Minimum 60 hajó

A szegény és éhező országokba irányuló gabonaexport támogatását célzó program indult az ukrajnai holodomor-éhínség évfordulóján. Legalább 60 ukrán gabonahajót küldhetnek a jövő év közepéig a világ legszegényebb afrikai országaiba – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Guardiannak adott nyilatkozatában. Zelenszkij kijelentette, hogy az ukrán odesszai kikötőből induló hajók eljuthatnak olyan humanitárius gócpontokba is, mint Szudán, Jemen és Szomália, szemben azzal az orosz narratívával, amely megkérdőjelezi az erőfeszítéseiket és amely szerint a nyugat válasza az Ukrajna elleni háborúra súlyosbította a már meglévő élelmiszerhiányt Afrikában.

Mindehhez továbbra is szükséges a nemzetközi finanszírozás, ami a gabonaexport támogatására érkezik.

A programot kormányzati szervek, civil szervezetek és magánvállalatok vegyesen szervezik. Az első három hajónak Odesszából kellett Szudánba, Szomáliába és Jemenbe indulnia, egy német finanszírozású hajó pedig már  már elindult Etiópiába. Zelenszkij elmondta azt is, hogy a programot a holodomor évfordulóján indították el, melynek során ukránok milliói haltak éhen egy Sztálin előidézte éhínségben 1932 és 1933 között. A segélyprogramot egy új nemzetközi éhínség-megelőzési koordinációs csoport támogatja.

A szegény és éhező országokba irányuló gabonaexport támogatását célzó program indult az ukrajnai holodomor-éhínség évfordulóján.

A szegény és éhező országokba irányuló gabonaexport támogatását célzó program indult az ukrajnai holodomor-éhínség évfordulóján. Kép: Wikimedia


Nemzetközi szerepvállalás

Zelenszkij közleményében kijelentette: „Miközben az ország élelmiszerhiánnyal, elpusztított mezőgazdasági területekkel és széles körben elterjedt áramszünetekkel küzd, soha nem felejtjük el felelős világpolgárként betöltött szerepünket – különösen, ha nemzetként magunk is megéltük az éhínséget. Afrikának égetően szüksége van élelemre, Ukrajna pedig készen áll arra, hogy támogassa a kiszolgáltatott embereket szükségük idején.” Andriy Yermak, az elnöki hivatal vezetője elmondta, hogy a start kulcsfontosságú történelmi pillanatot jelent nemcsak Ukrajna, hanem minden olyan ország számára, ahol a konfliktus miatt súlyos élelmiszerhiánnyal küzdenek.

Yermark felszólította a nemzetközi közösséget, beleértve a magánalapítványokat is, hogy segítsenek finanszírozni az élelmiszerek éhező országokba történő szállításának költségeit.

Oroszország a múlt héten beleegyezett a fekete-tengeri folyosó gabonamegállapodásának további 120 nappal történő meghosszabbításába. A megállapodás első megkötése óta – amely feloldotta az ukrán gabonára vonatkozó orosz blokádot a Fekete-tengeren át Törökország felé – összesen 11 millió tonna ukrán mezőgazdasági termék érkezett meg 38 különböző országba.

A legszegényebb országok egy része azonban kikerült a piacról a gabona magas ára miatt. Az új mechanizmus célja az, hogy ellensúlyozható legyen az a piaci nyomás, mely a gabonát az olyan gazdag területekre exportálja, mint Európa.

A Gabona Ukrajnából elnevezésű program lényege, hogy a projektben részt vevő országok ukrán termelőktől vásárolnak mezőgazdasági termékeket – kiemelten a kis- és középvállalkozásoktól –, és azokat elszállítják az éhezés szélén tántorgó országokba.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) már beleegyezett, hogy legfeljebb 20 millió dollárt biztosít az ENSZ Élelmezési Világprogramján keresztül. James Cleverly, a brit külügyminiszter csütörtöki ukrajnai látogatásán is pluszforrásokat jelentett be. Egyiptom és Madagaszkár búza szükségletének több mint 70-80 százaléka Oroszországtól vagy Ukrajnától függ, míg Szomália búza szükségletének több mint 90 százalékát importálja. Eritrea gabonájának 100 százalékát Ukrajnából és Oroszországból szerzi be.

(Forrás: Guardian)