A tárcavezető szerint a minőségi megújulást mutatja, hogy a kiállított élelmiszerek kitűnő ízeket hordozva, tetszetős csomagolásban és a termőföldtől az asztalig nyomon követhetően jelennek megy a kiállítók kínálatában.

A miniszter elmondta: a vasárnap záruló OMÉK nagy érdeklődést váltott ki mind a szakmai résztvevők, mind pedig a látogatók körében. A rendezvényen 750 kiállító mintegy 45 ezer négyzetméteren vonultatta fel kínálatát. Az árumustrát mintegy százezren tekintették meg, és a szakmai programok is jelentős számú résztvevőt vonzottak - mondta a miniszter.

Az értékelést követően Fazekas Sándor elismeréseket adott át.

A Miniszteri Nagydíjat a Favory XXVII-11 mén nyerte. A 14 éves mént 2003 óta a Lázár Lovasparkban képzik, 2007-től ért el jelentősebb eredményeket 2-es és 4-es fogatban egyaránt.

Az OMÉK Közönségdíjat az idén a Debreceni Csoport Kft. a megújult, eredetvédett, bükkfán füstölt csabai vastagkolbászért, valamint a Kocsis Manufaktúra Kft. a szamócalekvár citromfűvel és levendulával csíkos lekvár termékért kapta meg.

Az idén 60 település 939 kertje jelentkezett a Magyarország legszebb konyhakertje programra. Az országos versenyre 35 település 67 kertet nevezett be, amelyből vasárnap 24 kert kapott oklevelet Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől és Kovács Szilvia ötletgazdától, Karcag alpolgármesterétől.

Idén a legkedveltebb borvidéki település Magyarországon Hajós volt, ezért a vidékfejlesztési miniszter a „Koccintás - Legkedveltebb Borvidéki Település Magyarországon 2013” díjat adta át a település képviselőjének.

Fazekas Sándor elismerő oklevéllel jutalmazta Reinhardt Pannát, aki a Kiváló Minőségű Sertéshús tanúsító védjegy pályázatra szabadkézi rajzot nyújtott be.