A Szászországi Parasztszövetség elnöke, Wolfgang Vogel szerint nagyon is kétséges, hogy a bajbajutott tejtermelők részére Brüsszel által július 18-án meghirdetett, 500 millió eurós segélycsomag még ebben az évben az EU valamennyi tagországában kifizethető lesz – írja a topAgrar hírportál.

A nyári szabadságok után először is először is a támogatási célokat kell meghatározni. A Bizottság ezúttal eleve különböző célokra szándékozik felosztani a rendelkezésre álló keretösszeget, így 150 millió eurót – a tervek szerint kilónként 14 centet – az önkéntes termeléscsökkentést vállaló gazdák bevételkieséseinek kompenzálására kívánnak fordítani. Ezt követően pedig ki kell dolgozni egy általánosan elfogadható kulcsot, amely szerint a fennmaradó 350 millió eurós összeget a gazdák között kiosztják. Ebből Németországnak mintegy 58 millió euró jut.

tejtermelés

Az 500 milliós keret nem lesz elég az összes európai tejtermelőnek – fotó: Shutterstock

Ennek során figyelembe kell venni a termelők állatlétszámát, korábbi kibocsátási szintjét és tényleges, illetve igazolt veszteségeit, valamint a gazdák esetleges hibás döntéseit, illetve jogkövető magatartását, amit még egy országon belül is nehéz pontosan felmérni, és valamennyi szereplővel elfogadtatni.

A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy az 500 millió eurós keretösszeg nem elegendő valamennyi európai tejtermelő veszteségeinek kompenzációjára (még akkor sem, ha a támogatás nemzeti keretből kiegészíthető), hiszen a veszteségek egyedül Szászorszában is több mint 200 millió euróra becsülhető.

Mindenesetre a támogatások kifizetésére jövő év tavaszánál előbb nem lehet számítani, pedig az rendkívül sürgős lenne, mivel a termelők túléléséről van szó, éspedig egy olyan szektorban, amely alapvető fontosságú a lakosság élelmiszer-ellátása, a foglalkoztatottság és az export szempontjából egyaránt. A bürokráciamentességet pedig csak remélni lehet.