Számok az amerikai sertéshelyzetről

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) decemberben megjelent elemzése szerint az USA sertéshústermelése 2022 első negyedévében 4 %-kal csökkenhet  a 2021 január–márciusában előállított mennyiséghez viszonyítva, olvasható az Agrárközgazdasági Intézet Élőállat és hús agrárpiaci jelentésében.

Az amerikai szakértők arra számítanak, hogy a hízósertés termelői ára 11 százalékkal emelkedik majd ennek a két időszaknak az összehasonlításában.

Az USDA adatai szerint az Egyesült Államok sertéshústermelése 2 %-kal csökkent a 2021 január és november közötti időszakban a 2020. január–novemberi volumenhez képest. A vágások száma is csökkent (2%-kal). Az USDA adatai szerint az Egyesült Államokban a sertés ára 8%-kal volt magasabb 2021 novemberében, mint egy évvel korábban.

Brazíliában 15%-kal alacsonyabb volt a sertés ára 2021 decemberében, mint egy évvel korábban.
A dél-amerikai ország sertéshúskivitele 2021-ben 1,13 millió tonna volt, ami 11 %-kal több, mint a 2020-ban exportált mennyiség.

Európai sertéshelyzet

Az EU körülbelül 2%-kal több sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2021 január és október között, mint 2020 első 10 hónapjában. Az exportált mennyiségnek mintegy 51%-a irányult Kínába, ami a két időszak összehasonlításában 15 %-os csökkenést jelent. Szintén jelentős célpiac a Fülöp-szigetek és Japán.

Sertésárak alakulása Európában

Az Európai Unióban az „E" kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 2%-os emelkedést mutatott 2021 decemberében az egy évvel korábbihoz képest. Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai átlagosan 3 %-kal voltak alacsonyabbak 2022 második hetében 2021 második hetének átlagárához viszonyítva.

12 százalékkal csökkent a magyar élősertés-export

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint hazánk élősertés-kivitele 12%-kal 26 ezer tonnára csökkent 2021 első 10 hónapjában 2020 első 10 hónapjával való összehasonlításban. Partnerek: Románia, Ausztria és Hollandia. A behozatal is csökkent, a legfőbb beszállítók Szlovákia, Németország, Csehország és Horvátország voltak.

Nőtt a nemzetközi piacon eladott magyar sertéshús mennyisége

A nemzetközi piacokon eladott sertéshús mennyisége 9 %-kal, értéke pedig 3%-kal nőtt 2021 első tíz hónapjában a 2020. januártól októberig tartó időszakhoz képest. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították.

sertés

Nőtt az importált sertéshús mennyisége – Fotó: Envato

A behozott sertéshús mennyisége is emelkedett

A behozott sertéshús mennyisége 4 %-kal volt több ebben az időszakban (114 ezer tonna), az értéke viszont csökkent 13%-kal. A behozott sertéshús nagy része Németországból, Spanyolországból és Lengyelországból származott.

A termelői árak enyhén emelkedtek

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára 5%-os emelkedést mutatott 2021 decemberében az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Ugyanebben az időszaki összehasonlításban 1%-kal csökkent a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 0,6, a sertéscombé 3%-kal csökkent ugyanekkor.

A termelői árak némileg emelkedtek ugyan, de a sertés előállítás költségeinek emelkedése jóval nagyobb ütemben zajlik, cikkünk a témában ITT érhető el.