Eb­ben a kis is­mer­tetőben sze­ret­ném fel­vil­lan­ta­ni mind­azo­kat az ér­té­ke­ket, mind­azt az össze­tar­tó erőt, ami­nek kö­szön­het­jük a So­mo­gyért Egye­sü­let lé­tét és ered­mé­nyes mű­kö­dé­sét mind­máig. Nem tit­kol­tan az­zal az öröm­mel tűr­tem föl ing­uj­ja­mat írás előtt, hogy bi­zony hí­ve­ket to­bo­roz­zak a ci­vil, pártérdektől men­tes szem­lé­let­nek. Nem va­gyok a ma­gam el­len­sé­ge, sőt, alapvetően si­ker­orien­tált em­ber lé­vén nem sze­re­tem a ku­dar­co­kat (ki sze­re­ti?), ezért gon­dol­hat­ják: biz­tos­ra men­tem. Hit­tem az em­be­rek­ben, il­let­ve egé­szen pon­to­san tud­tam, hogy hi­he­tek ben­nük. Az­tán a ci­vil szer­ve­zet ala­pí­tá­sa után ki­tűz­tük a célt: igenis be­le aka­runk szól­ni a ben­nün­ket érintő dön­té­sek­be, ab­ba, mi­kor, miről, ho­gyan dönt a po­li­ti­ka. Ne a fe­jünk fö­lött te­gye, részt aka­runk a döntésekből. Fe­lelősséget aka­runk a jövő ala­kí­tá­sá­ban.
És íme, itt va­gyunk: ti­zen­két éve­sen, las­san közéle­ti ka­masz­kor­ban. De már éret­ten, ta­pasz­tal­tan, öt­ezer tag­gal és pár­to­ló­val. Olyan ered­mé­nyek­kel, ame­lyek­kel sen­ki más nem büsz­kél­ked­het – egyelőre – ha­zánk­ban. Hogy is van ez?
Jó­té­kony­sá­gi ak­ciók­kal, a felsőok­ta­tás­ban ta­nu­ló so­mo­gyi hall­ga­tók ösz­tön­díj-tá­mo­ga­tá­sá­val, kór­há­zi esz­kö­zök ado­má­nyo­zá­sá­val, bébiételosztással, par­lag­fű-men­te­sí­té­si prog­ra­mok­kal, or­szá­gos ér­dek­vé­del­mi ak­ciók­kal igyek­szünk meg­mu­tat­ni, hogy a ci­vil vi­lág is te­het – sőt, ten­nie kell – sor­sa jobb­ra for­du­lá­sáért. Az él­hetőbb élet meg­te­rem­té­se ugyanis nem­csak a po­li­ti­ka dol­ga. Az a ke­re­te­ket ad­ja, de nem él­he­ti he­lyet­tünk az éle­tün­ket. És ezt időről-időre tu­dat­nunk kell ve­le. Hi­szen min­den­ki ci­vil – családfőként, anya­ként – még a po­li­ti­ku­sok is.
Ezt az egész­sé­ges el­len­súlyt je­len­ti So­mogy­ban ti­zen­két éve a SOMOGYÉRT. Sze­re­pünk, akár a tőkesúlyé: nél­kü­lünk – ez az utób­bi évek ta­pasz­ta­la­ta – irá­nyít­ha­tat­lan len­ne a me­gye ha­jó­ja. Pár­tos­ko­dás, ka­kas­ko­dás jel­le­mez­né. És ebből épen ele­get kap­nak az em­be­rek az or­szá­gos po­li­ti­ka ré­vén.

Lel­künk a kö­zös­ség

Fő mozgatórugónk az em­be­rek leg­kü­lön­fé­lébb kö­zös­sé­gei. Per­sze, nincs ez­zel más­ként egyet­len párt sem. Csak­hogy mi ér­te­lem­sze­rűen nem tud­tunk – és nem is akar­tunk – ideo­ló­giai kor­lá­to­kat szab­ni. Nem aka­runk sen­kit a sze­rint megítél­ni, hogy egyéb­ként mi­lyen sza­va­zó. Szá­munk­ra egy a fon­tos: mi­lyen em­ber, mi­lyen szak­em­ber. Ér­ti-e a dol­gát? És a vá­la­szok a he­lyi kö­zös­sé­gek­ben min­dig pon­to­sak. Egy fa­lut nem le­het be­csap­ni. Leg­fel­jebb egy­szer, utá­na le­het köl­töz­ni.
Közösségteremtő prog­ram­jaink so­ra szin­te fel­so­rol­ha­tat­lan. De a lé­nyeg: egy te­le­pü­lést is­mer­ni kell, hogy fe­lelősséget érez­hes­sünk irán­ta, és ha fe­lelősséget ér­zünk, ak­kor sze­ret­jük is. Tu­laj­don­kép­pen így mű­kö­dik a me­gye sze­re­te­te, és a ha­za­sze­re­tet is. Ezért én ma­gam az egye­sü­let el­nö­ke­ként éven­te sok száz te­le­pü­lé­si prog­ra­mon ve­szek részt a fe­le­sé­gem­mel. Min­den­ho­vá el­ju­tok, aho­vá hív­nak, s ez egy-egy hét­vé­gi na­pon nem rit­kán hat-nyolc prog­ra­mot je­lent. De ne­kem ez nem fá­radt­ság. Is­me­rem a me­gyét, mint a te­nye­re­met, ti­zen­hét éve köz­gyű­lé­si el­nök­ként ér­zem ér­te a fe­lelősséget, és ter­mé­sze­te­sen sze­re­tem. Or­szá­gos hi­va­ta­lok sem tud­tak el­tán­to­rí­ta­ni, mint legutóbb sem, ami­kor sportvezetői felada­tot kap­tam vol­na.
Az egyik leg­fon­to­sabb „ismeretterjesztő” prog­ra­munk a me­gyei ön­kor­mány­zat Örök­sé­günk – Somogyország kin­cse dí­ja. Há­rom év alatt har­minc­ki­lenc ter­mé­sze­ti és épí­tett ér­ték, vagy ép­pen élet­mű kap­ta meg ezt a Ba­la­ton­tól a Drá­váig, a balatonedrédi csip­ke­ve­réstől a csur­gói re­for­má­tus könyv­tá­rig, Zi­chy Mi­hály­tól Fo­dor And­rá­sig. Na­gyon fon­tos, hogy eze­ket az ér­té­ke­ket is­mer­jék a fia­ta­lok, mert csak ak­kor tud­nak büsz­kék len­ni rá­juk, csak ak­kor tud­nak kötődni hoz­zá­juk. Ha­son­ló­kép­pen nagy je­lentőségű az Es­ti be­szél­ge­té­sek cí­mű előadás­so­ro­zat, ami­vel döntően kistelepülésekre lá­to­ga­tunk el: most ősszel ju­bi­lá­lunk a 200. prog­ram­mal. Eb­ben közéle­ti em­be­rek – ta­nár, szo­cio­ló­gus, romológus, új­ság­író, or­vos, ügy­véd – vall olyan em­be­ri értékekről, mint a csa­lád, vagy ép­pen a bé­kes­ség. És ezek a kis­te­le­pü­lések na­gyon há­lá­sak, hogy im­már több mint tíz éve já­runk hoz­zá­juk.
A kö­zös­sé­gek a fe­hér asz­ta­lok­nál ko­vá­csol­ha­tók legin­kább – ré­gi igaz­ság. A Kü­lön­le­ges asz­ta­li örö­mök So­mogy­ban el­ne­ve­zé­sű, az egye­sü­let ál­tal in­dí­tott prog­ram­so­ro­zat­ban ma már har­minc­hat te­le­pü­lés vesz részt. So­kan is­me­rik a mesztegnyői Ré­tes­fesz­ti­vált vagy nagy­atá­di Pa­la­csin­tás­ki­rály-vá­lasz­tást. Ezek a te­le­pü­lé­sek meg­mu­tat­hat­ják ma­gu­kat, a ven­dé­gek messze vi­szik a jó hí­rü­ket, és köz­ben az el­len­sé­gek is más han­got üt­nek meg, mert „Föld és az Ég asz­ta­lunk­nál összeér.”

Kiál­lás a kistelepülésekért

So­mogy me­gyé­ben meg­ha­tá­ro­zó a kistelepülések szá­ma. Fon­tos, hogy él­hető élet­fel­té­te­le­ket te­remt­sünk szá­muk­ra. Eh­hez kel­le­nek in­téz­mé­nyek, köz­szol­gál­ta­tá­sok hely­ben vagy elér­hető kö­zel­ség­ben. Ez utób­bi­hoz utak kel­le­nek, ami aprófalvas me­gyénk­ben kulcs­kér­dés. Per­sze, nem So­mogy az egyet­len ilyen te­le­pü­lés­szer­ke­ze­tű me­gye. Eh­hez a cél­hoz kel­le­ne ala­kí­ta­ni a for­rás­rend­szert, a tá­mo­ga­tá­si struk­tú­rát, az elosz­tást. Az in­­- f­ra­struk­tú­ra és köz­le­ke­dés, ok­ta­tás te­rén is szá­mos ten­ni­va­ló akad. Ezek kü­lön- kü­lön és együtt is a meg­él­he­tés fel­té­te­leit ja­vít­ják. Hoz­zám ez áll a leg­kö­ze­lebb: az el­ma­ra­dott vi­dék is­tá­po­lá­sa.
Szót emel­tünk ezért, ami­kor meg­szün­tet­ték a kispostákat. De nem csak han­gos­kod­tunk, ha­nem a megol­dást ke­res­tük. Időben leül­tünk a pos­ta, a te­le­pü­lé­sek és más szol­gál­ta­tók ve­zetőivel. Ma sok olyan fa­lu van So­mogy­ban, ahol en­nek kö­szön­hetően meg­ma­radt a hi­va­tal. Mert az ön­kor­mány­zat áll­ta a re­zsi vagy a dol­go­zói költ­sé­get. Vagy épü­le­tet adott. A So­mogy­szob-Nagy­atád vas­út­vo­nal né­hány év­vel ezelőtt ter­ve­zett meg­szün­te­té­se dol­gá­ban aláírá­so­kat gyűj­töt­tünk, si­ker­rel. Igaz, nem­rég is­mét el­kezd­tem le­ve­lez­ni és a par­la­ment­ben tár­gyal­ni a gaz­da­sá­gi mi­nisz­ter­rel, mert ezt a hát­rá­nyos tér­sé­get is­mét érin­ti a mel­lék­vo­nal-szü­ne­tel­te­té­si ter­ve­zet, jól­le­het két-há­rom­szor annyi (55) utas hasz­nál­ja na­pon­ta, mint a má­sik hu­szon­hét lis­tán lévő vo­na­lat.
Rend­kí­vül fon­to­sak az is­ko­lák is! Annyi­ra nem le­he­tünk sze­gé­nyek, s annyi­ra nem akar­hat­juk a tár­su­lá­su­kat, a körzetesítést, hogy a 3–6 éves gye­re­ke­ket in­gá­zás­ra kény­sze­rít­sük. Hogy le­het el­vár­ni, hogy va­la­ki kötődjön a szülőhe­lyé­hez, fa­lu­já­hoz, a csa­lá­di ház­hoz, ha tu­dat­ra éb­re­dé­sé­nek első pil­la­na­tá­tól kezd­ve min­den be­nyo­más va­la­hol más­hol éri? Ez­zel azt aka­rom mon­da­ni, hogy a re­form­mal nem le­het min­dent ki­dob­ni. Van­nak ér­té­kek, me­lyek­nek a leg­ki­sebb te­le­pü­lé­sen is ér­ték­nek kell ma­rad­niuk.

Vi­har és a ka­pi­tány

A köz­gyű­lés há­za tá­ján – vá­lasz­tá­sok előtt – min­dig erősödnek a gaz­da­sá­gi fejlődést a me­gyei köz­gyű­lé­sen vagy az el­nö­kön szá­mon kérő han­gok. Azt a lát­sza­tot kel­tik, mint­ha a köz­gyű­lé­sen múl­ná­nak a GDP-mu­ta­tók, pe­dig a me­gyei ön­kor­mány­za­tok­nak nincs be­fo­lyá­suk a gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­ra. A vi­ha­rért okol­ják a ka­pi­tányt, ahe­lyett hogy kur­tí­ta­nák az orr­vi­tor­lát, vagy más hasz­no­sat ten­né­nek. Ilyen­kor él­he­tünk a gya­nú­val: el­kezdődött a kam­pány. Pe­dig mi a kor­lá­to­zott esz­kö­zök el­le­né­re is küz­del­met foly­ta­tunk a hely­zet ja­vu­lá­sáért. Se­gít­sé­günk­kel négy év alatt 30 mil­liárd fo­rint – min­den ko­ráb­bi­nál több – ér­ke­zett te­rü­let­fej­lesz­té­si for­rá­sok­ból a so­mo­gyi te­le­pü­lé­sek­re, ami száz­mil­liár­dos fej­lesz­tést ered­mé­nye­zett. Felis­mer­tük, hogy So­mogy fejlődésének alapja a köz­le­ke­dé­si fel­té­te­lek ja­ví­tá­sa, ami­re több mint száz­mil­liárd ér­ke­zett a me­gyé­be. Jó­té­kony ha­tá­sát ezután érez­het­jük majd. Te­rü­let­fej­lesz­té­si tá­mo­ga­tá­sunk­kal sok száz mun­ka­hely jött lét­re, de ar­ra nincs ha­tá­sunk, ha en­nél több szű­nik meg. Már­pe­dig ez tör­tént.
Az egyik legát­fo­góbb mu­ta­tó, a vásárlóerő te­kin­te­té­ben – Ka­pos­vár nél­kül – a 10–11. he­lyen ál­lunk a me­gyék kö­zött. Ka­pos­vár ugyaneb­ben a mu­ta­tó­ban a 15. a me­gye­szék­he­lyek kö­zött. Nem szí­ve­sen mon­dom, de tény, itt is a ka­pos­vá­ri mu­ta­tók ron­tot­ták a me­gyei sta­tisz­ti­kát.
Tény: So­mogy, de a Dél-Du­nán­túl más me­gyéi szá­má­ra is ko­moly ki­hí­vást je­lent a ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség. Kü­lö­nö­sen nagy ér­vá­gás volt egy­ko­ron a mezőgaz­da­sá­gi ál­lás­he­lyek nagy­szá­mú meg­szű­né­se is, ez az ága­zat ma már alig fog­lal­koz­tat em­be­re­ket. So­mogy me­gye ráadá­sul ti­pi­ku­san mezőgaz­da­ság­gal fog­lal­ko­zó te­rü­let volt. Ná­lunk kü­lön gon­dot okoz a ci­gány­ság hely­ze­te is. A me­gyé­ben ma­gas az ala­csony kép­zett­sé­gű ro­mák rész­ará­nya. őket elsősor­ban az építőipar­ban és a mezőgaz­da­ság­ban fog­lal­koz­tat­ták. Mind az utób­bi, mind pe­dig az előbbi alig-a­lig fog­lal­koz­tat a ki­sebb­ség­hez tar­to­zó­kat. Se­gít ugyan raj­tuk, de gond­jai­kat nem old­ja meg a köz­mun­ka-prog­ram.

Köz­le­ke­dés a kiút

Mindezt a prob­lé­mát alap­jai­ban a me­gye elér­hetősége, a köz­le­ke­dé­si fel­té­te­lek ja­ví­tá­sa ké­pes ke­zel­ni. Eb­ben a te­kin­tet­ben So­mogy a legutób­bi éve­kig az egyik leg­hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű me­gye volt. Egy év, és megépül az M7-es. Ez át­megy a me­gye észa­ki ré­szén, fel­tár­va egy legalább har­minc ki­lo­mé­te­res sá­vot. Ha há­rom-négy éven be­lül el­ké­szül az a gyors­for­gal­mi út, amely Ka­pos­várt kö­ti össze az M7-essel, az ugyanilyen ha­tás­sal lesz a vá­ros kö­rü­li te­le­pü­lé­sek­re. Ha tíz éven be­lül megépül az M9-es, az a me­gye középső ten­ge­lyét nyit­ja majd meg tel­jes szé­les­ség­ben dél fe­lé. Ugyanak­kor a Drá­va vi­dé­ké­nek fej­lesz­té­se – mely egyéb­ként a legel­ma­ra­dot­tabb tér­ség – még min­dig vá­rat ma­gá­ra. Vé­le­mé­nyem sze­rint en­nek a te­rü­let­nek sem kell tíz év­nél töb­bet vár­nia, hi­szen Pécs, de egész Ba­ra­nya szá­má­ra rend­kí­vül fon­tos, hogy megépül­jön az M6-os au­tó­pá­lya. Ha ez el­ké­szül, s eset­leg en­nek foly­ta­tá­sa­ként Dél-So­mogy­ba ve­zető au­tó­út épül, ak­kor könnyen el­kép­zel­hető, hogy a me­gye egyi­ke lesz a leg­fej­let­teb­bek­nek, hi­szen há­rom au­tó­pá­lya öve­zi majd.
Az elér­hetőség leg­fon­to­sabb kö­vet­kez­mé­nye, hogy a mű­ködő tőke egyál­ta­lán haj­lan­dó lesz a tér­ség­be jön­ni. Enélkül ön­ma­guk­ban nem te­remtődnek mun­ka­he­lyek, sőt a meglévőket sem le­het fenn­tar­ta­ni. De ad­dig is akad­nak ten­ni­va­lók, amíg ja­vul­nak a fel­té­te­lek. A me­gyei és re­gio­ná­lis te­rü­let­fej­lesz­té­si ta­ná­csok kö­zül egy­re in­kább az utób­biak ren­del­kez­nek olyan for­rá­sok­kal, me­lyek a mun­ka­hely­te­rem­tést szol­gál­ják. Jó­ma­gam társ­el­nö­ke va­gyok a re­gio­ná­lis te­rü­let­fej­lesz­té­si ta­nács­nak is. Kü­lö­nös fi­gyel­met for­dí­tunk ar­ra, hogy min­den olyan pá­lyá­zat jus­son el a me­gyei as­pi­rán­sok­hoz, amely a mun­ka­hely­te­rem­tést se­gí­ti elő, és ezál­tal So­mogy fejlődjön. Pél­da­ként em­lít­he­tem, hogy a legutób­bi pá­lyá­zat el­bí­rá­lá­sa után száz fe­let­ti új mun­ka­hely kiala­kí­tá­sa vált elér­hetővé. Tisz­tá­ban va­gyok az­zal, hogy ez nem nagy szám, de sok ilyen ap­ró lé­pés­sel előre le­het jut­ni. Ráadá­sul ép­pen a mi kez­de­mé­nye­zé­sünk­re e te­rü­le­ten je­lentős előrelépést je­lent, hogy vál­to­zá­sok men­tek vég­be a pá­lyá­za­tok fel­té­tel­rend­sze­ré­ben. Egy év­vel ezelőtt 20 mil­lió fo­rint volt a leg­ki­sebb összeg, me­lyet mun­ka­hely­te­rem­tés ré­vén el le­he­tett nyer­ni. Ez legalább 14–15 új fog­lal­koz­ta­tott mun­ká­ba ál­lá­sát fel­té­te­lez­te. Ezen már csak azért is vál­toz­tat­ni kel­lett, mert alig volt pá­lyá­zó. Mindez­zel azt aka­rom mon­da­ni, hogy a jog­sza­bá­lyi kör­nye­zet meg­vál­toz­ta­tá­sa is hoz­zá­já­rul a te­le­pü­lé­se­ken, főként a kistelepüléseken mű­ködő vál­lal­ko­zá­sok bol­do­gu­lá­sá­hoz. Ilyen mó­do­sí­tás pél­dául az, hogy a ko­ráb­bi gya­kor­lat­tal el­len­tét­ben, a tá­mo­ga­tás­sal lét­re­ho­zott mun­ka­he­lyek meg­szű­né­se okán csak az időará­nyos részt kell vissza­fi­zet­ni, nem pe­dig a tel­jes tá­mo­ga­tást.

Bé­kes­ség­ben ön­ma­gunk­kal, s egy­más­sal

Mi a fel­té­te­le, hogy bé­ke le­gyen ben­nünk és kö­rü­löt­tünk? Ta­lán a leg­fon­to­sabb, hogy szám­űz­zük életünkből az ag­go­dal­mat, a fé­lel­met. Az ag­gó­dás­sal, a fé­le­lem­mel ugyanis sem­mit sem ol­dunk meg, sőt! Nem vé­let­len, hogy a Bib­lia egyik leg­gyak­rab­ban ismétlődő fi­gyel­mez­te­té­se a „ne félj!”. Fé­le­lem he­lyett tet­tek­re van szük­ség.
Per­sze, könnyű ezt mon­da­ni, a tet­tek­hez ugyanis erő kell. Ezt min­den­ki más­hon­nan és más­ho­gyan me­rí­ti. Tőlem gyak­ran meg­kér­de­zik, hon­nan van ennyi erőm, ener­giám? Nos, ilyen erő szá­mom­ra a belső és külső rend, a si­ker­él­mé­nyek, a kö­zös­sé­gi kap­cso­la­tok és az Is­ten­hit. A rend a bé­kes­ség alapja. Ha nincs rend, nem le­het bé­kes­ség sem. Ho­gyan le­het ren­det ten­ni? Fentről? Alul­ról? Iga­zá­ból legfőképpen belülről.
A legfőbb felada­tom­nak te­kin­tem az em­be­ri kap­cso­la­tok, kö­zös­sé­gek erő­sí­té­sét, se­gí­té­sét. Ez minden­nek az alapja! Egy tér­ség belső bé­ké­jé­nek legfőbb biz­to­sí­té­ka, ha van kellő ere­je. Ezt az erőt nö­ve­li a ta­pasz­ta­la­ti és a kap­cso­la­ti tőke. És egy szer­ve­zet, amely­nek már a ne­vé­ben is ben­ne van, hogy nem va­la­mi el­len, ha­nem va­la­miért jött lét­re. Ez a SOMOGYÉRT.
A bé­két­len­ség el­len szól­tunk már négy éve is. Ak­kor, Új­vár­fal­ván, a me­gye kö­ze­pén elül­tet­tük a „Bé­kes­ség fá­ját”, ami csak­ha­mar el­kezd­te szúr­ni va­la­ki­nek a szem­lét, és bal­tá­val ki­vág­ta a kis cse­me­tét. A csonk azon­ban új­ra ki­sar­jadt… Miért zá­rul­ha­tott ez a tör­té­net így? A vá­laszt Vass Al­bert ver­se ad­ja meg: „Mert erősebb a bal­tá­nál a fa, s a vérző csonk­ból vir­ra­dó ta­vasz­ra új erdő sar­jad győ­ze­del­mesen. S még min­dig lesz­nek fák, mi­kor a rozs­da a gyil­kos va­sat rég fel­fal­ta már…”

Új­ráz­unk ok­tó­ber­ben

Ti­zen­két éve jött lét­re az egye­sü­let, 1994-től va­gyunk ben­ne a me­gyei köz­gyű­lés­ben és a te­le­pü­lé­si ön­kor­mány­za­tok kép­vi­selőtes­tü­le­tei­ben. Sze­mé­lyem­ben nyolc éve mi ad­juk az el­nö­köt. Mintegy öt­ezer ta­gunk van, akik kö­zött sok­fé­le vi­lág­né­ze­tű és hit­val­lá­sú em­ber meg­ta­lál­ha­tó. Ci­vil szer­ve­ze­tünk ugyanis ér­te­lem­sze­rűen nem párt­ér­de­kek, ha­nem egye­te­mes em­be­ri ér­té­kek men­tén gon­dol­ko­dik és dol­go­zik. Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy az előző cik­lus­ban a kon­zer­va­tí­vok­kal is együtt tud­tunk mű­köd­ni, négy éve pe­dig a szo­cia­lis­ták­kal tesszük ugyanezt. Mert a nagy­po­li­ti­ka csak egy do­log: ott az or­szág­ra és a ha­ta­lom­ra he­lyeződik a hang­súly. Hely­ben vi­szont min­den más­ként mű­kö­dik, nincs át­po­li­ti­zál­va a közélet. Bot­rá­nyok sin­cse­nek. Tesszük a dol­gun­kat a me­gyéért, az itt élőkért. Az el­len­zék pe­dig tisz­tes ke­re­tek kö­zött kri­ti­zál – ez a dol­ga. De a mi mun­kán­kat az ha­tá­roz­za meg, hogy Somogyország gaz­da­sá­gát a több év­ti­ze­des, csen­des határmenti ve­ge­tá­lás után új pá­lyá­ra ál­lít­suk. Küz­dünk a mű­ködő kisközösségekért, a köz­le­ke­dé­si fel­té­te­lek és a köz­szol­gál­ta­tá­sok ja­ví­tá­sáért, mert ezek hoz­nak lét­re új mun­ka­he­lye­ket, te­rem­te­nek új ér­té­ke­ket. Min­den fejlődésnek a munkalehetőség az alapja.
Nem aka­runk legyőzni sen­kit. Pár­be­széd­re tö­rek­szünk, cél­jaink kö­zött az elér­hető fa­lu, a fej­lesz­té­si for­rá­sok mi­nél si­ke­re­sebb elosz­tá­sa sze­re­pel.
Hogy ne le­gyen egyet­len el­fe­lej­tett fa­lu sem So­mogy­ban. Ha ezt si­ke­rül elér­nünk, már nem dol­goz­tunk hiá­ba.

Gyenesei Ist­ván