Árstabilizáció

„Le lehet legyőzni az éhínséget? Igen. Lehetséges garantálni az élelmezésbiztonságot? Igen. Stabilizálhatóak az élelmiszerárak a világpiacon? Igen. Ehhez azonban meg kell büntetnünk az agresszorokat, és meg kell segítenünk az éhínség szélén álló országokat. Ukrajna pontosan ezt teszi. A partnereink pontosan ezt teszik" - mondta a berlini mezőgazdasági miniszteri konferencia résztvevőihez fordulva Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke.

Zelenszkij felszólította a konferencia résztvevőit, hogy csatlakozzanak az Ukrajna által kezdeményezett "Gabona Ukrajnából" névre hallgató humanitárius kezdeményezéshez. Ennek keretében a fejlett országok támogatását felhasználva gabonát vásárolnak, teherhajókat indítanak, hogy az éhínségtől leginkább fenyegetett országokat ellássák élelmiszerrel.

„Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki velünk együtt részt vesz a Gabona Ukrajnából kezdeményezés megvalósításában! Arra kérem mindannyiukat, hogy kövessék ezt a megközelítést a globális élelmezésbiztonság megteremtéséhez, ami az erkölcsön és azon az elhatározáson alapul, hogy meg kell védeni minden ember jogát az élelemhez és a vízhez!" – tette hozzá Zelenszkij.

Az elnök elmondta, hogy Ukrajna minden hónapban 6,5 millió tonna élelmiszert exportált az Oroszország által kirobbantott háború kezdete előtt, ami lerombolja Ukrajna gazdaságát, beleértve a mezőgazdaságot is.

Jelenleg több mint 100 élelmiszert szállító hajó sorakozik a Boszporusz közelében.Kép: Unsplash

Jelenleg több mint 100 élelmiszert szállító hajó sorakozik a Boszporusz közelében.Kép: Unsplash


Megfeleződött kapacitás

„Az orosz agresszió és az élelmiszerexportunk blokkolását célzó lépések miatt az említett szállítmányok a felükre csökkentek. Ha mindezt nem tonnában, hanem emberéletekben számoljuk, akkor három kontinens – Afrika, Ázsia és Európa – különböző országaiban legalább kétszázmillió emberről van szó, akiknek mára sokkal nehezebb az élelmiszerhez való hozzáférés" – hangsúlyozta Ukrajna elnöke.

Ez magasabb élelmiszerárakat jelent Európa számára, Ázsia számára pedig a társadalmi instabilitás növekvő fenyegetését hozhatja.

Ez magasabb élelmiszerárakat jelent Európa számára, Ázsia számára pedig a társadalmi instabilitás növekvő fenyegetését hozhatja. Kép: Unsplash

Megjegyezte azt is, hogy jelenleg több mint 100 élelmiszert szállító hajó sorakozik a Boszporusz közelében.

„Ellenőrizni kell őket, és az orosz képviselők blokkolják ezt az ellenőrzést. A hajókat hetekig fogva tartják. Ez magasabb élelmiszerárakat jelent Európa számára, Ázsia számára pedig a társadalmi instabilitás növekvő fenyegetését hozhatja. Afrikában az olyan országok számára, mint Etiópia vagy Szudán, ez üres asztalokat jelent családok ezrei számára..." – summázta Zelenszkij.

Szerinte a világnak nagyobb elszántságra és több összefogásra van szüksége az élelmiszerpiacot tönkretevő agresszió megállításához, meg kell állítani minden olyan államot, amely elzárja a tengert és lerombolja az élelmiszer-ellátási láncokat. A Gabona Ukrajnából programot Zelenszkij kezdeményezte, és annak szabályzata szerint a partnerországok felvásárolják az ukrán gabonát, és átadják azt a humanitárius válsággal küzdő államoknak. A program az ENSZ égisze alatt működő Élelmezési Világprogrammal partnerségben valósul meg. több mint 30 ország és az Európai Unió pénzügyi részvételével. A bejelentett hozzájárulások teljes összege csaknem 190 millió dollár ().

(Forrás: Ukrinform)

https://www.agroinform.hu/gazdasag/most-aztan-dolni-fog-az-a-gabona-kijev-elinditja-a-gabona-ukrajnabol-programot-60837-001?