Reményeik szerint a látogatók átfogó képet kapnak a ma elérhető legkorszerűbb mezőgazdasági technológiákról és gépkínálatról. A kiállításra ez idáig minden eddiginél több kiállító jelentkezett, hogy bemutassa termékét és megismertesse az általa kínált technológiákat a Bábolnára látogató szakemberekkel. Immár több mint 150 kiállító, mintegy 12 ezer négyzetmétert foglalt le a kiállítás szabad területén. A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok kiemelt kiállítója, az IKR Zrt. ebben az évben is önállóan mutatkozik be közel 10 ezer négyzetméteren. Kínálatukban megtalálhatjuk a külföldi gépgyártók legmodernebb gépeit, az erőgépektől a munkagépekig. Az elmúlt évekhez hasonlóan megtartja immár hagyományos szántóföldi gépbemutatóját, így működés közben is láthatóak lesznek az erő-  és  munkagépek. Az idei szántóföldi gépbemutató fő témája a költséghatékonyság a növénytermesztésben.

A látogatók több mint 20 gép-kapcsolatot és több gépújdonságot láthatnak majd. A talajművelő eszközök közül a Kuhn Optimer Plus rövidtárcsás és a Kuhn Multi Leader félig függesztett ekecsalád igazi kuriózum lesz a kiállításon. Új termékek is bemutatkoznak az IKR kínálatában, ilyen például a Strom talajművelő eszközök, amelyeket eddig nem forgalmaztak.  A naponta megtartott bemutatón a növényvédelem gépei is „dolgoznak” majd. A Hardi vontatott permetezőgépei, az új EVO önjáró permetezőgép, valamint a HAGIE önjáró eszközhordozó is megtekinthető lesz munka közben.  A cég által forgalmazott New Holland erőgép család több újdonságát is a gyakorlatban láthatják a szakemberek Bábolnán. A kiállítás négy napja alatt a Gabonatermesztők Országos Szövetsége egész napos szaktanácsadással várja az érdeklődőket a kiállítói csarnokban található standján.

A kiállítás egyik kiemelt eseménye a naponta látható lovas program, amelynek főszervezője a házigazda Bábolna Nemzeti Ménesbirtok. A látványos közönségprogramban lovas harsonások, lovas íjászok és lovas kaszkadőrök is bemutatkoznak. A Bábolnán működő Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakiskola diákjai karüsszel- és Shagya-arab ugróbemutatóval kedveskednek a közönségnek.

A komárom-szőnyi, 19 éves Hamza Viktória, aki évek óta foglalkozik a lovak szabadidomításával, Bábolnán is naponta bemutatja tudását a közönségnek. A rendezvény négy napja alatt az érdeklődők megtekinthetik a Ménesudvart, lovaskocsival ellátogathatnak a Csikótelepre, és igény szerint hintóval kikocsikázhatnak az Arborétumba, ahol a híres lovak temetőjét is megnézhetik. A Ménesudvarban található Kocsimúzeum és a bábolnai lótenyésztés történetét bemutató kiállítás megtekintése szintén jó program lehet a Bábolnára érkezőknek. A rendezők bíznak abban, hogy már mindenki bejegyezte naptárába a 27. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok időpontját, és 2012. szeptember 5-8. között ismét több tízezer látogató érkezik majd Bábolnára.

Program Helyszín

11.00

Megnyitó

Lovasharsonások

Lovaspálya

12.30

Szántóföldi gépbemutató (IKR) Szántóföldi bemutatótér 14.30 Lovasharsonások, fogatok Lovaspálya 15.00 Pettkó-Sz.T. Isk. karusszel bemutató Lovaspálya 15.15 Csallóközi lovasíjászok Lovaspálya 15.45 Kaszkadőr bemutató Lovaspálya 19.00 Kiállítói fogadás (meghívóval) Ménesbirtok Lovarda egész nap Szakmai Tanácsadás a Gabonatermesztők Országos Szövetsége szervezésében Csarnok, GOSZ stand

2012.09.06. Csütörtök

Időpont Program Helyszín
10.00 Lovasharsonák, fogatok, Shagya-arab ugróbemutató Lovaspálya
10.30 Csallóközi lovasíjászok Lovaspálya
11.00 MTA Agrár Műszaki bízottság kihelyezett ülés

Központi Épület/

Tanácsterem

11.00 Pettkó-Sz.T. Isk karusszel bemutató Lovaspálya
11.15 Kaszkadőr bemutató Lovaspálya
12.30 Szántóföldi gépbemutató (IKR) Lovaspálya
14.30 Lovasharsonások, fogatok, Shagya-arab ugróbemutató Lovaspálya
15.00 Csallóközi lovasíjászok Lovaspálya
15.30 Pettkó-Sz.T. Isk karusszel bemutató Lovaspálya
15.45 Hamza Viktória szabadonidomítás Lovaspálya
16.00 Kaszkadőr bemutató Lovaspálya
egész nap Szakmai Tanácsadás a Gabonatermesztők Országos Szövetsége Csarnok, GOSZ stand

2012.09.07. Péntek

Időpont Program Helyszín
10.00 Lovasharsonások, fogatok, Shagya-arab ugróbemutató Lovaspálya
10.30 Csallóközi lovasíjászok Lovaspálya
11.00 Pettkó-Sz.T. Isk. karusszel bemutatü Lovaspálya
11.00 Szántóföldi gépbemutató (IKR) Lovaspálya
14.30 Lovasharsonások, fogatok, Shagya-arab ugróbemutató Lovaspálya
15.00 Csallóközi lovasíjászok Lovaspálya
15.30 Pettkó-Sz.T. Isk. karusszel bemutató Lovaspálya
15.45 Hamza Viktória szabadonidomítás Lovaspálya
16.00 Kaszkadőr bemutató Lovaspálya
egész nap Szakmai Tanácsadás a Gabonatermesztők Országos Szövetsége szervezésében Csarnok, GOSZ stand