Rovar alapú fehérjetakarmány fenntartható, hulladékmentes gyártási technológiáját fejleszti ki a Vitafort Zrt. vezette konzorcium – közölte a társaság pénteken közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a projektre csaknem 700 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a konzorcium a Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című pályázati felhívásnak köszönhetően.

A támogatásból a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. több mint 339 millió forint, a ProfiKomp Zrt. csaknem 310 millió, míg a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem 50 millió forint támogatásban részesült – írták.

Az egyes takarmányozási termékek receptúráját a baromfi- és sertéstenyészetekre, valamint ezek életkori sajátosságaira specifikusan alakítják majd ki

Az egyes takarmányozási termékek receptúráját a baromfi- és sertéstenyészetekre, valamint ezek életkori sajátosságaira specifikusan alakítják majd ki – Fotó: Shutterstock

A tervek szerint a 2024. január 31-ig befejeződő projekt legfőbb célja, hogy gazdaságosan előállítható, rovar alapú fehérjét tartalmazó takarmánykeverékeket gyártsanak, és ezekből egy termékcsaládot alakítsanak ki. Az egyes takarmányozási termékek receptúráját a baromfi- és sertéstenyészetekre, valamint ezek életkori sajátosságaira specifikusan alakítják ki – írták.

A kutatás által Magyarország stratégiailag fontos versenyelőnybe kerülhet a takarmányozás területén a régiós versenytársakkal szemben azáltal, hogy a projekt megvalósítását követően kutatási eredmények és nagyüzemi takarmányozási kísérletek eredményei állnak majd rendelkezésre a feldolgozott rovarfehérjéről – áll a közleményben.


Ez az alapanyag hasonlóan magas fehérjetartalmú, mint a szója, ezért alternatívát jelenthet annak kiváltására, csökkentve ezáltal a sok esetben génmódosított eredetű és/vagy az Európai Unión kívülről származó fehérjefelhasználást – tájékoztattak.

A projekt során a teljes technológiai láncra minőségbiztosítási rendszert dolgoznak ki a nyomon követhetőség érdekében. Ez szabályozza majd a folyamatot a rovarok táplálására szolgáló úgynevezett "szubsztrát" alapanyagok származási helyétől kezdve a rajta nevelt rovarokon át, az őket takarmányként elfogyasztó állatokból készült állati termékekig, mint például a hús, a tojás – írják a közleményben.