Szeretném bemutatni egy baromfitartó társam történetét, aki a Hortobágy mellől költözött Budapestre és most Pest megyei tanyája kialakításán dolgozik.

Nagy Róbert jelenleg körülbelül 900 tyúkot nevel szabadtartásban – de a gazdálkodás és baromfitartás mindig is az élete részét képezte.

Bolti tojásból kelt kiscsibe – fotó: Nagy Róbert

– Róbert, hogyan fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy a hipermarketben vásárolt étkezési tojást bepakold a keltetőgépbe? – kérdeztem a fiatalembert.

– Évek óta szinte minden tojást kikeltetünk, amit összeszedünk – így sikerült gyarapítani a vegyes állományunkat. Sok baromfitartó csoportban tag vagyok az internetes közösségi portálon, itt figyelek, tanulok, tanácsolok, javaslatokat kapok és adok. Az egyik ilyen csoportban már szinte mindennapos vita alakult ki arról, hogy mit jelent a "szemes tojás", azaz a termékeny tojás fogalma.

– Álljunk meg itt egy pillanatra és tisztázzuk, hogy mit is jelent pontosan a köznyelvben használt "szemes" és "fias" tojás közötti különbség, amelyeket a baromfitartók előszeretettel kevernek össze.

A tojás nem más, mint egy petesejt.

Minden tojás "szemes", hiszen minden tojás rendelkezik csírakoronggal, amely csak akkor indul osztódásnak, amikor a kakas hímivarsejtje megtermékenyíti.

A megtermékenyített tojást hívja a köznyelv "fias" tojásnak, amelyben már elindult az embriófejlődés.


bolti tojás

– Rengeteg kérdés, rengeteg válasz és sok-sok érdekesség került megosztásra ebben a témában. – folytatta a történetét Nagy Róbert.

Többen felvetették azt a kérdést, hogy a boltban megvásárolható étkezési tojást vajon ki lehet-e keltetni.

Erre senki nem tudott meggyőző, tényekkel alátámasztott választ nyújtani – ugyanakkor engem is nagyon érdekelt az igazság.

Úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, ezért bevásároltam a hozzánk közeli hipermarketben a "kimért" tojásból, mert legfőképpen ez a darabáras termék volt a vita tárgya a baromfitartók körében.

55 tojást raktam egy Cleo5 márkajelzésű kis keltetőgépbe, aztán csendben figyeltem és vártam az eredményt!

A lámpázáskor kiderült, hogy az 55 darab étkezési tojásból 1 darab volt megtermékenyítve ("fias"), az összes többi üres!

A számsor a tojásokon egyezett, innen tudtam, hogy a származási helye ugyanaz a tojásoknak, méghozzá 3-as jelzésű, ami ketreces tartást jelent.

kel a csibe

Érdekes eredmény született egy kikelt, életrevaló, viszonylag kisebb növésű, de egészséges kiscsibével, akit Ósannak neveztünk el és jelenleg egy panelház 10. emeletén ápolgatjuk, amíg eléri az előnevelt kort – ekkor majd meglátjuk, hogyan tudjuk beszoktatni a többi baromfi közé.

Bízom benne, hogy mire felnő, addigra mi is kiköltözhetünk vele a tanyánkra, így egyszerűbb lesz a baromfinevelés is. – fűzte hozzá Nagy Róbert.

– Valóban érdekes kísérlet, köszönjük, hogy megosztottad velünk a történetedet.

Megígértem, hogy magyarázatot találunk az esetre, ezért levezetjük, hogyan fordulhat elő a ketreces tartásban elméletileg kizárólag tojó, azaz nőivarú tyúkok között olyan eset, hogy a közülük kikerült tojás meg van termékenyítve.

– A magyarázat egyértelmű: kakasnak kell lennie a tyúkok között. De hogyan kerül be a kakas a ketreces tojó állományba?

A keltetőgépben felszáradt, majd Róbert tenyerén pihent az étkezési tojásból kikelt csibe – fotó: Nagy Róbert

Tudomásom szerint a tojótyúkokat napos korban szexálják, így csak a nőivarú madarakat nevelik fel.

Erről kérdeztem meg egykori tanáromat Dr. Molnár Marcell egyetemi docenst és díszbaromfi tenyésztőt.


"A naposcsibék szexálására – ivar szerinti válogatásra – több módszer is ismeretes, vannak a tollnövekedés-, a toll színe alapján történő válogatási módszerek. Ezek használata során megfelelő genetikai kombináció esetén ránézésre meg lehet mondani a naposcsibe ivarát.

Az úgynevezett japán módszernél a csibék kloakáját hasonlítják össze, a szakavatott szem láthatja a különbséget a két ivar között. Azonban ha több tíz-, vagy százezer csibét kell kiválogatni, mindig ott a hibázás lehetősége. Így előfordul, hogy egy-egy kakas kerül az étkezési tojást termelő állományokba. Amennyiben ezek gyengébb ivari jelleggel bíró egyedek – amire nagy az esély, hiszen emiatt csúszhattak át a válogatáson –  nem biztos, hogy a gondozók észreveszik és eltávolítják az állományból őket. Vagy csak nem akarnak bajlódni velük. Így előfordulhat, hogy a tyúkok termékeny tojásokat raknak – amelyek az étkezési tojás közé keverednek és a nagy áruházláncok polcaira kerülnek."

– Válaszolta kérdésünkre Dr. Molnár Marcell.

Cikkem témájához szorosan kapcsolódik az a tény, miszerint a hím naposcsibék tömeges leölése Németországban a szövetségi kormány idei döntése alapján 2022-től kikerül a keltetőüzemek gyakorlatából. Ebből a hírből arra lehet következtetni, hogy előbb-utóbb az Európai Unió többi tagállama is követni fogja ezt a mintát.

Németország a világ első olyan országa lesz, amelyben véget vetnek a kakascsibék tömeges leölésének − amely kegyetlen gyakorlat magyarázata eddig az volt, hogy a tojótyúkok kakascsibéinek felnevelése nem gazdaságos. A szövetségi költségvetésből 2008. óta csaknem tízmillió euróval támogatott fejlesztések révén azonban már léteznek humánusabb megoldások is, ezért 12 hónap türelmi idő után az összes keltetőüzemben szakítani kell a csibedarálás gyakorlatával.

csirkeembriók nemének felismerhetővé tételének érdekében több módszert is kidolgoztak a szakemberek: az egyik szerint speciális fénysugár tojásba juttatásával majd a visszavert fény elemzésével nyílik lehetőség a nem-meghatározásra és így a szelekcióra.

Érdekes technológiát mutattunk be 2018-ban az EuroTier állattenyésztési világkiállítás ezüstérmes fejlesztéseként, amikor részletesen írtunk a SELEGGT Acus – Tojásszelektáló, szexáló berendezésről. A cikket ezúton is ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Mindezen információk tükrében kijelenthetjük, hogy a jövőben is előfordulhat nagyon ritka jelenségként, hogy az áruházak polcairól megvásárolható étkezési tojás közé keveredik megtermékenyített tojás, azonban ez semmit sem változtat az étkezési tojások minőségén, vagy az ebből készült ételek fogyaszthatóságán.

Keltetni pedig ezekből nem érdemes, hiszen hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy több száz darabból akár egy is kikeljen.