Fábián Tamás, az Ernst & Young Tanácsadó Kft. szakembere (aki az OMÉK Szakmai Nap egyik előadója volt) szerint kedvezőtlen az a helyzet, hogy ma a bankok nem veszik kellőképpen figyelembe az agrárium specifikumait a hitelezés és a kockázatkezelés folyamata során.

Mi az a kockázatértékelés, valamint melyek az agrárspecifikus kockázati tényezők?

A kockázatértékelést tágabban kell értelmezni, hisz nem csupán a kockázatokkal kapcsolatos információgyűjtést és azok értékelését, hanem a megtérülési környezetet, tényezőket is jelenti. Ezeket a tényezőket kell kontextusba helyezni a kockázatok értékelése során.

Számos, az agráriumra specifikus kockázati tényező létezik. Ilyen többek között a természeti (például természeti katasztrófa vagy szélsőséges időjárás), a piaci (pl. az inputok és termékek áringadozása), az emberi (pl. a munkaerő minősége vagy balesetek), az intézményi (pl. változások a támogatási rendszerben), vagy pedig az országspecifikus kockázatok (pl. a bérszínvonal ingadozása).

Mi a legnagyobb gond a hitelezések terén itthon?

Nagyon sok a bennragadt forrás az agráriumban, de a bankok nem tudnak finanszírozni, többek között azért, mert nincs meg a megfelelő finanszírozási környezet. Magát a környezetet lenne fontos megváltoztatni, amiben minden szereplőnek aktívan részt kell vállalnia. A gazdáknak meg kell teremteniük a megfelelő körülményeket, együtt kell működniük, a hitelintézeteknek pedig bővíteniük kell a portfólióikat, amit tehetnek például a szakértői alapú finanszírozás módszertanának kidolgozásával. Az állam az adatbázisok rendelkezésre bocsájtásával, valamint a szabályozási környezet kedvezőbbé tételével tudja elősegíteni a környezetváltozást. Jelenleg bizonyos szempontból meg van kötve a hitelintézetek keze, ugyanis számukra sem kedvező a finanszírozási környezet.

Fábián Tamás

Fábián Tamás: "Magát a finanszírozási környezetet lenne fontos megváltoztatni, amiben minden szereplőnek aktívan részt kell vállalnia" – fotó: Agroinform.hu

Melyek az agrárfinanszírozást befolyásoló tényezők?

Az agrárspecifikus kockázati tényezők, valamint a finanszírozási kultúra a problémák eredői. A kockázati tényezők gátolják a megfelelő monitorozást a bankok részéről, emiatt nehéz a megfelelő hitelezési döntések meghozatala. Magyarországon általában a vagyontárgyaknak van döntő szerepe a hitelezés során. Elvárják, hogy a gazdának legyen egy több százmillió forintos John Deere traktora, hogy hitelképes legyen.

Ezzel ellentétben nyugaton elsősorban a naturáliákra helyezik a fő hangsúlyt a banki kockázatkezelés során. A Benelux államokban például nem vesznek egyenként hatalmas John Deere traktorokat, csak azért, mert arra támogatást lehet kapni, vagy azért, hogy meglegyen az alap a finanszírozásra, húszan vásárolnak egy traktort, és közösen használják (ez javít a mérethatékonyságon). Persze fedezetként nem lehet felszámolni ezt az egy traktort, mert valójában „egyiküknek sincs traktora”. A legfontosabb, hogy szemléletváltásra van szükség, hisz a jelenlegi elvárások a bankok és az állam részéről nem, vagy nagyon nehezen teljesíthetők. Ezek fals elvárások.

Mi ennek az oka?

Nem tudok erre magyarázatot adni, lehetséges, hogy a társadalmi különbségek az országok között. Bizonyára gazdasági, társadalmi és szociális eredői vannak. Ráadásul a mostani agrárpolitika a támogatások és a közvetlen kifizetések révén sajnos függővé teszi a gazdákat. Lehet, ha csak egy tényező is megváltozna, beindulna egy, a változást előidéző láncreakció.

Mi jellemzi ma az agráriumban jelen lévő hitelbírálatot?

A vagyonalapú hitelezési modellek az elterjedtek, de azt látom, hogy van hajlandóság arra, hogy szakértői alapon történjen a kockázatkezelés. Ez lenne a cél.

Milyen konkrét változásokra lenne szükség?

A kimutatások azt igazolják, hogy a status quo a hitelintézeteknek sem jó, mivel nem tudják kihelyezni a pénzüket. Nekik olyan finanszírozási modelleket kell alkalmazniuk, amelyek lehetővé teszik, hogy a kis- és középvállalkozásokat is tudják finanszírozni, ne csak a hatalmas gazdaságokat.

A gazdák részéről milyen változásra van szükség?

Jellemzően igen idősek a vezető beosztásban tevékenykedők, és ragaszkodnak a „rég bevált” megoldásokhoz. Ha van bevett termelési gyakorlatuk, akkor azt folytatják. Nem veszik észre, hogy esetleg teljesen más terméket kellene előállítaniuk, vagy diverzifikálniuk kellene a termékportfóliót. A legtöbb gazdaságnak nincs megfelelő kockázatkezelési vagy kontrolling rendszere. Nyugaton ez már elképzelhetetlen. Generációváltásra van szükség, hogy ebben változzon valami.

Fábián Tamás

"Generációváltásra van szükség." – fotó: Agroinform.hu

Milyen előnyei vannak a szakértői alapú hitelezésnek, és az Ön által „hand holdingnak” nevezett tevékenységnek?

A szakértői alapú hitelezés nem azt jelenti, hogy fix módszertanokra helyezik a hitelezést és a hitelbírálatot, hanem szakmai érveket vesznek figyelembe. Például egy kis gazdának a bankok kisebb eséllyel „adnak kölcsön” elegendő forrást, függetlenül attól, hogy jó ötletei vannak-e, mert nincs elegendő fedezete, valamint az üzleti tervét sem tudják szakszerűen értékelni.  Itt jön képbe a „szakértői szemlélet”, hogy nagy pontossággal meg lehessen ítélni azt a valós potenciált, amivel a gazdaságok rendelkeznek. E nélkül a magyar agráriumban rejlő potenciált nehezen fogjuk tudni kihasználni.

A „hand holding”, vagyis a „kézen fogás” pedig azt jelenti, hogy a hitelezési folyamat során a gazdák vagy gazdaságok és a hitelező intézetek folyamatosan kooperálnak, együttműködnek. A problémákra közösen keresnek megoldásokat, közösen elemzik az adatokat, közösen néznek növekedésre alkalmas területek után. Ez mindkét szereplőnek érdeke, mert a gazda biztosabb környezetben van, és támogatást kap a hitelezőtől, a bank pedig annál több pénzt tud kiadni a gazdának, minél jobban fejlődik. Ez egy win-win helyzet.

Azért akad néhány példa egyedi hitelbírálatokra hazánkban is.

Nem állítom, hogy nincs rá példa, de nem látható az eredménye.

Az államnak, a gazdáknak és a bankoknak milyen szerepük van a szakértői alapú hitelezés meghonosításában?

A hitelintézetek szerepe, hogy erre megteremtsék a körülményeket. Meg kell teremteni ennek a módszertanát, a modelleket, szakértőket, tanácsadó cégeket bevonni, hogy együtt dolgozzák ki a módszertant. E mellett meg lehet tartani a régi vagyontárgyalapú hitelezést is, nem zárja ki egyik a másikat. A gazdák részről a már említett szemléletmódváltásra van szükség. Az államnak pedig elsősorban egy átlátható adatbázist kellene felépítenie, és a gazdák, illetve a hitelintézetek rendelkezésére bocsátani. Ebből láthatnák a bankok és a gazdák egyértelműen, hogy mibe érdemes fektetni.