban tájékoztatják a helyesbítésről. A földmérő terepi mérésekor a kérelmezőknek nem kell jelen lenniük, de az itt készült jegyzőkönyvbe betekinthetnek.

2. A megosztás kiindulási helyének és irányának Meghatározása

A Földhivatal a művelhetőség és a megközelítés alapján meghatározza a felosztás kiindulásának helyét és irányát.

Több kimérési kérelem esetében:

Ha egy földrészletre több kiméretési kérelem is érkezett, akkor a kérelmezők egyhangú javaslatot tehetnek a kimérés indulásának helyére és irányára, melyet a Földhivatalnak – az ésszerűség keretein belül – figyelembe kell vennie. Erről a kérelmező felek postai úton kapnak értesítést, míg a nem kérelmező érintetteket hirdetményi úton tájékoztatják.

Egy kimérési kérelem esetében:

Amennyiben csak egyetlen kiméretési kérelem érkezett, úgy a kérelmező nyilatkozik, hogy akar-e teljes körű egyezséget kötni a földrészlet többi tulajdonosával annak érdekében, hogy az önálló ingatlan valamennyi tulajdonos számára megfelelő helyen kerülhessen kijelölésre. Ez esetben a megosztás módjáról a tulajdonosok maguk döntenek. Amennyiben az egyezségi tárgyaláson a tulajdonosoknak nem sikerül közös nevezőre jutniuk, sorsolás alapján kerül meghatározásra az osztás sorrendje.

Az osztás kiindulási helyére és irányára vonatkozó tájékoztatást a Földhivatal a helyi önkormányzat hirdetőtábláján 8 napra közzéteszi, ami idő alatt a döntés fellebbezhető. Az eljárás az állampolgárok számára ingyenes, minden költséget a Magyar Állam visel.

X-Agro

3. A kiosztás sorrendje

A kiosztás helyét és irányát meghatározó határozat jogerőre emelkedését követően a kiosztás sorrendje kerül megállapításra. Általános szabály, hogy a megosztást a tulajdoni hányadoknak megfelelő aranykorona értékek figyelembe vételével kell végezni. A kiosztási sorrendről egyezség vagy sorsolás útján születhet döntés.

Egyezség esetén:

Amennyiben az egyezségi tárgyaláson a kérelmezők a megosztást nem kérelmező minden féllel egyezségre tudnak jutni és ezt közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban is rögzítik, úgy teljes körű egyezségről beszélünk. Ez esetben az ügy abszolút elsőbbséget élvez az eljárás még soron lévő részeiben.

A teljes körű egyezség további előnye, hogy a tulajdonostársak a saját tulajdoni hányaduktól eltérő felosztásban is megállapodhatnak, a területi minimumot el nem érők pedig ügyvédi költségek nélkül adhatják el tulajdoni hányadrészüket.

Egyezség hiányában, sorsolással:

Egyezség hiányában a földrészlet kérelmezők közötti megosztás sorrendjét egy 3 tagú bizottság sorsolással dönti el. A sorsolás megkezdéséig a kérelmezőknek lehetőségük van sorsolási megállapodást kötni, mely irányulhat:

a) az önálló földrészlet osztatlan közös tulajdonkénti kiosztására, vagy
b) az önálló földrészlet kiosztási sorrendjének meghatározására.

A sorsoláson a kérelmezők személyesen vagy meghatalmazott útján vehetnek részt, távollétük azonban nem akadályozza a sorsolás lefolytatását.

4. Kitűzés és bemutatás

Ebben a szakaszban a földmérő kitűzi és bemutatja a leosztott földrészleteket. A kitűzésről és a bemutatásról minden földrészlet tulajdonost közvetlenül értesítenek, de távollétük nem akadályozza a folyamatot. A bemutatásról jegyzőkönyv készül, melyet a jelenlévők aláírásukkal hitelesítenek. Az ekkor felmerülő kifogásokat a Földhivatal csak felmérési, térképzési vagy területszámítási hiba esetén vizsgálja.

5. Ingatlan-nyilvántartási bejegyzés

A bemutatást követő 15 napon belül a földmérő benyújtja a szükséges dokumentumokat a járási hivatal földhivatali osztályához, ezzel megkezdve a változások ingatlan-nyilvántartásba vételét.

Amennyiben maradtak még az osztatlan földtulajdonokkal kapcsolatosan megválaszolatlan kérdései, keresse fel az x-agro.hu-t, ahol földpiaci szakértők válaszolnak kérdéseire!