A Tatár Autonóm Köztársaság kutatói többszörös keresztezés útján, „Nadira” néven egy új, lila szemű búzafajtát nemesítettek ki, amely kisparcellás kísérletekben kimagasló eredményeket produkált – írja az agroxxi.ru.

Idén ősztől már emberi fogyasztásra is termesztik – fotó: Pixabay

Lila szemű búzafajtát a tatársztáni körzetben már korábban is termesztettek, de kizárólag takarmányozási célra, a Nadira fajta egy teljesen új nemesítési program eredményeként jött létre. A lila színt a fajta egy Etiópiából származó ősétől kapta, és magas tápértékével, egészségmegőrző, immunerősítő hatásával, valamint antioxidáns tartalmával tűnik ki.

Ugyanakkor a terméseredménye az összehasonlító kísérletekben nem maradt el az országban termesztett legjobb fajtákétól, sikértaratlma viszont meghaladta azokét. A belőle sütött kenyér pedig – a próbasütések alapján – jó ízű és profilaktikus, immunerősítő hatású.

A nemesítők reményei szerint pedig jól tűri a szárazságot, amit a nagyobb területen történő termesztés fog bebizonyítani. A Nadirából egyelőre kevés vetőmag áll rendelkezésre, de a fajta regisztrálás és a sikeres üzemi kísérletek után ez év őszén – sütőipari alapanyagként – már termesztésbe kerül.