A karácsonyfa az ünnep egyik legcsodálatosabb szimbóluma. Nagyon fontos a kiválasztása, a feldíszítése, és az a pillanat is, amikor szeretteinkkel körbeállhatjuk. Azonban sajnos eljön az idő, amikor már elmúlnak az ünnepek, és az addig csodált fa kezd teherré válni, hiszen, amennyiben nem földlabdás, vagy műfenyőt vásároltunk, bizony ilyenkor már nem a legszebb látványt nyújtja. A látványon túl pedig a szúrós tűlevél szőnyeg sem szól amellett, hogy minél tovább keressük a társaságát a szobánkban. De vajon biztos, hogy a szemétben a helye? Nem, sőt, nagyon sok mindenre lehet újrahasznosítani a karácsonyfát. Bánjunk hát vele olyan megbecsüléssel az ünnep után, mint az ünnep alatt.

A karácsonyfa újrahasznosítható

A karácsonyfa bizony azután is nagyon hasznos, hogy leszedtük róla a díszeket, és kikerült az otthonunkból.

karácsonyfa lehullott tűlevelek

A karácsonyfa az ünnepek után is újrahasznosítható. Fotó: Shutterstock

1. Komposztáljunk okosan

A karácsonyfa tökéletesen hasznosítható a kertben komposztként. Ehhez persze nem árt, ha minél apróbb darabokra vágjuk, hiszen így jóval könnyebben bomlanak le az ágak és a hajtások. A komposztálás során a legtöbb szemét hasznossá válik. A folyamat során a szerves anyagok elkezdenek lebomlani és oxidálódni, miközben humusz, szén-dioxid és ásványi anyagok keletkeznek. Ezáltal a talajba kerülve a komposzt javítja annak minőségét, a növények pedig dúskálni fognak a tápanyagokban.

A kerti komposztálóhoz válasszunk egy jól szellőző, kellően árnyékos helyet. Nyugodtan tegyük bele a konyhai komposztáló tartalmát, a fűnyírás során keletkezett hulladékot, az apróra vágott ágakat, gallyakat, lehullott leveleket. A száraz gyomok és a fűrészpor is belekerülhet, a tetejét pedig zárjuk le földdel. Az ideális körülményekhez a komposztnak szükség van oxigénre, tápanyagra és nedvességre.

Pár naponta, vagy legalább hetente érdemes átlapátolni és nedvesen tartani a komposztot, így jóval hamarabb érjük el a várva várt, jó minőségű termőföldet. A komposzt úgy keletkezik, hogy a talajban található organizmusok lebontják a hulladékot. Minél vegyesebb a komposztba kerülő hulladék, annál jobb minőségű lesz a keletkező humusz.

2. Amikor a mulcs a kulcs

A fenyőfa felaprított törzséből készült mulccsal beboríthatjuk a kerti utakat, és a virágágyásokba is kerülhet belőlük. Így nem csak táplálják a talajt, de a korábban sáros utakon is jóval könnyebb lesz közlekedni. Ha levágjuk az ágakat, akkor pedig be tudjuk felük takarni a kerti növényeket, amelyeket védelmezni szeretnénk a faggyal szemben. Különösen a hagymás növények és a lágyszárú évelők lesznek nagyon hálásak egy ilyen csodás takaróért.

3. A tüzelő is nagy kincs

Manapság egyre nagyobb kincs a tűzifa, így ne pazaroljuk el a karácsonyfát, hanem daraboljuk fel, és használjuk tűzifaként. Így ismét melegség járhat át bennünket a hatására, még ha nem is úgy, amikor felkapcsoltuk rajta az égőket, és szemünkben könnycseppel álltuk körbe a családdal karácsonykor.


4. Ha lakásban lakunk

Ha nem kertes házban lakunk, az némiképp megnehezíti, mondhatnánk ellehetetleníti a karácsonyfa újrahasznosítását. Azonban ez nem így van. Ekkor se az út szélére dobjuk az elszáradt karácsonyfát és ne is próbáljuk meg leküldeni a szemétledobón, vagy belegyömöszölni a szeméttárolóba. Nem véletlenül van ugyanis külön gyűjtőhelye az elszáradt karácsonyfáknak.

A városi hulladékszolgálatok azért gyűjtik külön a fenyőket, mert azokat többféle módon is újrahasznosítják. Éppen ezért, a későbbi felhasználás miatt fontos, hogy ne maradjanak rajtuk díszek, vagy szaloncukorpapír. Egyes országokban környezetvédő szervezetek élőhelyet teremtenek a kidobott fenyőfákból a vadon élő állatok számára. Van, ahol a tavakba helyezik, és ott nyújtanak menedéket a halak és egyéb élőlények részére.

De van, ahol a talajerózió megakadályozására használják fel a fenyőket. Sok helyen felaprítják, és talajtakaróként, közparkok virágágyásaiban terítik szét. Magyarországon például közel 40 tonnányi fenyőfát égetnek el a két biomassza-tüzelésű blokk-kal működő pécsi erőműben, így a fák sok háztartásban biztosítják az energiát és az otthon melegét.

5. A virágládákban is hasznos a tűlevél

A lehullott tűlevelet seperjük fel, és ahelyett, hogy kidobnánk, szórjuk a virágládákban lévő növényekre, hiszen azokat kiválóan meg tudjuk védeni ezzel a fagytól. Azonban nagyon fontos, hogy tavasszal, amikor már elmúlnak a fagyok, távolítsuk el a tűleveleket és a fenyőágakat, hogy a balkonládában lévő növényeket ismét elegendő mennyiségű fény és levegő érhesse.

6. A sünök is örülnek neki

Ha nem dobtuk ki az összegyűjtött avart, és esélyes, hogy alatta sünök találtak maguknak téli szállást, terítsük a fenyőfa ágait a halomra, így még inkább védve őket a szél és a fagyok ellen. Azonban arra figyeljünk, hogy ezt úgy végezzük, hogy ne zavarjuk meg téli álmukban az állatokat.

elszáradt fenyő karácsonyfa

Ha nem tudjuk újrahasznosítani, akkor tegyük a gyűjtőhelye az elszáradt fenyőt. Fotó: Shutterstock

7. Lépjünk fel a csigák ellen

A csigák nem kedvelik a szúrós tűlevelekkel borított területeket, így hát figyeljük meg, hol járnak a legszívesebben, és terítsünk szőnyeget eléjük. A hatás nem marad el, hiszen hamarosan végleg el fogják húzni a csíkot a környékről. A leghatékonyabbak a lucfenyő hegyes tűlevelei.

8. Karácsonyfa díszek, kicsit másképp

Ha a karácsonyfa nem hullatta még le a tűleveleit, és szép látványt nyújt, egyszerűen vigyük ki a kertbe és díszítsük fel újra. Csak most semmiképp se karácsonyfa díszeket aggassunk az ágaira, hanem inkább különféle madáreleséget, esetleg madáretetőt. Tegyük az ablak közelébe, hogy odabentről megfigyelhessük, milyen nagy örömmel fogják belakni a madarak.

A karácsonyfa tehát számtalan módon újrahasznosítható, így hát az ünnepek elmúltával is bánjunk vele olyan szeretettel és törődéssel, mint amikor kiválasztottuk és feldíszítettük.