A „Challenge Centeol”-nak nevezett projekt végrehajtása Burgundiában, az Agreen Culture irányításával történik, és bizonyos hasonlóságokat mutat az „emberkéz érintése nélküli hektár” projekttel, amelyet az Egyesült Királyságban Harper Adams irányít, immár második éve.

Az Agreen Culture elsődlegesen a talajlábnyom mérséklésére és a talaj ápolására összpontosít, a terméseredmények megtartása és a ráfordítások csökkentése mellett.

Az egyenként 300 kg súlyú három Centeol robotot az Agreen Culture csapata tervezte és építette, többek között a Kuhn gépgyártó céggel, a DuPont Pioneer vetőmagszakértőivel és az Ausy technológiai tervező vállalattal együttműködve.

A robotokat, amelyeknek borítása Fendt-stílusra utal, dízelmotor hajtja, és mind a három ikerpályán halad, ami a talajtömörödést minimális szinten tartja.

A projekt 2017 októberében indult, amikor a robothoz egy speciális eszközt kapcsoltak, amely ötméterenként talajmintát vett, hogy elősegítse a vetés és a műtrágyázás költségeinek csökkentését. Ezután két robot egy speciálisan kialakított szalagkultivátort használt, csak azért, hogy a talajnak azt a részét megmozgassa, ahová a mag kerül. Mindhárom robot el volt látva saját RTK-rendszerrel, és 10 milliméteres pontossággal működik már meglévő vagy saját maga által kidolgozandó térképekről.

robot

fotó: fwi.co.uk

2018 áprilisában mindhárom robot egyidejűleg ugyanazon a földön dolgozott. Az első műtrágyát szórt a művelt sorokra, és a talajelemzési térképekről dolgozott, hogy a változó minőségű talajra a megfelelő dózist szórja, majd pedig a két testvére vetőgéppel jött utána. Mintegy 8 km/h vetési sebességet sikerült elérni.

Az ez év tavaszán, Dél-Franciaországban tapasztalt nedves időjárás miatt azonban az előrehaladás lassú volt, és a vetést később kellett befejezni. A tervezett következő művelet egy adag nitrogénműtrágya posztemergens kiszórása lesz, kb. egy hónappal a vetés után, mielőtt két robot a sorközökben a betakarítás előtti háromszori gyomirtást elvégzi. A gyomirtás minden más kémiai beavatkozást helyettesít.

Öt különböző eszköz van, amelyek a robotokhoz kapcsolhatók, amelyek 24 órás munkára vannak beállítva, ami azt jelenti, hogy az egyetlen ember által irányított munka a betakarítás lesz, az év későbbi szakaszában.