Finnország Államelnöke a finn minőségügyi partnerszervezet kezdeményezése alapján 2007-ben indította útjára a „Minőség-Innováció” pályázatot. Finnország sikeres kezdeményezéséhez azóta csatlakozott: Svédország, Lettország, Észtország, Csehország, Izrael, Kazahsztán, Litvánia, Spanyolország, Kína, Oroszország és Magyarország.

Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága által meghirdetett Minőség-Innováció 2017 pályázaton a "Felelős és a környezet fenntarthatóságára irányuló innovációk" kategóriában a Phylazonit Technológia kapta a nemzeti díjat, ezáltal jogosulttá váltunk a nemzetközi megmérettetésen is részt venni – írja a cég közleménye.

Az általunk kifejlesztett Phylazonit Technológiát ezen a rangos versenyen International Finalist minősítéssel ismerték el, ami egy újabb bizonyítéka annak, hogy ezzel az eljárással jelentősen hozzájárulunk a környezetünk védelméhez, fenntarthatóságának megőrzéséhez.

Phylazonit

Lengyel Tamás marketingvezető a nemzetközi elismeréssel

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehettünk a díjátadó gálán. Szeretnénk köszönetet mondani az Európai Minőségügyi Szervezetnek (EOQ), hogy eme rangos díjjal jutalmazták eddigi munkánkat. Számunkra ez az elismerés is megerősíti azt, hogy jó irányba haladunk.

A Phylazonit talajbaktérium készítmények gyártása és forgalmazása nekünk nemcsak egy egyszerű munka, hanem egy csodálatos eszköz is arra, hogy óvjuk a környezetünket, hozzájáruljunk egy fenntartható mezőgazdasághoz és hosszú távon megőrizzük és javítsuk a táplálék alapjául szolgáló termőföldek állapotát. Termékeink folyamatos fejlesztésével igyekszünk olyan értéket teremteni, amely a gyermekeink, unokáink számára is biztosíthatja az élhetőbb jövőt. Haladunk tovább ezen az úton, hiszen Szívügyünk a termőföld! – zárul a közlemény.