Rengeteg a rossz beidegződés a műtrágyázásban, ami visszaveti a fejlődést

2019. április 10., szerda 13:55:24 / Dr. Szabó Balázs

Mit kell máshogy csinálnunk a megszokotthoz képest a tápanyag-utánpótlásban, hogy az meg is látsszon a terméshozamokban?

Gyakorló tanácsadóként sokszor találkozom azzal a helyzettel, amikor a termelők kizárólag arra kíváncsiak, hogy egy adott NPK műtrágya mennyibe kerül és elzárkóznak attól, hogy valamilyen más, optimálisabb és akár olcsóbb megoldást elfogadjanak. Ez azt bizonyítja, hogy a gazdálkodók többségének van valamilyen koncepciója a műtrágya beszerzésekre vonatkozóan, de nincs konkrét, a növény tápanyag-utánpótlásával összefüggő elképzelése, valójában ehhez csak az összetevőket szeretnék a lehető legkedvezőbb áron megvásárolni és nem igazán nyitottak más módszerekre.

Annak megítéléséhez, hogy ezek a mindennapokban használt műtrágyázási stratégiák mennyire felelnek meg a tudományosan bizonyított követelményeknek, illetve mennyire eredményesek, fontos adalékokkal szolgálhatnak az országos statisztikák. Ha az Agrárgazdasági Kutató Intézet 2017-es műtrágyaforgalmi adatait nézzük, (1. ábra), akkor az tűnik ki, hogy a forgalmazott NPK műtrágyák minimum 71%-a, ugyanabban az arányban tartalmazza a foszfort és a káliumot (1:1 PK arányban),

miközben egyetlen olyan szántóföldi termesztésben levő növény sincs, amelynek a hatóanyagigénye hasonló lenne.

1. ábra: NPK műtrágya vásárlás PK arány szerint 2017., AKI statisztika

Tekintve, hogy a Liebig törvényt másfél évszázada oktatják az egyetemeken, főiskolákon és aranykalászos gazda tanfolyamokon, a tudományos háttér egyértelmű, de ennek ellenére úgy tűnik, hogy nem tart közérdeklődésre számot annak a rejtélynek a megoldása, hogy miért válik el ennyire élesen a tudomány és a gyakorlat.

Sajnos, ennek a gyakorlatnak a következményei jelentősek, mert mi mással lehetne azt megmagyarázni, hogy

az országos 10 éves átlagban számított búza és kukorica átlagtermés nem igazán nőtt az 1980-as évektől napjainkig.

A szárazabbra forduló időjárást szokták okként megnevezni, de akkor mi magyarázza az olajos növények átlagtermés-növekedését. Különösen akkor elgondolkodtató ez az adat, ha figyelembe vesszük a termelők által befolyásolható fő termelési tényezők: a genetika, a növényvédelem, a gépesítés, a szaktudás és a tápanyag-utánpótlás alakulását.

Az első három tényezőben radikális változások történtek az elmúlt harminc évben, természetesen pozitív irányban. Az országos „hektáronkénti szaktudás”, ha lenne ilyen mérőszám, nem feltétlenül csökkent, de a termelő üzemekből jelentős része átvándorolt a szakigazgatáshoz, a kereskedelmi és tanácsadói szektorba.

Azonban nem ez az igazi magyarázat, az ok az országos tápanyagutánpótlási rendszer hiányosságaiban keresendő. Az első probléma az alapegység-választással van. Egy tő kukoricát vagy búzát nem úgy általában a határban vagy egy táblában termesztünk, hanem egy adott ponton. A feladat nem az általános tápanyag-utánpótlás – bár abban sem vagyunk túl jók – hanem az adott ponton álló növény minél kiegyensúlyozottabb tápanyagellátása. Ehhez az ellátáshoz ismernünk kell többek között a növényfajta tápanyagreakcióját, a növény alatti talaj vízmegtartó képességét, a tápanyagkészletét (ez kb. 11 tápelemet érint) valamint a talaj kémhatást is.

A második probléma a disztribúciós rendszerrel van. Logisztikai képtelenség, országosan a megfelelő időben, mennyiségben és megfelelő választékban a növények alá kijuttatni több mint 1,7 millió tonna műtrágyát közvetlen gyári kiszállítással, vagy telepről felrakva egy szűkített választékból. Tekintve, hogy a jelenlegi elosztási rendszer önmagában lehetetlenné teszi a Liebig minimum törvényhez történő jobb alkalmazkodást, ezen az úton biztosan nem lehet a növénytermesztés problémáit orvosolni.

Ez a rendszer vezet a 24-600 ppm-es foszforszintekhez ugyanabban a táblában, a foltszerűen előforduló mezo- és mikroelem-hiányokért, továbbá a feleslegesen kijuttatott és kimosódott nitrogénműtrágyákért.

Az előbb felsorolt tényezők mind csökkentik a műtrágyázás hatékonyságát, aminek a költsége még a jelenlegi alacsony felhasználás mellett is a legnagyobb egybefüggő költségelem a szántóföldi növénytermesztésen belül.

Természetesen a tápanyag-kijuttatás differenciálását, a műtrágyaszórók dózisszabályozását meghatározzák a műszaki lehetőségek. Jelenleg a műszakilag kezelhető alapegység kb. 0,5 ha a nitrogén, foszfor, kálium és kalcium esetében, az egyéb elemeknél a tábla a minimális méret. A jelenlegi gyakorlatban az alapegység a tábla, sok helyen pedig még a növényhez igazított tápanyag-utánpótlás az elterjedt. Például 300 ha búzára 300 kg/ha 3x15-ös komplex műtrágya + 2 lombtrágya az irányadó technológia.

Könnyű ellenőrizni, hogy jó-e a műtrágyázási stratégiánk. A cél az, hogy a tábla minden pontján ~150-200 ppm közötti foszfor- és káliumszint legyen, a talaj pH pedig 6,5 körül az optimális.

Ha a talajvizsgálati lapok szerint nem ez a helyzet, akkor tennünk kell ellene valamit. Ezzel párhuzamosan gondoskodni kell a megfelelő B, Mg, Mn, Cu, Zn, Mo, Fe ellátásról a megfelelő dózisban, ütemezésben és a megfelelő technológiával.

2. ábra: Tápanyagok felvehetősége a kémhatás függvényében

A 2. ábra azt mutatja, hogy a talajkémhatás mennyire befolyásolja a tápanyagok felvételét. Ha figyelembe vesszük, hogy a Ca, Mg, N, P, K, Mo és az egyéb mikroelemek felvehetősége mennyire változó pályát ír le a kémhatás függvényében, és ezen kívül hozzávesszük a vízellátás, a fajtareakciók, az antagonizmusok és a tápanyagkészlet problémáját, látható, hogy a fenti hatások kezelése csak egy bonyolult rendszerben történhet.

Az agrárolló, az ipari inputáraknak a mezőgazdasági termények eladási árához viszonyított aránya hosszútávon évi 3% körüli növekedést mutat. Ekkora veszteségünk lehet a szántóföldi növénytermesztésen, az előző évi eredményekhez viszonyítva akkor, ha az előző év technológiai színvonalán gazdálkodunk tovább.

Ez az az erő, ami alapesetben kikényszeríti a mezőgazdasági fejlesztéseket.

Vannak a fejlesztéseknek költséges és kevésbé költséges formái is. Egy új traktor, új kombájn esetleg vetőgép több tízmilliós beruházást igényel, viszont egy jó tápanyagutánpótlási stratégia, jó tápanyagreakcióval rendelkező vetőmag és optimális műtrágyaválasztás, a részletesebb illetve pontosabb információs adatbázis, sokkal kisebb költséggel jár és azonnali eredményt hoz, de sajnos nincs vasból. A termelők döntő része múlhatatlan vonzalmat érez a nagy és nehéz vasak után, amelyekre szükség is van, de nem feltétlenül a problémamegoldás első lépéseként.

Az információszerzés első lépése a talajmintavétel, ahol kulcsfontosságúnak számít a megbízhatóság, a dokumentált körülmények között, a megfelelő (GPS koordinátákkal rögzített) helyen, megfelelő időben és mennyiségben vett részmintákból álló talajminta. Amennyiben ezek a követelmények nem teljesülnek, minden további lépésünk ésszerűsége megkérdőjeleződik.

A megfelelő hely azt jelenti, hogy például az alábbi 18 hektáros táblát (3. ábra), ahol a zöld és a piros területek között 80 % eltérés van terméspotenciálban, nem logikus megoldás négyfelé osztani és benne négy véletlenszerű mintateret képezni, hiszen összekeverednek a különböző termőképességű, tápanyagellátottságú, szerkezetű talajok. Gyakorlatilag csak egy semmire nem jó átlagot kapunk.

Ezért támogatjuk a helyspecifikus mintavételt, ahol a különböző termőképességű talajok tápanyagkészletét külön külön tudjuk mérni.