Az országban 36 millió lakás van, s ebből 24 milliót majdnem 30 évvel ezelőtt építettek, amikor az energiatakarékos építkezés még nem volt köztudatban. A fogyasztás mértéke töredéke lehetne a jelenlegi mennyiségnek. BASF olyan házsort épített Ludwigshafenben, amely kizárólag innovatív és környezetbarát technológiákat alkalmaz és elsősorban a nap energiáját hasznosítja. Magyarországon 4 millió lakás van, ezek átalakítása a németországinál alacsonyabb arányú, s leginkább szépészeti, komfortnövelő átalakítást jelent.

Az Európai Unióban felhasznált energia mintegy 40%-át a lakások, irodaépületek és egyéb létesítmények komfortjának növelésére fordítják, nem pedig termelésre. Köztudott, hogy pl. a légkondicionálók tömeges elterjedésével a lakó- és középületek CO2 kibocsátása is jelentősen növekedett. A klímaváltozást okozó szén-dioxid kibocsátás csökkentése nemcsak a nagy kibocsátók kötelessége, immár a lakóépületeket is úgy kell átalakítani, hogy azok minél kevesebb energiát használjanak fel, vagy megújuló energiaforrást hasznosítsanak a működéshez. A BASF és a cég energiatakarékos építkezéssel foglalkozó tanácsadó alvállalata, a Luwoge Consult kidolgozták a nulla fűtési költségű házak elvét, és azt a gyakorlatban is megvalósították.

A fűtési költségek kiküszöbölése érdekében a zéró fűtésköltségű házban kialakítottak egy többlépcsős összekötő rendszert. Első lépésben a házat Neoporâhőszigetelő lappal fedték be, amely az anyagában található grafitdarabok segítéségével a sugárzott hőt visszaveri. További energiát takarít meg a hővisszanyeréssel ellátott, szabályozott szellőző rendszer, mely a lakásból távozó levegő hőjét felhasználva fűti fel a beáramló friss levegőt. Ezzel a technikával a kiáramló levegő hőtartalmának több mint 80%-a visszanyerhető úgy, hogy a házban folyamatosan friss levegő van. Az energiaveszteség minimálisra csökkentéséhez az ablakok is hozzájárulnak.

Hol a fűtés?

A fűtés olyan jól el van rejtve, hogy eleinte észre sem lehet venni. A ház nyílászárói három üveglapból állnak és a lapok közötti tér a levegőnél gyengébb hővezető képességű nemesgázzal van megtöltve. Emellett a külső ablaktábla hővisszaverő rétegbevonata biztosítja, hogy a meleg levegő a lakótérben marad.

A nulla fűtési költségű házban tehát nincs szükség fűtőtestre, mivel a fűtés az ablakba lett elhelyezve. A három üveglapos nyílászáró belső lapját egy láthatatlan, lehelet-vékony, elektromosan vezető fémlap borítja. Nagyon alacsony hőmérséklet esetén a fűtés bekapcsol és kisfeszültségű áram hatására a fémlap úgy viselkedik, mint egy fűtőszál. Ennek eredményeként a fűtőablak kellemes hőt sugároz a lakótérbe. A fűtés bekapcsolásából adódó költséget a ház maga gazdálkodja ki a nap energiájának segítségével. A tetőn elhelyezett napelemek áramot termelnek, amit betáplálnak a hálózatba. Az ezért járó visszatérítés fedezi a lakások fűtési költségeit. A ház maga gondoskodik a melegvízről is a déli homlokzaton elhelyezett napelem táblák által termel energia felhasználásával.

Energiatakarékosság minden szinten

Egy többlakásos társasház Németországban évente átlagosan 25 liter fűtőolajt használ fel négyzetméterenként. Egy 80 négyzetméteres lakás 7 literes fogyasztásra való átalakítása évente 1440 liter fűtőolaj megtakarítást eredményez és 4,6 tonna széndioxidtól mentesíti a környezetet.

Magyarországon 2008. január 1-től kormányrendelet szabályozza, milyen épületenergetikai követelményeknek kell eleget tennie egy újépítésű háznak. Az új épületek már nem lehetnek értelmetlenül energiapazarlók. Az ilyen létesítmények ugyanis egyszerűen nem kapnak építési engedélyt. Az épületek így a lakóépületek is energiatanúsítványt kapnak majd, mely jelentősen befolyásolhatja az ingatlanok értékét.

A 3 literes ház projekt - minta a világnak

A Luwoge tevékenysége már évek óta igazolja, hogy a BASF termékeinek és más komponenseknek használatával lehetséges a házakat és a lakásokat energiatakarékos módon megépíteni, illetve modernizálni. A vállalat 2001-ben elindított "3 literes ház" kísérleti projektje nemzetközi mintává vált és az energiaértékek még túl is teljesítették a várakozásokat: a három literes házban az energiafelhasználás egy négyzetméter lakásterületen 2,6 liter fűtőolaj évente. 2005-ben egy régi bérház felújításával a Luwoge bebizonyította, hogy egy 100 évesnél régebbi lakóháznak sem kell szükségképpen energiafaló épületnek maradnia. Az 1892-ben épített ház az átalakítás után csupán évi hat liter fűtőolajat fogyaszt egy négyzetméter lakásterületen. Nemrég a cég Ludwigshafen Brunck városnegyedében 46 új városi sorházat épített az 1 literes szabvány szerint. A város Pfingstweide városrészben álló nulla fűtési költségű ház pedig már a költség- és energiatakarékos otthonok új hírnöke.

A grafika ill. képek letölthetők: www.basf.de/science_around_us