Mégiscsak fájhatnak azok a szankciók

Az ajánlat Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettestől származik és szerdán közölte az Interfax hírügynökség nyomán a Reuters. Ukrajna fekete-tengeri kikötői azóta vannak lezárva, hogy Oroszország február 24-én több ezer katonát küldött Ukrajnába, és több mint 20 millió tonna gabona rekedt az ország silóiban.

Oroszország és Ukrajna adja a világ búzakészleteinek közel egyharmadát, és az ukrán kikötőkből történő jelentős gabonaexport hiánya hozzájárul a növekvő globális élelmiszerválsághoz. Ukrajna a kukorica és a napraforgóolaj jelentős exportőre is. A nyugati hatalmak megvitatták az ukrán kikötőkből történő gabonaexport biztonságos folyosókon történő lebonyolításának ötletét, hozzátéve, hogy minden ilyen folyosóhoz orosz beleegyezésre lenne szükség. Az oroszok is megvitatták a dolgot és arra jutottak, hogy:

"Ezzel kapcsolatban többször is kijelentettük, hogy az élelmiszerprobléma megoldásához átfogó megközelítésre van szükség, beleértve az orosz exportra és pénzügyi tranzakciókra kivetett szankciók feloldását"

– közölte Rudenko. "Az is szükséges, hogy az ukrán fél minden olyan kikötőt, ahol hajók horgonyoznak, aknamentesítsen. Oroszország kész biztosítani a szükséges humanitárius átjárást, amit minden nap meg is tesz" – tette még hozzá. "Oroszország kapcsolatban áll az ENSZ-szel ebben a kérdésben" – idézte Rudenkót a RIA Novosti hírügynökség. A dolog háttere, hogy Oroszország és Ukrajna egymást vádolják azzal, hogy sodródó aknákat telepítettek a Fekete-tengerre.

Oroszország és Ukrajna adja a világ búzakészleteinek közel egyharmadát, és az ukrán kikötőkből történő jelentős gabonaexport hiánya hozzájárul a növekvő globális élelmiszerválsághoz.

Oroszország és Ukrajna adja a világ búzakészleteinek közel egyharmadát, és az ukrán kikötőkből történő jelentős gabonaexport hiánya hozzájárul a növekvő globális élelmiszerválsághoz. Fotó: Pixabay

Konvojokról szó sem lehet

Rudenkótól az Interfax is idézett, miszerint: az ukrán gabonát szállító hajók esetleges nyugati hajók általi kísérete komolyan súlyosbítaná a helyzetet a Fekete-tengeren. Nagy-Britannia kedden közölte, hogy nem tervezik brit hadihajók küldését, hogy segítsenek az élelmiszerexport kijuttatásában a blokád alá vett ukrán Odessza kikötőjéből.

A Fekete-tenger partján fekvő Odessza Ukrajna fő mélyvízi kikötője. A sekély vizű Azovi-tenger adta lehetőségekről szólva az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy az Oroszország által elfoglalt ukrán Mariupol kikötője normálisan működik, miután az orosz erők befejezték az aknák eltávolítását.

UPDATE! Gabonaexport-folyosó

Törökország gabonaexport-folyosót szeretne nyitni, és erről folynak is a tárgyalások Oroszországgal és Ukrajnával. A folyosót a Boszporuszon keresztül nyitnák meg az ukrajnai gabonaexport lebonyolítása érdekében. Egy török hivatalnok a következőket közölte a Reuters riporterével:

"Törökország Oroszországgal és Ukrajnával is tárgyal egyidejűleg a gabonaexport beindításáról. Amennyiben sikerülne megegyezni mindkét országgal, újabb piacok nyílhatnának meg - vagy nyílhatnának meg újra - az ukrajnai gabona számára."

Tajip Erdogan török államfő hivatala nem reagált azonnal a kommentárra, de a tárgyalások hírét több különböző  diplomáciai forrás is megerősítette. Ahogy mi is beszámoltunk róla, Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes a múlt szerdán azt mondta, hogy Moszkva kész folyosót biztosítani az élelmiszert szállító hajók számára egyes nyugati szankciók feloldásáért cserébe. Törökország szomszédos Ukrajnával és Oroszországgal a Fekete-tengeren, és mindkettővel jó kapcsolatokat ápol, még ha el is ítélte az inváziót. A török elképzelés szerint az Odesszából kiinduló fekete-tengeri gabonaexport felett Ankara ellenőrzést gyakorolhatna, szükség esetén igénybe véve a térségben meglévő hadászati erejét is:

"Törökország kész hozzájárulni az Odesszából a Fekete-tengeren át irányuló export egyfajta megfigyeléséhez, mert Törökország hagyományosan nagyon erős a Fekete-tengeren, és készek segíteni" - ahogy arra a múlt héten csütörtökön egy újabb diplomáciai forrás felhívta a figyelmet.

Török erők

Az országnak már két fregattja, két tengeralattjárója és fél tucat járőr- és gyorstámadó hajója van a Fekete-tengeren, és még sok másik eszközt is gyorsan be lehetne vetni egy ilyen küldetésre – mondta Yoruk Isik, a Bosphorus Observer tanácsadó cég isztambuli vezetője. A török hajók a gyakorlatban is járőrözhetnének az élelmiszerfolyosók útvonalain, és aknamentesítést is folytathatnának, melyekkel valaki vagy valakik elárasztották a térséget, Oroszország és Ukrajna egyaránt a másikra mutogat ebben a kérdésben. Törökország tagja az Észak-Atlanti Szövetségnek, mindazonáltal Oroszország "semlegesebbnek" tartja, mint a szövetség többi nyugati tagját - tudatta egy újabb névtelenséget kérő forrás. A nyugati államokkal szemben legalábbis mindenképpen ez a helyzet.ˇ

Közben Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, aki a múlt hónapban Moszkvában és Kijevben is járt, kapcsolatba lépett Oroszországgal, Ukrajnával, Törökországgal, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval is, hogy megpróbáljon egy általa „csomagszerződésnek" nevezett megállapodást létrehozni, újraindítva az ukrán élelmiszerexportot és az orosz élelmiszer- és műtrágyaexportot is. A tisztviselők és elemzők szerint azonban ezeknek a megállapodásoknak számos akadálya van, beleértve az orosz követeléseket bizonyos szankciók feloldására, a sodródó tengeri aknákat és a tengeri útvonal biztosításának túl magas költségeit.

(Forrás: Reuters)