Nemrégiben készült el az a Miniszterelnökség megbízásából indított hatáselemzés, amelynek témája az volt, hogy miként hasznosultak az európai uniós támogatások a 2007-2013-as ciklusban. A KPMG Tanácsadó Kft. és alvállalkozója, a GKI Gazdaságkutató Zrt. által végzett elemzésről Fazakas Péterrel, az Erste Agrár Kompetencia Központ menedzserével beszélgettünk.

Volt-e valami meglepő a jelentésben, vagy visszaigazolta azt, amit egyébként is gondolt erről az időszakról?

Elsősorban magának a ténynek örültem, hogy megszületett ez a jelentés. Többféle szempontrendszer szerint elemezték az uniós pénzek elköltését, hasznosulását. Azt vizsgálva, hogyan nézne ki az ország támogatás nélkül és támogatással, a legnagyobb különbség a beruházások volumenében mutatkozik. Magyarán: a beruházásokat támogatta a legerőteljesebben az európai uniós csatlakozás.

Erste

Fazakas Péter: "Vegyük figyelembe, hogy a mezőgazdasági termelés az értéklánc elején áll, itt jelentkeznek a legnagyobb veszteségek" – fotó: Agroinform.hu

Viszont az is tanulságos, hogy a beruházások egy része a dolog természetéből fakadóan nem termelő beruházás volt, más része pedig rosszul felmért termelési beruházás, amely piachiány miatt nem termelt. Egységnyi beruházással nem tudtuk hasonló mértékben növelni a termelékenységünket, a kibocsátásunkat és az egyéb mutatókat.

Nézzük a mezőgazdaságra vonatkozó megállapításokat! Idejött a legtöbb pénz...

egyharmada, körülbelül harmincegy százaléka...

... és a GDP- növekedéshez csak 23%-ban  járult hozzá.

A mezőgazdaságnak nem is ez a fő feladata. Nem optimális, hogy a mezőgazdaság húzza a GDP-t, hiszen ez egy hozzáadott értéket kevésbé termelő ágazat, nem lehet összevetni mondjuk az autóiparral vagy a feldolgozóiparral. Nem a mezőgazdaságnak kell húznia a magyar növekedést, hanem az összes többi ágazatnak. Az innovatív, hozzáadott értéket termelő ágazatoknak. Vegyük figyelembe, hogy a mezőgazdasági termelés az értéklánc elején áll, itt jelentkeznek a legnagyobb veszteségek, kicsi a jövedelemtermelő képessége, három és öt százalék között van támogatások nélkül.

A támogatások volumenét tekintve a szántóföldi növénytermesztés toronymagasan vezet...

...az összes (tehát normatív és beruházási együtt) támogatás 75 százalékát a szántóföldi növénytermesztés kapta.

... a többin osztozik az állattenyésztés, a kertészet és az egyéb kategória. Ezt jó aránynak látja?

Természetesen nem. Az Agrár Kompetencia Központnak szimpatikusabb volna, ha a nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatokba áramolna több pénz. Egyébként is a szántóföldi növénytermesztés a legversenyképesebb ágazatunk. Hogy miért pont ide jött ennyi forrás, annak vannak európai uniós és hazai okai is.

Melyek ezek?

Az uniós támogatások tervezési időszakában a tárgyalások. Sok mindenben meg van kötve a kezünk. Európai uniós alapelv például, hogy minden vertikumot egyszer támogat meg. Tehát ha a szántóföldi növénytermesztésen keresztül a takarmánytermesztést segíti, akkor a baromfi- és sertéságazatot már csak legfeljebb kis mértékben támogatja. A tejágazatban már egyenlőbb a tejtermelés és a takarmány-előállítás támogatási szintje.

Nem is ezzel van az alapvető probléma, hanem hogy normatív támogatásokra megy el az összeg 85 százaléka. Ezt nem tartom egészséges aránynak. Jobb volna, ha sokkal több pénz áramolhatna a valóban értékteremtő beruházásokba. Ha az uniós csatlakozásra egy üzleti egyezségként tekintünk, Magyarországnak a hatalmas összegű területalapú támogatásokért cserébe be kellett engednie piacára a sokkal hatékonyabb élelmiszeripari vállalkozásokat, így várható volt ezen szektorok hazai leépülése. Amíg a területalapú támogatásokból elérhető magasabb jövedelemnek örültünk, addig nem fordítottunk elegendő pénzt, erőforrást, koncepciót, stratégiai tervezést élelmiszeriparunk versenyképességének fejlesztésére, és ezt versenytársaink – ide kell sorolni nemcsak Nyugat-Európát, hanem most már nagyon erős Lengyelországot is – könyörtelenül kihasználták.

Az a legnagyobb gond a területalapú támogatásokkal, hogy konzerválja a viszonyokat,

nem ösztönöz költséghatékonyságra, innovációra, fejlesztésre, összefogásra, integrációra és még sorolhatnám.

Ebben is megvan kötve a hazai döntéshozók keze, vagy azért lenne mozgástér?

Történelmileg ragaszkodunk ehhez a dologhoz. És úgy néz ki, ragaszkodni is fogunk ehhez továbbra is. Amennyire csak lehet.

Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, milyen fontos szerepe volt a területalapú támogatásnak a mezőgazdaságban. Ha ez nem lett volna, akkor sok minden másképp alakul. Például magasabb élelmiszerárakkal kellene szembe néznünk, és jóval nagyobb lenne a kiszolgáltatottságunk az időjárásnak vagy a világpiacnak. Tehát jól kitalált dolog, megvan a stabilizáló szerepe, de felül kell vizsgálni, nem változott-e a világ azóta.

Az arányon kéne módosítani?

Igen, de csak akkor, ha valódi értékteremtő beruházásokba tudjuk fektetni, piacképes kapacitásokba.

Hová ment ez a sok pénz, mit lehet belőle felmutatni?

Ezek jövedelempótló támogatások, a mezőgazdaság természetéből fakadó kieső jövedelmet hivatottak kiegészíteni.

Akkor ezért nem látszik a versenyképességen?

Azt azért emeljük ki, hogy a normatív támogatásnak nem a versenyképesség fokozása a feladata. Hanem hogy a gazda tartsa fenn a tevékenységét, csinálja azt, amit csinál. Hogy termeljen, tartsa rendben a vidéket, ilyen egyszerű.

"Azt is észre kell vennünk, hogy az egyéni gazdaságok száma csökkent, és elkezdett optimalizálódni a birtokméret" – fotó: Agroinform.hu

Tehát a támogatásnak vannak szociálpolitikai szempontjai is. Ha az uniós Közös Agrárpolitika kialakításakor ezt nem veszik figyelembe, akkor ma nem lenne ennyire diverzifikált az európai agrártermelés, és az sem biztos, hogy önellátók lennénk. Az egyik alapelv ugyanis az volt, hogy az unió mezőgazdasága lássa el Európát jó minőségű és megfizethető árú élelmiszerrel. Ez nagyjából teljesül is. Van, amit importálnunk kell, de ennek éghajlati okai is vannak.

Hogyan lehet így elérni az a célt, amelyet az Agrár Kompetencia Központ is nem győz hangsúlyozni, hogy támogatások nélkül is meg kell élni, nyereségesnek kell lenni?

Tudással, komplex tudással. Nagyon feszes költséggazdálkodással. Egységnyi erőforrásból – egy hektárból, egy állatból, egy erőgépből, akár ironikusan szólva egy kollégából az irodában – maximális intenzitással kinyerni, ami benne van. Valamint a digitalizációval, a kockázatok minél jobb kiszűrésével, az időjárási rizikó kivédésével, a hozzáadott érték fokozásával. Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, csak át kell venni és ami fontos, hazai viszonyokra adaptálni a már rendelkezésre álló legjobb gyakorlatokat. Sokaknak sikerült már idehaza is, bár ennek a szemléletnek a térhódítását még szigetszerűnek érezzük.

Kik a 2007-2013-s ciklus nyertesei?

Egyértelműen a szántóföldi növénytermesztők. Hogy ők kicsik, közepesek vagy nagyok, az szinte mindegy, a maga méretében nézve mindannyian nyertesek. Aki évente beadja a támogatási kérelmét, szabályszerűen termel, az megkapja a hektáronkénti 70 000 forintot. A zöldítés ugyan hozott némi módosulást, de ez a mérték nagyjából áll, és viszonylag egyszerűen elérhető.

Ha vannak nyertesek, akkor nyilván vannak vesztesek is, kik ők?

A kertészetre nagyon keveset fordítottunk, hiszen az intenzív kertészetek (például az üvegházak) nem rendelkeznek normatív támogatással, és erősen beruházásigényes ágazat. Gondoljunk csak az ültetvények létesítésére, fenntartására és magukra a létesítményekre. Egy üvegház százmilliókba kerül, akár a milliárdot is elérheti. Ez a helyzet annál is inkább sajnálatos, mert a tanulmány szerint a fejlesztési források hozzáadottérték-generáló hatása a mezőgazdaságon belül messze a növényházi zöldségtermelésben a legmagasabb. Ismét csak Lengyelországra utalnék vissza, ahol átgondolt fejlesztési politika eredményeként ma már a hazainak sokszorosa, 7500 hektár korszerű üvegházi kapacitás áll rendelkezésre. Az állattartók pedig a „nyertesek és vesztesek” között valahol középen vannak.

Területileg az ország melyik régiói a nyertesek, illetve a vesztesek?

A mezőgazdasági termelésben nem olyan fontos, hogy az ország fejlett vagy fejletlenebb régióiban végzik-e, mert az ágazat többnyire commodity terméket állít elő. A termőföld minősége és a természeti adottságok a meghatározóbb szempontok. Kelet- vagy Dél-Magyarország elmaradottabb térség, de a hajdúsági, csongrádi, békési vagy baranyai mezőgazdasági vállalkozók épp ezért hasonlóan jó kondícióban vannak, mint az ország más területén.

A jelentés azt is kiemeli, hogy javult a környezetterhelés, a környezetvédelem.

Ezt mi is így látjuk. Mondok egy adatot – ez összefügg a mezőgazdaság technológiai fejlődésével is, de ebben is benne vannak a támogatások –:

ma 1989-hez képest ugyanannyi műtrágyával kétszer annyi hozamot érünk el.

A környezet további terhelése nélkül duplájára növeltük a hozamokat.

Ez a növényvédő szerekre is vonatkozik?

A növényvédő szerek használatát nagymértékben determinálja az ára, és ma már nagyon drágák. Anno a termelőszövetkezeti szektorban nagy volt a pazarlás. A választék sem volt ekkora, és verseny sem dúlt a gyártók között. Éppen ezért tudatosabbak és precízebbek a felhasználók. Ráadásul sok olyan szert ki is vont az unió a forgalomból, amely korábban jóval nagyobb károkozással járt, mint a mostani utódai.

A foglalkoztatottságra milyen hatással voltak az elmúlt időszak támogatásai?

Látszólag jó hatással. A tanulmány azt mutatja, hogy növekedett a foglalkoztatottak köre. Ez viszont a mezőgazdaságban tapasztalataink szerintem nincs így. Ha ugyanis fejlesztek, akkor egy új, nagyobb géppel munkaerőt tudok kiváltani. Ez azzal jár, hogy csökken a foglalkoztatottak köre. De ez egyébként az egész világon így van, a mezőgazdaságban egyre kevesebben dolgoznak ma már. Ezt tapasztaljuk is, a partnereink jóval kevesebb embert foglalkoztatnak.

Ugyanakkor munkaerőhiány van a mezőgazdaságban, nem?

Mindenhol munkaerőhiány van. De nem emberhiány, hanem szakképzett munkaerőből van hiány. Amit még fontosnak tartok elmondani, hogy a mezőgazdasági támogatási rendszernek mindig van humánerő-megtartási vagy -bővítési elvárása. Ez sokszor ellentétes a technológiafejlesztés eredeti céljával, de hozzájárul ahhoz, hogy a foglalkoztatottak köre stabil maradjon. Tehát a kép nem fehér vagy fekete, mindennek van előnye meg hátránya, azt kell mérlegelni, mi az optimális.

Sőt, manapság már szokatlanul hangozhat, de nem ritka az olyan típusú túlfoglalkoztatás sem, ami még a termelőszövetkezeti időkből származik. Ha a korábbi TSZ sok tagja egyben (kis)részvényessé is vált, ők gyakran munkavállalói is a Zrt-nek, őket nehéz elbocsátani. Másrészt egy régóta helyben működő, a helyi beágyazottságot fontosnak tartó menedzsment, főleg ha ő az egyetlen jelentősebb munkaadó a településen, nehezen szánja rá magát komolyabb leépítésre. És itt ismét visszaköszön a területalapú támogatások konzerváló hatása, hiszen amíg „kijön a matek”, addig ilyen típusú hatékonyságjavításra sincs rákényszerítve.

Ha belenézünk az Erste összegzésébe, milyen témákat láthatunk, amit fontosnak tartottak kiemelni?

Többek között azt, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása nagyon komolyan eltolódott a növénytermesztés felé, az állattenyésztés rovására. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a növénytermesztésünk volumene termelési értékben ma már magasabb, mint bármikor korábban, de támogatások nélkül jóval kisebb eredményt érne el. Az állattenyésztésünk pedig pedig – ágazatoktól függő mértékben – tartósan veszteséges lenne, még mostanra sem heverte ki a rendszerváltáskori sokkot.

Amit hangsúlyozunk még, hogy a magyar mezőgazdaság mérete viszonylag kicsi, csak két százalékát adjuk az európai agrárium kibocsátásának. Egyedül a kukorica és a napraforgó tandemben tudunk valamirevaló részesedést elérni. Ezért azt mondjuk, hogy nekünk nem nagynak, hanem sikeresnek kell lennünk, tehát nem biztos, hogy minden esetben a tömegtermelésre kell koncentrálnunk.

Azt is észre kell vennünk, hogy az egyéni gazdaságok száma csökkent, és elkezdett optimalizálódni a birtokméret. Amit fontosnak tartunk még, hogy

a gépek kivételével tartósan meghaladja az ágazat összesített amortizációja a beruházási szintet.

Véleményünk szerint ezen a támogatások tudnak segíteni, de a beruházási döntéseket nagyon erősen torzítja a támogatáspolitika, ezért gazdasági szempontból gyakran nem optimális döntések születnek – erre egészen hajmeresztő példákkal is találkoztunk. Az állatállomány nagyjából stagnáló képet mutat már jó ideje, és nem látszik a rendszerben, hogy növekedésnek indulna.

Ha ezt a támogatási ciklust összevetjük a jelenlegivel, látható-e különbség?

Nem a támogatások, hanem a támogatást felvevők oldaláról közelíteném meg a kérdést. Szerintem

szakad szét a mezőny.

Van egy nagyon tudatos, innovatív réteg, amely nagyon ügyesen él a támogatásokkal, és okosan használja fel. Egyébként tud „bánni” a bankjával is. Meglátásunk szerint ezek a termelők nagyon erőteljesen el fognak szakadni a többitől, a tömegtől, akik ebben kevésbé jók. Tudatosan készülnek a változó KAP-rezsim időszakára, jó néhányuk támogatás nélkül is megcsinálja a szükséges beruházásokat, illetve támogatások nélkül is szép nyereséget érnek el.

A beruházási pályázatok fő célcsoportjait megvizsgálva pedig azt látjuk, hogy az arányok eltolódtak a szántóföldi növénytermesztés felől a kertészetek, illetve az állattartó telepek fejlesztésétől az elsődleges élelmiszer-feldolgozók támogatása felé.

Nincs olyan szándék, amely pont a leszakadó kevésbé versenyképeseket segítené?

De van, a kormányzat ki is mondta, hogy a támogatások 80 százalékát a kistermelők kapják, a többi jut csak a nagyobbaknak.

Ezen a pályán hogyan tudnak mozogni azok, akik a 20 százalékba tartoznak?

Kreatívan. Emellett egyre többször tapasztaljuk, vannak olyan termelők, akik azt mondják, kár volt várniuk a támogatásra. Már két éve meg kellett volna csinálniuk a beruházást, amely már javában termelne, kint lenne a piacokon. Az alacsony banki kamatok jóvoltából önerőből és hitelből meg lehet oldani a dolgokat. Ez a 20 százalék is képes lesz fejleszteni.