Oroszország egymillió hektárnyi szibériai (távol-keleti) mezőgazdasági földterület külföldi bérlők részére történő árendába adását tervezi – adta hírül az agroxxi.ru orosz hírportál, hivatkozva arra, hogy erről kínai források is beszámoltak.

Az előzetes felmérések szerint a bérlők 50 százaléka nagy valószínűséggel Kínából, további 25 százaléka más külföldi országokból fog kikerülni. Ez az elképzelés az oroszok részéről már több éve felmerült, és elsősorban a szibériai régió területfejlesztési beruházásainak élénkítését várják tőle.

Gyakorlatilag ugyanezt a célt szolgálta a néhány évvel ezelőtti, szibériai „ingyen hektár” akció, amelynek keretében orosz állampolgárok egyhektárnyi földet térítésmentes használatba kaphattak az államtól. Ez az akció nem igazán járt sikerrel, elsősorban azért, mert az oroszok nem szívesen költöznek Szibériába (sőt, az ottani lakosok is az európai részre igyekeznek), másrészt nem rendelkeznek a műveléshez szükséges eszközökkel (elszoktak az egyéni gazdálkodástól).

föld

A bérlők 50 százaléka nagy valószínűséggel Kínából, további 25 százaléka más külföldi országokból fog kikerülni – fotó: Shutterstock

A kínaiak viszont már évek óta kifejezett érdeklődést mutatnak szibériai földek hasznosítási lehetősége iránt, még ha azok minősége gyengébb is az orosz átlagnál, mivel a szomszédos kínai területeken még gyenge föld sem jut mindenkinek.

A kínai érdeklődést azt is jelzi, hogy a szibériai gabona Kínába irányuló exportja a legutóbbi egy év alatt a 18-szorosára (1,2 millió tonnára) nőtt. Szakértők véleménye szerint azonban ebben az akcióban a kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok elmérgesedése is szerepet játszott.