Az ilyen álláshirdetések igen gyakran egyetlen válasz nélkül maradnak. Pedig új lehetőségek nyílnak a kiváló minőségű magyar termékek számára a világpiacon is.

Két és fél évvel ezelőtt egy Debrecen környéki szabadföldi kertészetben az első őszi fagy után még meglepetten láttuk, hogy a gazda tíztonnaszámra kénytelen beszántani a jól megtermett cukkiniket, a földből kiforgatott, ám a rendről fel nem szedett vöröshagymát, ott hevertek több hektáron a túlérett, túlméretes uborkák is.


Akkor még csodálkoztunk a „pazarlás” magyarázatán: a gazda csak néhány napra tudott szerződtetni – főként szombaton és vasárnap – szedésre egy Ózd környékéről verbuvált csapatot, amelyet egyébként a szomszéd kertészetben alkalmaztak hónapokig.

Ópusztaszeren sok évvel ezelőtt a vágott virág termesztéséről a paradicsomra váltott át a Makra család. Olyan jól sikerült az átállás, hogy kiváló minőségű árujukat keresik a kereskedők. Régen nem kell már a nagybani piacokat járniuk, hiszen helybe jönnek a vásárlóik. Érzik, hogy a most meghirdetett uniós kertészeti pályázatok már soha vissza nem térő lehetőséget jelentenek számukra a bővítésre.

Alkalmas terület lenne a mostani épületeik közvetlen közelében. A termálkútjuk hozama nagyobb terület fűtésével is elbírna. A mostani termelésükhöz akad elegendő segítőjük. De a bővítés új alkalmazottak felvétele nélkül nem működhet. Ám most nincs a látókörükben olyan munkavállaló, akire hosszú távon számíthatnának.

munka

Nehéz ma olyan munkavállalót találni, akivel tervezni lehet – fotó: Shutterstock

Sorra érkeznek a primőrökkel megrakott egy-három tonnás kisteherautók a Vitaricum Kft. mórahalmi átvevőhelyére. Zsolt nem is olyan közelről, Cserkeszőlőről hozott egy rakománnyi zellert és fehérrépát. Kinyitja az ajtókat, és amíg lerakják a targoncák az árut, beszélgetünk. Gyorsan kiderül, hogy ő is termálvizes fűtéssel dolgozik, ez ebben az ágazatban már elengedhetetlen a versenyképességhez. Itt is szóba kerül a pályázat és a fejlesztési lehetőség.

– Most pénz lenne, de nincs már ember, aki eljönne erre a munkára hozzám. És higgye el, hogy ez már nem pénzkérdés. Fizethetek bármennyit, ezt a munkát úgy harmincöt-negyven éven alul még véletlenül sem vállalja fel senki.

Ezért nem gondol arra beszélgetőtársam, hogy új szárnnyal bővítse a meglévő üvegházait. Az ország legnagyobb termesztettgomba-telepe Kerecsenden működik. Száznál is több hangárszerű épületből az év háromszázhatvan napján szedni kell a fehér kalaposokat. (Karácsonykor, újévkor, húsvétkor tartanak egy kicsinyke szünetet.)

– Naponta tudnánk száz munkást felvenni a jelenleg nálunk dolgozókon kívül – mondja Rácz József, a vállalkozás vezérigazgatója. Nálunk alapvetően teljesítménybér van. Kilóra könnyen mérhető a leszedett mennyiség. Van olyan kollégánk, aki két kézzel és hihetetlen gyorsasággal szed már, és igen szépen keres folyamatosan. Persze olyan belépőnk is volt már, aki nagyon nehezen jutott napi ezerötszáz-kétezer forint fölé. Az a tapasztalatom, hogy a teljesítménykényszer tömegeket rettent el, és már nem is számolják, hogy folyamatos munkavégzéssel mennyit lehetne megkeresni.

Lassan eltűnnek a hagyományos, úgynevezett „gyalog szőlők” a hazai borvidékekről. A közepes vagy annál nagyobb méretű borgazdaságok már nem terveznek kézi szedést. Olyan támrendszerrel telepítik az új szőlőket, amelyeket a gépi szüret feltételeire szabnak.

Hiába drága a betakarítógép (ötvenmillió forint körül lehet kalkulálni), gyorsan megtérül az ára a munkabérből és közterheiből. Szükség esetén éjszaka is dolgozhat, és így kevésbé áll fenn az a veszély, hogy savait veszíti, vagyis túlérik a szőlő, csapadékos években meg netalán lerothad.

A szezonmunkákkal már negyedszázaddal ezelőtt sem bírt volna el úgymond önerőből a magyar vidék. Akkoriban tízezrével érkeztek a határokon túlról segítők. Ők eleinte illegálisan dolgoztak az aszfaltutaktól távoli ültetvényeken. Sokan talán még emlékeznek azokra a híradásokra, amelyek soltvadkerti hajnali, feketemunkásokat kereső rendőrségi razziákról szóltak.

munka

Nem volt érezhető hatása annak, hogy könnyítettek a közmunkások szezonmunkán való alkalmazásának feltételein – fotó: Shutterstock

Az uniós csatlakozás után egyre könnyebbé vált a határon túlról érkező munkások foglalkoztatása. Ám ezzel párhuzamosan rohamosan csökkent a számuk. Elsősorban azért, mert továbbmentek Nyugat-Európába, hasonló munkákra. Közben a hazai kistelepülések lakóiból is tízezrek mentek külföldre dolgozni. Így már velük sem lehetett a nagy munkacsúcsok idején kisegítőként számolni a családi gazdaságokban.

Az vélelmezhető, hogy a következő esztendőkben felerősödik majd egyfajta visszaáramlás. Ám ennek a nagyságrendje ebben a pillanatban nem mérhető fel. Az Erdélyből német nyelvterületre szezononként ingázók is egyre többet panaszkodnak ottani munkáltatóik már-már teljesíthetetlen feltételeire. Éppen a napokban hallottam egy csíki család több tagjától:

– Lehet, hogy az 5 eurós órabér nagyon jól hangzik, de azt már nehezebb elviselni, hogy reggel öt és este kilenc között le sem kerül a gumicsizma a lábunkról. Az uborkában nincs pihenőnap, mert szombaton és vasárnap is szedni kell. Ugyanakkor egyre drágább a szállás, és egyre többet kell fizetni a napi egyszeri főtt ételért. A második meleg étkezésre meg már gondolni sem merünk, mert akkor még kisebb lenne az összeg, amit végül haza tudunk vinni.

Van egyfajta tartalék a közmunkában. Tavaly könnyítettek a közmunkások szezonmunkán történő alkalmazásának feltételein, de ennek nagyobb hatása nem volt. Az érintett agrárvállalkozók véleménye szerint többen választják most már havi 51 ezer forintért a „laza” munkanapot, mint ennek az összegnek a két-háromszorosáért az izzasztó „hajtást”.

Az bizonyos, hogy ezekben a napokban a pályázatokat készítő vállalkozásoknak az egyik legnagyobb gondja, hogy miként teremtik elő a működtetéshez a következő években az emberi erőt.