Újra lehet szállítani állateledeleket és növényi eredetű takarmányokat Ukrajnába Magyarország afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett területeiről – közölte az Agrárminisztérium hétfőn. A főállatorvos az M1-en azt mondta, a kereskedelemi partnerekkel folytatott tárgyalások során az a cél, hogy a korlátozások csak sertéspestissel fertőzött területekre vonatkozzanak.

Tárgyalnak ez ügyben például Japánnal, Szingapúrral, de sikerült már eredményeket elérni Hongkonggal, Grúziával, az Egyesült Államokkal, Új-Zélanddal és Kanadával.

Felidézte, az ország két megyéjében és csak vaddisznóban találtak sertéspestist. Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordult elő a megbetegedés. Eddig 26 olyan vaddisznótetemet gyűjtöttek be, amelyben megtalálták a kórokozót.

sertés

Az a cél, hogy a korlátozások csak sertéspestissel fertőzött területekre vonatkozzanak – fotó: Shutterstock

A hatóságok mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a házi sertések megfertőződését. A betegség egyébként Romániában egyre terjed, már Bihar megyében is jelentettek eseteket, s úgy tűnik a magyar határ mellett már majdnem minden terület fertőzöttnek tekinthető – mondta Bognár Lajos.

A vírus rendkívül fertőző, akár ruházattal is be lehet vinni az állományba, de élelmiszerben is nagyon sokáig aktív marad.