Továbbra is eltérő a kormánypártok és az ellenzék megítélése a területalapú támogatásokra vonatkozó degressziós intézkedések hatásáról, amelyeket az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának Ellenőrző Albizottsága ülésén vitattak meg a képviselők az ellenzéki pártok javaslatára.

Az ülést követően Font Sándor, a Mezőgazdasági Bizottság fideszes elnöke azt mondta: a kormány és a kormányzó oldal pártjai továbbra is a kis- és közepes birtokon gazdálkodó családi gazdaságok és a munkahelyteremtés mellett állnak, miközben az MSZP és a baloldal a tsz-alapú nagybirtokok érdekében próbál fellépni. Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa ugyanakkor úgy vélte, hogy a kormány intézkedései nyomán a tőkével rendelkező nagyüzemek tönkremennek, és munkahelyek vesznek el az agráriumban.

A kormány a múlt héten jelentette be, hogy az agrártámogatási rendszer átalakítása során elvonják az 1200 hektár feletti nagybirtokok területalapú támogatását. A munkahelyek a kormánypárti honatya szerint nem vesznek el, mert a kormány elindította a "Vidéken több munkahelyet" akciót. Azokat a forrásokat pedig, amelyeket nem kapnak meg a nagyüzemek, teljes egészében az állattenyésztés, a kézi munkaerőt igénylő zöldség és gyümölcstermesztés támogatására fordítja - tette hozzá. Megjegyezte, hogy így 50-70 ezer új munkahely jön létre. Az országgyűlési képviselők eszmecseréje nem hozott újat az 1990 óta zajló vitában, hogy a tőkés nagyüzemi rendszer-e a megoldás a magyar mezőgazdaság fejlesztésére, vagy a 60 éves gyakorlat Nyugat-Európában, amelyben a versenyképesség alapját a kis és közepes birtokok, a családi gazdaságok adják - mondta Font Sándor.

A kormány határozott ez ügyben - szögezte le -, a mostani 50-50 százalékos kis és közepes illetve nagyüzemi földhasználati arányt, a családi gazdaságok javára kívánja megváltoztatni 80-20 százalékra. Így a támogatási arányok is ennek alapján változnak - tette hozzá.

"Ennyi hülyeséget régen hallottam. Azok az emberek akarják megreformálni a magyar mezőgazdaságot, akik a tehén elejét és hátulját sem tudják megkülönböztetni" - fakadt ki Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának korábbi alelnöke, az ellenőrző albizottság ülése után újságírók előtt.

Emlékeztetett: a mezőgazdaságban van 100 ezer alkalmazott, őket annál az 500-nál valamivel több gazdaságnál foglalkoztatják, amelyektől most komoly pénzeket vesznek el. Mintegy 70 milliárd forintnyi forrást vonnak el tőlük összességében, és ebből adnak vissza húsz milliárd forintot, "ezeket a vállalkozásokat nem verték agyon, csak félig" - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint is át kellene gondolni a helyzetet, és azt javasolta, hogy a forráselvonással sújtott cégek kapjanak bérkompenzációt. Ez szerinte benne volt a szaktárca eredeti javaslatában.
Azt szintén sérelmezte Gőgös Zoltán, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a legnagyobb tagdíj-befizetőit nem képviseli. Ezen az MSZP szakpolitikusa szerint sürgősen változtatni kell, mert ez a konkurencia érdekeit szolgálja. Példaként említette a véleménye szerint az intézkedés nyomán várhatóan jelentősen csökkenő magyar tejtermelést, és a megszűnő munkahelyeket.

Jelezte: a kis és közepes vállalat minden olyan cég, ahol az éves árbevétel nem éri el az 5 milliárd forintot, és a foglalkoztatottak száma az 500 főt. Az agráriumra ez ugyanúgy vonatkozik, mint más gazdasági szektorokra. A kormánynak úgy tűnik mindez nem számít - vonta le a következtetést Gőgös Zoltán.