A rendszerváltás előtti időszakban a szovjet illetve az orosz mezőgazdaság helyzete, fejlődése széles körben ismert volt hazánkban. Gyakran láttak napvilágot elemzések és rendkívül élénk volt a szakmai kapcsolatok rendszere is. Az elmúlt másfél évtizedben az orosz mezőgazdaság kikerült az érdeklődés homlokteréből. Az Európai Uniós tagságra való felkészülés a KAP bevezetésének gondjai mellett viszonylag ritkán esett szó a tőlünk keletre fekvő országok mezőgazdaságáról. Időközben rendkívüli módon lecsökkent a tőlünk keletre eső régióba és ezen belül az Oroszországba irányuló mezőgazdasági kivitelünk is.

A közeljövőben megjelenő különszám a legilletékesebbek az orosz mezőgazdaság irányítóinak és vezető szakembereinek tollából származó tanulmányokat tartalmaz, amelyek érintik az orosz mezőgazdaság legfontosabb mai problémáit és emellett általános tájékoztatást nyújtanak az ágazat helyzetéről. A tanulmányozáshoz négy fontos tényt szeretnék a magyar olvasó figyelmébe ajánlani:

Az orosz mezőgazdaság hatalmas termelési potenciálja a mezőgazdasági termelés tartós és számottevő növekedésének lehet az alapja.
Ugyan az ország területének csupán 7,3%-a szántó, ez azonban 125 millió hektárt jelent, amelyből 5 millió hektár öntözhető.
Figyelembe véve a talajok termékenységét és a klimatikus viszonyokat, nem túlzás azt mondani, hogy Oroszország rendelkezik a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági termelési potenciájával.
Ma Oroszország igen jelentős húsimportőr. Minden feltétel adott azonban arra, hogy tartós élelmiszer exportőrré váljon. Természetesen ehhez sokoldalú fejlesztésre van szükség.

Meggyőződésem, hogy a mezőgazdasági beruházásokban és fejlesztésekben való magyar közreműködés lehet az egyik legígéretesebb terület a magyar orosz mezőgazdasági kapcsolatokban. Hasonlóan a magyarhoz, az orosz mezőgazdaság is viszonylag nehéz másfél évtizedet tudhat maga mögött. A reformok sorozata zajlott le kisebb-nagyobb válságokkal tarkítva. Úgy tűnik, az orosz mezőgazdaságban is befejeződött a reformok első szakasza, amelynek eredményeként létrejöttek a piacgazdaságra és magántulajdonra épülő mezőgazdaság alapjai.

Hatalmas változások zajlottak le az orosz agrárpolitikában, melyek eredménye egy világosabb, átláthatóbb agrárpolitikai keret, amely azonban továbbra sem mentes a problémáktól és a piacokat torzító beavatkozásoktól, melyekről a Világbank „Technical Paper No: 523 anyagban 2002-ben már beszámoltam.

Sajátos kettősség érvényesül továbbra is az orosz agrárpolitikában. Egyrészről szövetségi szinten az agrárpolitika túlnyomórészt konform a piacgazdaság követelményeivel és nagyobb részt megfelel a WTO tagság kívánalmainak. Másrészt viszont regionális szinten továbbél a régi tervgazdálkodási rendszer agrárpolitikájának számos maradványa. Nem történt meg a szövetségi és a regionális agrárpolitikák teljes összehangolása.

A mezőgazdasági termelés több mint 50%-a a háztáji és a kisüzemi szektorból származik. Kétségtelenek a nagyüzemi eredmények, azonban ez a kettősség továbbra is él.

A különszámban szereplő tanulmányokban viszonylag kevés szó esik az orosz mezőgazdaság háztáji és kisüzemi szegmentjéről, viszont az utóbbi időben a háztáji és a kisüzemi szektor támogatása megjelent az agárpolitika célkitűzései között, igaz másodlagosként. Az orosz mezőgazdaság termelési potenciájának teljesebb kihasználása feltételezi olyan stratégiák kialakítását, amelyek az agrárpolitikán belül a termelésben betöltött súlyát megillető helyen kezelik a háztáji és a kisüzemi szektort.

Végezetül messzemenően üdvözlöm ezen összeállítás közreadását. Remélem, hogy megjelenése segíteni fogja a magyar szakmai közvélemény tájékozódását és hozzájárul a magyar–orosz agrárkapcsolatok további bővüléséhez.