A precíziós, intenzív, ugyanakkor környezetbarát gazdálkodás nem a tudósok kiváltsága és nem a szuper gazdagok játékszere, hanem már mindenki számára elérhető és létfontosságú, a gazdálkodás minden szintjén alkalmazandó új, okos felfogás!  Lényege, hogy a modern tudást hasznosítva, jobban odafigyelve, az információkat összegyűjtve, dokumentálva, elemezve,

takarékosabban, többet, jobbat termeljünk, olcsóbban, kevesebb ráfordítással.

Úgy gondolom, ezen cél eléréséhez a munkát először is az alapoknál kell elkezdeni, azaz: igényes, tiszta, pontos, modern és felelősségteljes gazdálkodást kell folytatnia minden gazdálkodónak. Tanulni soha nem késő, az elkövetkezendő pár évben valami egészen újat fogunk megtanulni: megismerjük talajainkat, haszonnövényeink tápanyag- és vízigényeit és mindezt komplexen elemezve a mai környezeti tényezőket figyelembe véve azokat egymáshoz igazítva, megtanulunk többet, jobban, kevesebből kigazdálkodni. A szakértők szerint egy új mezőgazdasági forradalmat élünk át (Hasonló nagy változást hozót, mint annak idején az iparilag előállított műtrágyák elterjedésekor.)

gabona

A precíziós gazdálkodás eredménye a hatékonyabb termelés – fotó: Shutterstock

Mit jelent az igényes, tiszta, pontos, modern és felelősségteljes gazdálkodás?

Legyünk igényesek! Önmagunk, gazdaságunk és környezetünk iránt is. Válasszuk a legjobbat és inkább abból kevesebbet mint a silányból többet. A minőségbe fektetett ráfordítás mindig megtérül. (Pl.: minőségi műtrágyák, csepegtető öntözés.)

Tartsunk rendet, tisztaságot, legyen szervezettség gazdaságunkban és környezetünkben minden tekintetben.

Technológiai fegyelem. A növények, állatok ugyanúgy reagálnak és ugyanolyan pontosan meghatározható igényeik vannak mint nekünk embereknek. Ezért az ellátásuk minőségére fordított figyelmet, munkát és pénzt azonnal látható, érezhető módon hálálják meg.

Műszaki színvonal. Lehetőségeinkhez képest próbáljuk meg beszerezni és megtanulni helyesen használni a ma elérhető legmagasabb színvonalú gépeket, berendezéseket. De ne essünk túlzásokba! Mindig csak annyi és olyan gépet és berendezést szerezzünk be, mely gazdaságunk maximális jelenlegi és távlati igényeit legfeljebb 20 százalékkal lépi túl.

Munkánk tudományos igényességű kivitelezése és dokumentálása. Sok gazda nem szeret dokumentálni, sokszor a szaktanácsadója végzi el ezt helyette (aki sokszor szintén nem szereti vagy csak gépiesen végzi). Úgy gondoljuk mindent fejben tudunk tartani és mindenre emlékezni fogunk. Sajnos ez nem így van. Az évekkel korábban történt dolgokra, adatokra ha nem rögzítjük azokat, nem fogunk emlékezni. Munkánk során mellőzzük a felületességet. Tanuljuk meg leírni és elemezni azt, amit korábban tettünk és azt amit a továbbiakban tervezünk. Adatok, adatsorok nélkül soha nem fogjuk tudni megismerni és elemezni munkánk színvonalát, teljesítményét. Ma már számos, egyszerű on-line, akár ingyenesen használható szoftwer áll rendelkezésünkre (Pl.: I-Con-Share FarmManagement alkalmazás).

szoftwer

Ma már több, akár ingyenes módja is van az adatfeldolgozásnak – fotó: P+K 3000 Kkt.

Felelősségteljes, fenntartható gazdálkodás

„A Precíziós gazdálkodás nem azt jelenti, hogy vagyonokat költünk el gépekre és technológiára, hanem azt, hogy megtanuljuk területeinket, talajainkat, mérjük ami mérhető, tudatosan használjuk a mért eredményeket, és egyre apróbb részletekbe megyünk bele„ – J. Shmidt- 12 éve precíziós gazdálkodó, USA, MN.

A precíziós gazdálkodás egyáltalán nem új keletű dolog. Az emberek már évezredekkel ezelőtt, a neolit kortól folyamatosan megfigyelik és feljegyezik a legoptimálisabb ültetési, vetési időpontokat a csapadékeloszlási és időjárásadatokat, az egyes területeknek legjobban megfelelő növényfajtákat. Példaként említhetjük az egészséges csíraképes magok kiválogatását, a legtermékenyebb talajok és területek kiválasztását, illetve eszközeik folyamatosan fejlesztését. A trágyázás fontosságát szintén évezredekkel ezelőtt felismerték.

Haifa

A precíziós gazdálkodás alapjai már évezredekkel ezelőtt megvoltak – fotó: P+K 3000 Kkt.

Az adatok elemzése után már a régi korokban is megpróbálták a legoptimálisabb eredményt elérni gazdálkodásuk során. A különbség az akkori és a mai gazdálkodás között a mai magas technológiai színvonal, a ma rendelkezésre álló modern műtrágyák, eszközök és a mai gazdasági növényeink sokszínűségében és genetikai kapacitásában van. Hihetetlen az a technológiai színvonal, tudás, gépesítés és genetikai növényi képesség mely manapság a rendelkezésünkre áll.

A kis és közepes méretű termelőknél ugyan úgy van helye a precíziós gazdálkodásnak, mint a nagy gazdáknál.

Nem azon múlik a precíziós gazdálkodás, hogy valakinek nagy kiterjedésű területei, vadonatúj gépei, informatikai eszközökkel telerakott munkagépei vannak, hanem az, hogy a termelő a gazdálkodást precíziósan gondolkodva közelíti-e meg, vagy sem.

Növénytermesztési szempontból a precíziós mezőgazdaság magában foglalja (Győrffy, 2001 szerint): a távérzékelést, a távérzékeléssel nyert adatok a térinformatika módszereivel történő felhasználását, növényfaj, növényfajta-specifikus vetést, tőszám (tőtáv, sortáv), vetésmélység szabályozását, állapotfelvételen alapuló növényápolást, az adott területrész tápanyagkészlete, illetve a növényzet aktuális fejlettsége által meghatározott tápanyag-visszapótlást, az integrált növényvédelmet, termésmodellezést, statisztikai elemzések készítését.

Sokan a precíziós mezőgazdaság tárgylásakor elfelejtkeznek arról, hogy a kertészet különösképpen a termesztőberendezéses hajtatás már sok évtizede sikerrel használja, méri, elemzi és szükség szerint precíziósan módosít olyan fontos értékeket (Pl.: Ec, pH, besugárzás, tápoldat, lombtrágya tápelem, összetétel, CO2 trágyázás, mikroöntözés, talajnedvesség, talajhőmérséklet stb.) melyekkel a szántóföldi mezőgazdaság csak most ismerkedik meg.

A legfontosabb a gazdálkodásra használt területek pontos megismerése és a precíziós tápanyaggazdálkodás kialakítása. Azaz: rendszeres talajmintavétel, bővített talajvizsgálat, és azok alapján területeink részletes adattérképének felrajzolása, talajoldat EC, pH változásainak folyamatos nyomonkövetése, légifelvételek vagy műholdas hozamtérképek készítése, összehasonlítása az elmúlt évek felvételeivel. Ezek alapján a területen belüli differenciált műtrágya kijuttatás, különös tekintettel a védet formában való nitrogénkijuttatására (Haifa CoteN, Turbo-K Plus).

haifa

A Haifa ingyenes talajmérést végez – fotó: P+K 3000 Kkt.

A talajvizsgálatnak manapság már van azonnali, okostelefon alkalmazással összekötött kézi talajszkenneres módja is. A Haifa a holland SoilCares-el együttműködésében 2017. folyamán az egész ország területén több száz ponton fog kalibráló, validáló, ingyenes, gyors talajvizsgálati méréseket végezni. A kézi talajvizsgáló készülék minden Haifa műtrágyákat használó gazda számára ingyenesen rendelkezésre áll. A készülék segítségével területeink tetszés szerinti pontjáról kaphatunk azonnali talajvizsgálati adatokat. Úgy gondoljuk ez az új megoldás hihetetlenül hasznos, gyors és azonnali információt fog adni. Képzeljük csak el, hogy ahányszor csak akarjuk és ahány ponton csak akarjuk, azonnali talajelemzést tudunk végezni, melynek eredménye okostelefonunkon azonnal megjelenik…

Az idei évben ezt 50 Haifa műtrágyákat használó kiválasztott kertész és 50 szántóföldi növénytermesztő gazdánál fogjuk ingyenesen elvégezni.

Ez a gyorselemzési technológia háromféle különböző hullámhossz tartományban dolgozó színképelemző szenzorral dolgozik és az adott talajmintánk nitrogén, foszfor, kálium, pH, EC, és humusztartalmára ad azonnali választ. A bővített talajelemzés elvégzésére a gyorselemzést kiegészítendő egy un. Lab-in-a-box szett is rendelkezésre áll.

haifa

Lab-in-a-box szett gyorselemzésre – fotó: P+K 3000 Kkt.

A dróntechnológiával manapság már bárki készíthet olcsón légifelvételeket saját ültetvényeiről. A műholdas felvételeken alapuló hozamtérképek és a multispektrális szinkép elemzések pedig ma már számos cégtől elfogadható összegekért mindenki rendelkezésére állnak. Ezek is igen fontos információkkal szolgálnak egy-egy új műtrágya vagy növényfajta kipróbálása után.

A tápanyagellátás az egyik, ha nem a legfontosabb feladat a mezőgazdasági termelés során.  A talaj, a növény, a műtrágyák és a termesztés során a talajban és a növényben zajló biokémiai folyamatok együttes ismerete szükséges hozzá. Az összes termelési költség akár egynegyedét teszi ki. Egy hibás döntés súlyos pénzügyi, gazdasági következményekkel is járhat. Ezért a megfelelő műtrágya megfelelő mennyiségben, módon és időben való kijuttatása nagy mértékben megnöveli termelésünk gazdaságosságát.

Megóvni a talajt és az édesvíz forrásokat a nitrát szennyezéstől? Hogyan lehetséges ez a mai intenzív gazdálkodás mellett?

A tápanyag-gazdálkodás során a műtrágyák tekintetében egy sor hihetetlenül fejlett és precíz termék és megoldás áll rendelkezésünkre. Ennek egyik legjobb példái a Haifa-Group szabályozott tápanyagleadású, membrán bevonatos műtrágyatermékei a CoteN MIX és a Turbo-K Plus műtrágyák, melyek a mai ismert technológiai színvonal csúcsát képviselik.

haifa

A nitrogén, közismerten a legjobban védendő tápelem, mivel nagyon könnyen lemosódik a talajvízbe (ezáltal vizeink nitrátszennyezését okozva), illetve a talaj mikroorganizmusok is előszeretettel elfogyasztják, lebontják még mielőtt növényink felvehetnék azt, illetve ha ammónia formájában van jelen, akkor könnyen el is illan. Ezért védelme elengedhetetlenül fontos!

CoteN: fele mennyiség és csak egyszer kell kiadni egy évben és semmi nem vész kárba!

haifa

Haifa CoteN Mix: szabályozott tápanyagleadású, 4 hónapos tartamhatású bevonatos és azonnali hatású granulált szemcsék meghatározott arányú keveréke a harmonikus és kiegyensúlyozott tápanyagellátásért és a nitrogén biztos és védett formában való kijuttatásáért.

Teljesen új technológiai megközelítés

• Egyszeri kijuttatás alaptrágyaként vagy sorba szórva, vetéssel egy menetben!
• 30-50 százalékkal kevesebb, de jobb műtrágya!
• Sokkal magasabb, hatékonyabb tápanyag-hasznosulás.
• Kevesebb munka- és gépóra (traktorok, üzemanyag, munkaerő, idő, megtakarítás).
• Nem tömörítjük a talajt.
• Nincs sortiprás.
• Automatikusabb és biztonságosabb termesztés.
• Nem kell rámennünk a területre amikor az fel van ázva.
• Kevesebb talaj- és környezetszennyezés. Biztonság!

A burok csak +12 °C talajhőmérséklet mellett nyílik ki és kezdi el kiengedni a tápanyagot. A tápanyag-kiáramlás üteme követi a hőmérséklet emelkedését azaz a növény tápanyagigényének növekedését.

haifa

haifa

haifa

További információk:
www.kertcenter.com  
www.haifa-group.com