Az Agroma egy olyan felzárkóztatási program, amely stabil munkahelyhez juttatná a romákat és egyben munkaerőt biztosítana az agráriumnak. Az egyelőre csak belső munkaanyagként létező programtervezethez a hvg.hu jutott hozzá.

Az Agroma alapgondolata, hogy a szakemberhiánnyal küzdő agrárium számára kihasználatlan munkaerőbázist jelent a cigányság, akiknek pedig a stabil munkalehetőség kitörést jelenthetne, hiszen jeleneleg végzettség nélkül általában csak idénymunkához jutnak az ágazatban, ami bőven nem elég a kitöréshez.

A program részeként önkéntes alapú, bentlakásos középiskolákat hoznának létre hátrányos helyzetű, roma fiatalok számára, a végzettek pedig agrárcégeknél vállalhatnának munkát, hiszen a projekt célközönsége nagyrészt egyébként is a vidékhez kötődik. Tehát a még jóvá nem hagyott terv elősegítené a roma felzárkóztatást, a vidékfjlesztést és az agrárium fejlesztését.

roma diák

Balog Zoltán, az emberi erőforrások volt minisztere diákok között a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciáján a Debreceni Egyetemen – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A HVG birtokába jutott anyag szerint az Agroma-program részeként diplomás szakembereket is képzenének a Gödöllői Szent István Egyetemmel együttműködve. Emellett mentorprogram is indulna: a már végzett roma fiatalok visszatérnének mentorként az egykori iskolájukba, pédát mutatva és segítve a diákokat.

A kezdeményezés tehát nagyon pozitívan hathat az agráriumra, a vidéki közösségekre és a roma integrációra is, azonban ahhoz, hogy megvalósuljon, minden érintett tárcának: az Agrárminisztériumnak, az oktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is együtt kellene működnie. Ráadásul a program sok forrást és nagy erőfeszítést igényel, így kérdéses, hogy a kormány mindezt vállalni fogja-e.