„Öt éve még csak 80 hektáron nőtt borszőlő egész Belgiumban, idén viszont elértük a 350 hektárt” – büszkélkedett John Collijs nagykereskedő, hozzátéve, hogy csak tavaly tizedével bővült a borászatok száma. Igaz, a bortermés nem érte el az egymillió litert, de Vallóniában bizakodók az emberek.

John Collijs a globális felmelegedéssel magyarázza a borászati ágazat fejlődését. Mint mondja, általában szeptember közepétől október közepéig tart a szüret, idén azonban sok szőlőben már szeptember elején szüretelni fognak – írja a Syngenta blog.

bor

"Végre van belga borászati szektor" – fotó: Shutterstock

A Euronews tudósításából kiderül, hogy néhány partizán már a múlt században elkezdett borszőlővel kísérletezni. Egyikük, Jean-Bernard Despatures borász, aki tíz hektáron vörös szőlővel dolgozik, ugyanakkor meghökkentő dolgokat mond: „Óvatos lennék azzal, hogy globális felmelegedés van. Inkább klímaváltozást mondanék. De az is igaz, hogy valósággal mediterrán időnk volt idén. Az a lényeg, hogy végre van belga borászati szektor. Húsz-huszonöt éve, amikor néhányan belevágtunk, nagyon egyedül éreztük magunkat.”