A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) december 31-ig tette lehetővé a tagállamoknak, hogy a gabonafélékre és az olajos magvakra fordított adózást alkalmazzanak.

A fordított adózás azt jelenti, hogy az adót a termék vásárlója fizeti meg az állam részére, a számlát az általános forgalmi adó felszámítása nélkül állítják ki, az adót majd a vevőnek kell befizetnie.

Közölték, a fordított adózást eddig az Európai Bizottság egyedileg engedélyezte és kellett hozzá a többi tagállam támogatása is, azonban idén októberben az EU olyan szabályozást fogadott el, amely tagállami hatáskörbe utalja ennek a döntésnek a lehetőségét. Ez tette lehetővé, hogy Magyarország a továbbiakban is alkalmazza a gabonánál a fordított áfa-fizetést.

Az agrártárca szerint az áfa-fizetés megfordítása azért hatékony eszköz, mert nem csökkenti a költségvetés bevételeit, ugyanakkor hatásosan növeli az ágazat átláthatóságát. A gabona-, olaj- és fehérjenövény szektorokban 2012-ben bevezetett fordított forgalmi adó rendszere jelentősen javította piaci viszonyokat. A korábban az ebből fakadó mintegy 30 százalékos feketegazdaság lényegében megszűnt.

A gabonaszektor is támogatta az adózásfajta meghosszabbítását – tette hozzá az AM.