A vidékfejlesztési miniszter éves meghallgatásán közölte: a termelés csökkenését az árak 13,3 százalékos emelkedése ellensúlyozta.

Az élelmiszeripar kibocsátása 2012-ben az előző év után ismét jelentősen, 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt, így folyó áron meghaladta a 2524 milliárd forintot. Az agrártermékek kivitele tavaly elérte a 8,1 milliárd eurót, a behozatal 4,5 milliárd eurót tett ki, az egyenleg tovább javult - fűzte hozzá a tárcavezető.

Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy bár az unióban a következő - 2014-2020 közötti - költségvetési ciklusra a közös agrárpolitika (KAP) finanszírozására szánt forrás mintegy 11 százalékkal csökkent, Magyarországnak mégsem jut kevesebb forrás ebben az időszakban, köszönhetően az eredményes agrárdiplomáciai tevékenységnek. Ennek a munkának az eredménye, hogy Magyarország részesedése a KAP forrásaiból összességében az előző időszakhoz - azaz a mostanihoz - képest 2,36 százalékról 2014-2020 között 3,19 százalékra emelkedik. Így 2014-2020 között 12,3 milliárd euró forrás áll rendelkezésre, szemben a mostani időszak összességében 10,4 milliárd eurót kitevő forrásával szemben.

A miniszter külön szólt a sertésstratégia megvalósításáról, amelynek finanszírozására 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre. A stratégia alapvető célja 6 milliós sertésállomány létrehozása és fenntartása Magyarországon.

Megemlítette: a múlt év közepén vezették be a fordított áfát a gabona-, az olajosmag- és a fehérjenövények esetében. Elkészült továbbá a nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági stratégia tervezete, amely a szántóföldtől az asztalig lefedi az összes tevékenységet ezen a területen. Beszélt arról is, hogy megkezdődött a borágazat megújítása. Sikeresnek nevezte azokat a marketingprogramokat is - így például a dinnyepromóciót - amelyek egy-egy kiválasztott magyar termék fogyasztását kívánták ösztönözni.

Képviselői kérdésre válaszolva közölte: a sertés- és baromfihús általános forgalmi adójának csökkentésével összefüggő kérdéskörön a kormány dolgozik. Emellett a miniszter fontosnak tartotta a tanyafejlesztési program folytatását is, a Pápai Hús 1913 Kft. megsegítését pedig napirenden tartják - jelezte. Az új földtörvénnyel kapcsolatban azt mondta, hogy az Európa egyik legerősebb földtörvénye.

Sikerként említette, hogy létrejött az egységes agrárszakképzési rendszer.

Illsztráció: Elek Ferenc