A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a konvoj érkezését megelőzően az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) és az Agrárminisztériummal közös sajtótájékoztatót tartottak a Hősök terén.

A FAO-val közösen tizennegyedik alkalommal szervezték meg az adománykonvojt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra és az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemre – tudatták.

A FAO adatai szerint a Földön megtermelt élelmiszer akár harmada is kárba veszhet, ezért bár a megtermelt mennyiség elegendő lenne mindenkinek, 820 millió ember tartósan éhezik.

A közlemény szerint Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón közölte: az élelmiszer-veszteség és -pazarlás csökkentése olyan fontos fenntartható fejlődési célok megvalósításához járulhat hozzá, mint például az éhezés felszámolása és a környezet megóvása.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, az élelmiszer-pazarlás csökkentése csak a vállalati és civil szféra, valamint a szakmai szervek összefogásával valósulhat meg.

élelmiszer

A Földön megtermelt élelmiszer akár harmada is kárba veszhet – fotó: Shutterstock

Az Agrárminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a minisztérium tevékeny részt vállal az élelmiszer-pazarlás leküzdésében. Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt: fontos, hogy mindenki gondolja át, min tudna változtatni saját környezetében a kevesebb élelmiszer-pazarlás érdekében. A helyi termelésnek és értékesítésnek, a kistermelőktől való vásárlásnak komoly szerepe van abban is, hogy a gazdálkodóink számára elősegítsük a biztos megélhetést és javítsuk a mezőgazdaság és a vidéki területek megtartó erejét – tette hozzá.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal "Maradék nélkül" programja kiemelt jelentőséggel bír az élelmiszer-pazarlás visszaszorításában, a projekt ugyanis informálja a vásárlókat az élelmiszer tudatos és biztonságos vásárlásáról és annak megfelelő tárolásáról, kezeléséről – olvasható a közleményben.